Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-08-31 / 35. szám

sajtó, melynek szorosan vett feladata lenne a polémiában, a római egyháznak túlzó igényei ellen protestálni, halálos ellenség gyanánt ostro­molja a katholikus nevet, s ezen, ha szabad ugy szólni, rövidlátó taktikában, könnyedén engedi át a római egyháznak azt, a mi pedig nem az ő kizárólagos tulajdona. Mindezt a fanatizált ultra­montán sajtó avval viszonozza, hogy egyházain­kat nem is tartja keresztyén egyházaknak, hanem csak amolyan uj találmánynak mondogatja, s nem hajt arra semmit sem, ha mi azt feleljük, hogy a bibliát tartjuk és nem a minap született »Infalübilitást« hitünk egyedüli alapjának. Sem a biblia, sem az Üdvözílő által alapított eredeti apostoli egyház, a »csalhatatlanság« dogmájáról mit sem tud. Szent István király a nyugati egy­ház oktatóinak, tehát a nyugati keresztyénség összeségének engedte át a vallási befolyást biro­dalmában, s mint olyat dotálta gazdag javadalmak­kal; a történetírás tanúsítja, hogy nem ment mindenkoron simán az egyház doga: mit értett például Hollós Mátyás király, a midőn a pápát azzal fenyegette: »Crucem illám duplicatam quod regni nostri signum est, triplicare velle?« s ha Magyarország a keleti egyházba lépett volna, egé­szen más lett volna a római egyház állása ha­zánkban. A eretnekséggel való csúfolódás, mit némely hitsorsosunk annyira szivére vesz, iskolásgyerek­féle eljárásra emlékeztet, mely önkénytelenül mo­solyra indít. Az ily érvek nem méltók komoly szóra. Jut-e most eszébe a hatalmas Vatikánnak az angol királyné vagy a német császár vagy az amerikai Presidens ellen a „haeresis" miatt ful­minálni? Ennek csak akkor lenne értelme, ha a máglya égne a háttérben, már pedig nehéz lenne azt lángra lobbantani a mai világban. Annyi keserűséggel telt, ezen mai vitában a szerencsétlenség az, hogy a forrása igen gya­nús; magyar a magyar ellen agyarkodik most, pedig egyike sem tudhatja, hogy ki lesz az, a ki a heves tusának gyümölcseit le fogja majd szedni; viszálkodik a magyar éppen akkoron, a midőn egyetértésre és krisztusi szeretetre van annyira szüksége. London, 1893. aug. 20. Duka Tivadar. ISKOLAÜGY. Az iskolák beszámolója. E lapok szerkesztőségéhez — mint eddig is minden tanév bezárultával — küldtek az iskolák az idén is egy halom értesítőt, a melyekről most együttesen emlékézünk meg. Szives örömest teszszük ezt, mert az iskoláknak, mint tanító és mint nevelő intézeteknek roppant fontossá­gát elismervén, kívánatosnak tartjuk, hogy müködésök minél szélesebb körben ismert legyen, haladásuk méltány­lásra találjon, mert ez menti meg őket legbiztosabban a hanyatlástól, ez ad legmaradandóbb eredménynyel ösz­tönt a kitartó munkásságra. Hadd jöjjenek azonban nyil­vánosságra hiányaik is, mert az emberi gyarló természet a lappangó — ámbár bizton ölő — kórral könnyen megalkuszik, mig a szembetűnő bajokat, ha csekélyebbek is, siet orvosolni. Ezen felfogásunk ösztönöz arra. hogy dicsérjünk is, a hol lehet, gáncsoljunk is. a hol kell, ne csak egyszerűen registráljunk. Ez utóbbit magában egyáltalában nem tartjuk elégnek, nem különösen abban a konventionalis alakban, hogy a mit egy-egy értesítő az illető iskola egy tanévéről 8 —10 íven elmond, azt tél-tul ugyanannyi sorban kivo­natoljuk s négy-öt hétig ismertessük az értesítőket beér­keztök, vagy az ABC sorrendjében. Ha a zongorán öt percenként ütünk meg egy-egy billentyűt, ki érzi ki ked­venc dalának akkordjait; ha hetenként 2—3 iskolára vonatkozó adatokat közlünk, ki alkothat hű képet hazánk oktatásügyének jelen állapotáról? Össze kell hasonlítani az iskolákat egymást közt, hogy mindegyiket az őt meg­illető helyre oszthassuk be és össze kell vetni minden egyes iskolát saját magával, jelen állapotát az ezelőttivel, hogy a fejlődést, a haladást, vagy a hanyatlást észlelhes­sük. Csakhogy amarra az iskolák egyenkénti, folytatólagos ismertetése mellett alig vállalkoznék valaki, emerre meg alig is van mód és lehetőség. Pedig a száraz adatok csak az összehasonlítás által nyernek életet. Jobbnak látjuk tehát inkább összefoglalni mindegyik értesítőből az egynemű adatokat s szólunk 1. az értekezésekről. Az értekezések első csoportjában azokat foglalhatjuk össze, a" melyek az iskola történetét rajzolják, vagy leg­alább ahhoz adalékokat szolgáltatnak; ezek a legérdeke­sebbek s ezek lehetnek egyszersmind a legértékesebbek is. Ezeknek a monográfiáknak megírását a tanári karok nem odázhatják el magoktól, azt más nem is igen végez­hetné, azt nekik kell megtenniök; az anyag legnagyobb részt együtt van s rendelkezésökre áll az intézet levél­tárában. Néhány intézet már meg is tette, megíratta tör­ténetét, — a kimutatás Klamarik Középiskolák szervezete elején látható, — másoké munkában van; a miniszter köz­vetlen rendelkezése alatt állók pedig felsőbb rendeletre három év alatt tartoznak megíratni s az értesítőkben közzétenni. A mieink talán utánozni fogják a követésre méltó példát s ha teszik, jó dolgot művelnek. Eddig minden jóban mi jártunk elől, vajha nagyon el ne maradnánk ezután. Felsőbb meghagyás folytán tette közzé Hoffer Endre igazgató a szegedi állami reáliskola 1851—1873. évi annaleseit >Följegyzések a szegedi reáliskola első két évtizedéből® cim alatt az értesítő 3—33. 1., a melyek nem egyebek ugyan a régebbi értesítőkből és az irattári ügydarabokból válogatott száraz adatok időrendi halmazá­nál, de a történetíró majd hasznukat veheti. Ép igy azok­nak a táblázatoknak is, a melyek a csáktornyai községi elemi népiskola növendékeinek létszámát tüntetik fel az 1869—70. tanévtől, az iskola községivé nyilvánításától máig a Jeney Gusztáv igazgató tanító által közzétett értesítő utolsó levelén. A kis-kun-halasi ev. ref. felsőbb leányiskola zsenge kora történetének sovány vázlatát a Hoffer Mari igazgató szerkesztette értesítő előszavában kapjuk. Az intézet fel­állítását az egyháztanács 1870. határozta el, szűk helyi-

Next

/
Thumbnails
Contents