Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-08-24 / 34. szám

kételkedem, hogy ilyen eset van. és azon egyházmegye papsága, mely tudomással bir, valamely pap erkölcstelenségéről és azt mégis maga között előjáróvá teszi, méltán megrovást érdemel. Én csak azon csudálkozom, hogy az illető egyházmegyéből, nem akad egy pap sem, ki ez ellen nyilt sisakkal fellépne. Határozottan vissza kell azonban utasítanom Fraxinopolitanus azon gondolkozását, hogy valakit, barátjához irt és igy a legbizalmasabb hangú levele után elitéljünk. Hányszor megtörténik, hogy midőn már az ifjúság arany napjai fejünk felett elrepültek, eszünkbe jutnak azok a tréfák, csintalanságok, melyeket éretlen fővel barátainkkal együtt elkövettünk és barátainkhoz irt levélben megemlékezünk azokról, de az ilyen baráti levélből azt következtetni, hogy erkölcstelen életűek volnánk, nem szabad. Nekem sokszor volt alkalmam gyermek és ifjú koromban — magam is pap gyermeke lévén — papok társaságában jelen lenni, hallottam a mint az öregek egymással tréfáltak, a mint anekdotizáltak, bizony bizony néha olyan dolgokat is mondottak maguk között, mi a szigorú illem és erkölcs szabályainak nem igen felelt volna meg, de azért ezek a papok — tűzbe merem kezemet tenni — mind hivatalos, mind magán életökben, fedhetetlen tiszta életűek valának. Hogy a parázna papot, midőn büntetésül más egyházba helyezzük, nem büntetjük bűnéhez méltólag, ez igaz. De nem azért nem büntetjük, mert talán az egyházi törvényszék elnéző volna a bűn iránt, hanem, mert legtöbb esetben a paráznaságot bebizonyítani nem lehet. És igy bár néha a törvényszék tagjai meg vannak győződve a bűn valódiságáról — bizonyíték hiányában, a gyülekezet nyugalma és békéért, a helycsere mondatik ki. Nekünk papoknak, kik az erkölcs őrei vagyunk, tettben és beszédben tisztáknak kell lennünk. Vigyázzunk tehát arra, hogy közöttünk erkölcstelen pap ne foglaljon helyet. A rothadt tagot kíméletlenül vágjuk le, ne hogy az egész test elromoljék. Lovasberény, 1893. ZJrházy Lajos. Egyetemes nyugdíjintézeti alapszabálytervezet. Indokolás és kérelem. Egyetemes zsinatunk, az általa hozott törvényekben, törvényhozói magasb felfogással gondolt a lelkészek jelenére és jövőjére. A fizetés minimumát 800 frtban állapította meg (318) s az elöregedett vagy hivatalra képtelenné vált lelkészek s ezek özvegyei és árvái részére egyetemes nyugdíjintézet szervezését és gvámolítását rendelte el. Mindkettő részére uj forrásul az egyetemes alapot jelölte ki. (305.) Mély belátás és helyes tapintat vezérelte a zsinati képviselőket. A lelkészek jelene és családjaik jövőjéről gondoskodás a közegyház életfeltétele. Jelenben nyomortól, jövőben a család megélhetésének emésztő gondjaitól megszabadított lelkész tud az Ur szent lelke ihletésével maradandót alkotni, a reá bízottaknak megtartására és fejlesztésére őt hitteljes lelkehüsége képesíti. Ily kettős gondoskodás ad munkakedvet, hoz uj és tehetségesb nemzedéket. A haladó kortól s növekvő igényeinek kielégítésétől messze elmaradt egyházunknak is lépést kell tartania. A mult századbeli meghívó levelekben biztosított javadalmazás milyenség tekintetében nem illő, mennyiség tekintetében pedig nem elégséges többé. Az eddig önmagukra hagyatott egyes egyházak, utóbbiak hivei erejére utalt egyházias élet jövőben a közegyház közreműködését nem nélkülözhetik. Javadalmazást illetőleg: 6 lelkésznek nincs 300 frtja, 12-nek nincs 400, 34-nek nincs 500, 59-nek nincs 600, 79-nek nincs 700, 69-nek nincs 800, vagyis 259 lelkésznek a 638 közül (40.6%-li) nincs 800 frt évi fizetése. Ezen égető bajnak mielőbb elenyésztetése az egyetemes egyháznak égetően sürgős teendője. Nyugdíjaztatást illetőleg: Budapestet, Sopront, Pozsonyt s még néhány más városi egyházon s azon sovány biztosításon kívül, melyet egyes egyházmegyei és egyházkerületi nyugdíjintézetnél a lelkészek önerejükből eszközlöttek, sem egyes egyházak, sem főbb hatósági testületek részéről eddig intézkedés nem történt. A dunántuli és tiszai kerületben 20, 50, 100, 200, a bányai kerületben 100, egyes egyházmegyékben 10—300 frt összeg közt a lelkészek által fedezett drága áron történt a biztosítás. A középnél magasb korban voltak özvegyei és árvái most 20—50 frt évi ily jövedelemre utalvák. Az I. melléklet szerint a lelkészek összes nyugdíjigénye ma az összes fizetésnek átlagosan csak 24.19°/o-liját képezi. Közegyházunk többi belső tisztviselőjének nyugdíját illetőleg történt már s részben folyamatban van államtörvényhozási intézkedés. A tanítók 1891-től teljes nyugdíjigényt nyertek, a középiskolai tanárok államilag teljes nyugdíjra biztosítása most van tervezés alatt. A lelkészeket s egyházi szakiskolák tanárait és tanítóit illetőleg azonban eddig sem az állam, sem az egyház részéről nem történt intézkedés. Utóbbiak javára gondol a fentebbi alapszabály javaslat. A javaslat első pontjában kifejezést nyer a zsinati törvény intézkedése, azon horderejében nagy tény, hogy az egyetemes egyház, egyetemes nyugdíjintézet szervezésére és gyámolítására kapott kötelezést. E nagy kötelezőnek beváltása az első törvényt adó egyetemes második zsinatnak maradandó emléke lesz csakugyan. A javaslat 2-ik és 3-ik pontjában minden lelkész s mindazon szaktanárok nyernek tagságra kötelezést, kikről eddig az állam nem gondoskodott. Ezek közzé: személyeiknek 100 frtig biztosítására történt kötelezéssel, a helyettes és segéd lelkészek és tanárok is felvétettek, azért, hogy a viszony, melybe beléptek, erőt nyerjen köztük és az egyház közt ily módon is, hogy majd a rendes állás elfoglalásának idejében könnyebb legyen részükre a felülbiztosítás. A javaslat 4-ik pontjában minden tag köteleztetik, önmaga és családja részére önerejéből, mostani s nagyobb javadalmazási! állásba átlépése esetében pedig ezen fizetése feléig nyugdíjnak biztosítására, feljogosíttatik azonfelül magának 1200 frtig, családjának 600 frtig felülbiztosítására. Ezen javaslat első része s abban kivált azon intézkedés, hogy minden tag maga és saját jövedelmére biztosítja magát, nagy vitára adott a zsinati bizottság ülésében alkalmat. Ellenzésre talált az, az osztó igazság nevében, mely nem tűrheti, hogy az egyház belső tisztviselőinél kétféle mérték alkalmaztassák, vagyis, hogy a tanítókért fizessenek az egyházak évente 12 frtot, tanulónként 15 krt, a középiskolai tanárokért fizessenek a fentartó testületek évente 3°/o-tólit és tanulónként 2 frt s a lelkészek, szaktanárok és kántorok nyugdíjterhéhez azok egy fillérrel sem járuljanak. Ellenezték azt a humanismus és testvérszeretet nevében, mely nem adhat a jobb javadalmazással ellátottnak a szegényebb fizetésű tagtárs felett