Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-01-26 / 4. szám

eljárás külső módozatját és kellékeit törvényhozásilag megszabhatja, szóval a külső jogegyenlőséget megállapíthatja. De a dolog belső, nevezetesen hitelvi oldalához nem szabad nyúlnia. Ez már »jus in sacris« volna, pedig az államot csak »jus circa sacra« illeti meg. S ezért, ha a keresztyén hitre való áttérést külsőleg és jogilag az állam szabályozza, az áttérés belső és hitelvi szabályozását mint sacrumot át kell engednie az illetékes egyházi testületeknek. Mert a zsidóságból a keresxtyénségbe való átlépésnek igen fontos hitelvi mozzanata van. E dogmatikai momentum az, hogy a keresztyén egyház akár rómainak, akár evangéliuminak neveztessék, a zsidót csak keresztség által veheti föl Jézus Krisztus hivei sorába. A keresztyén egyház tehát az állam áttérési törvényét hitelvi érdekből ki fogja, tartozik kiegészíteni az evangéliom isteni törvényével, mely azt parancsolja: »Keresztelj etek meg minden népeket!« Igen, mert a keresztség minden keresztyén hitfelekezetnek közös sacramentuma, melv nélkül senkit sem lehet az egyházba felvenni, senkit sem lehet üdvössége felől biztosítani. »A ki hiend és megkeresztelkedik, üdvözül« — ez az isteni parancs Krisztus által kiadva; a keresztség az egyházba való felvétel »conditio sine qua non«-ja — ez az egyházi törvény. Nos már, ha még a keresztyén ember gyermeke is csak keresztség által vétetik fel a Jézus Krisztus anyaszentegyházába, mennyivel inkább meg kell keresztelnünk a nem-keresztyén szülőktől származott, nem keresztyén hitben nevelt izraelitát?! Világos tehát, hogy, ha az állam az őt megillető »jus circa sacra«-nál fogva kimondja is a zsidók áttérését, a keresztyén egyházak az őket megillető »jus in sacris« alapján az állami törvényt azzal fogják megtoldani, hogy az áttért zsidót ezentúl is meg kell keresztelni, csak ugy, mint az áttérési törvény meghozatala előtt. Az egyház s különösen a protestáns egyház nem tehet másként, mert akkor örök fundamentomát, a Jézus Krisztust tagadná meg. A másik hitelvi mozzanat a javaslat 2-ik §-ának második felében, a keresztyén hitről a zsidóra való áttérésben van kifejezve. Az állam, melyet hitelvi tekintetek nem kötnek, kétségkívül azt is törvénybe iktathatja, hogy a keresztyén ember zsidóvá lehessen, ha akar. De ezt a keresztyén egyház közlelkiismerete soha sem helyeselheti, mert akkor a vallási visszafejlődést, az üdvösség fejedelmétől való elpártolást, a kárhozatba jutást mozdítaná elő. Ez már aztán igazi cooperatio volna ad haeresim. A római papság a recepciót főként ebből az okból ellenzi oly hevesen; de a protestáns hittudat sem nyugodhatik meg benne. Mint Szász Károly püspökünk helyesen mondá: »Az, hogy keresztyén ember zsidó hitre áttérhessen, protestáns hitelvbe is ütközik, mert a keresztségét a protestánsok is szentségnek, egész életre szólónak, letörölhetetlennek vallják. A protestáns felfogás azonban e részben sem oly merev, mint a katholikus, mert — Krisztusnak a keresztséget szerző igéi szerint — a keresztyénségben való közösséghez a megkeresztelkedés mellé a hitet is kívánja.« A tervezetnek ez a pontja tehát általános keresztyén hitel vet sért. Ezért mi azt tartjuk, hogy legjobb volna, ha a zsidóságra való kitérést a javaslat egyszerűen nem engedélyezné vagy legalább nem érintené. Feltéve azonban azt az esetet, hogy a zsidóságra való kitérést is kodifikálná a törvényhozás, a keresztyén egyház, tehát a protestáns is. a »tolerari posse« elvére helyezkedve, mindenik a maga módja szerint erkölcsi garanciákról és intézkedésekről gondoskodnék, melyekkel hiveit a vallásilag hasonlíthatlanul alacsonyabb zsidóságba való síilyedéstől megóvhassa. Ezt tennie szigorú és elutasíthatlan kötelessége, különben nem volna híveinek pásztora, hit- és lidvéletöknek vezére és édes anyja. Mi tehát a fentebbiekben kifejtett egyházi megtoldás és cautela mellett a zsidóság recepcióját egyházi szempontból sem perhorreskáljuk, sőt jó móddal megcsinálva még örülnénk neki, mert a recepció a keresztyén egyházi működés előtt egy szép és hálás munkamezőt nyitna meg, a zsidók közötti missziót, melyet a miénknél fejlettebb egyházi társadalmak oly szép sikerrel művelnek. De vájjon megnyilik-e egyhamar ez a munkamező ? Sz. F. ISKOLAÜGY. Népoktatásunk állapota. — A miniszter XXI. Jelentése szerint. — II. A kisdedóvás. A kisdedóvásról szóló 1891. évi XV. törvénycikk nagy mértékben a kisdedóvás ügye felé is tereli a közoktatási miniszter ur gondját. Előreláthatólag e téren is legnagyobb küzdelme lesz — nem a szűkkeblű nemzetiségek zugolódásával — hanem az anyagi szükségletekkel. Mert bizony a népnevelés anyagi forrásait a buzgó miniszter is kifacsart czitromoknak ismeri. Előrelátható az is, hogy a közoktatási kormány jó szándékából s kezeiből kikerült s kikerülendő szervezetek, tervezetek, utasítások évtizedeken át inkább a papiron fognak ragyogni, mintsem a gyakorlatban tengődni. A nevezett kisdedóvási törvény-