Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-08-17 / 33. szám
emberek jobbról fognak meggyőzni, egy pillanatra sem fogok habozni, hogy a magam nézeteit feladva, ama jobbhoz csatlakozzam. Adja Isten, hogy ugy legyen, de főként adja az Isten, hogy e nemes munka ne csak papiron tárgy altassák, hanem tényleg meg is induljon s haladjon jobbról-jobbra, egyházunk boldogítására, felvirágzására, hogy azon a pokol kapui se vehessenek soha diadalmat. Hamar István. ISKOLAÜGY. Veteményes kerteink. II. Evangélium szerint reformált keresztyéneknek nevezzük magunkat; a Krisztus evangéliumát valljuk már közel 400 esztendő óta hit- és erkölcsi életünk zsinórmértékének: és imé manapság általánosabban hangzik a panasz, hogy az .evangéliumtól eltértünk. Kifejezésemnek magyarázatát kell adnom, hogy félreértésre ne adjak alkalmat. Hogy az evangélumtól eltértünk, ezt ma nem ugy értjük, mint amilyen értelemben őseink a római keresztyénségről mondották. Mi nem vegyitettünk hittudatunkba emberi találmányokat, de nem is használjuk fel az evangélium erejét és tartalmát oly mértékben, amint ezt tennünk kellene. Istenitiszteletünkből már régen kiveszett a bibliaolvasás, sőt a családok körében is megszűnőben van ez a régi szép protestáns szokás; a biblia magyarázását újabban ismét felvettük ugyan, de sok helyen az eredeti szentírást még mindig a Heidelbergi káté tartja kiszorítva. Papjaink ma is a bibliából veszik ugyan beszédeik alapigéit, de csak kevesen szólnak meggyőző lelkesedéssel a Krisztus szellemében; a többség beszédéből — fájdalom — hiányzik az evangélium ereje. Amit igy általánosságban mondottunk egyházi életünk jellemzésére, ugyanaz áll nagy részben iskoláinkról is. Kezdjük a népiskolákon. Nem akarom állítani, hogy vallásos oktatásunk, főként a falusi és kisvárosi iskolákban sikertelen volna. Felekezeti iskoláinkon még mindig a vallási tárgyak dominálnak és én elismerem, hogy ezekben az iskolákban az éneklést jól begyakorolják, a bibliatörténeteket és katechizmust jól, sőt értelmesen is megtanulják. Sok helyen megvan a vallástanítás külső sikere, elérik a tudás kisebb vagy nagyobb fokát, de hiányzik a lélek, mely megelevenít. Régen elismert elv az, hogy nem elég csak tudni, hanem érezni is kell a keresztyénség igazságait. Keresztyén érzületet pedig csak evangéliumi buzgóságu, vallásukért lelkesedő tanítók csepegtethetnek tanítványaik szivébe; ilyen tanítóknak vagyunk ma már nagy hiányában. Tanítói karunk egy része kényelmetlen tehernek érzi az egyház érdekeinek szolgálását és vágyakozik az állami közoktatás után, a mely őt az egyházi függés alól felszabadítja. Korántsem akarom vádolni a tanítókat, mert jól tudom, hogy a hiba nem ő bennök van, hanem az intézményben és a társadalomban, mely őket nevelte és előkészítette. És én nem habozom kimondani, hogy a megelevenítő lélek hiánya abból származik, hogy kihalt keblünkből, sőt meg sem született a meggyőződés a felől, hogy az evangélium Istennek ereje minden embernek üdvözítésére. Hajdan a reformáció első évtizedeiben, alkalmas segédeszközöknek hiányában, vallástani kézikönyveknek nagy drágasága mellett is a vallásos buzgóságnak igazi melegágyai voltak iskoláink; ma, a midőn könnyű szerrel elláthatjuk növendékeinket imndenféle kézikönyvvel, sőt a bibliát is olcsón kezébe adhatjuk minden tanítványunknak, alig tudunk annyira menni, hogy vallásunk igazságai felől meggyőződve hagyja el az iskolát ifjúságiink. Csakhogy akkor a reformátorokat a lelkesedés lángja hevítette, hogy a népnek tanítói legyenek; akkor a tanítók szeméből a meggyőződés ereje sugárzott. Pedig régen igaznak ismert mondás az, hogy ha másokat megakarunk győzni egy igazságról, magunknak kell előbb a felől meggyőződést szereznünk és ez a mondás ha valahol, ugy sokszoros mértékben a vallásos oktatás terén érvényesül. Kezünkben tartjuk tanítóink képzését; talán lehetne eszközölnünk, hogy tanítóink több egyháziasságot, egyházi ügyeink iránt melegebb érdeklődést, mindenekfölött pedig őszintébb vallásosságot szívjanak be már a képzőintézetek falai között. Én azt hiszem, hogy ha iskola és egyházi társadalom összeműködnék, felekezeti iskoláink felekezeti érdekeinket jobban szivükön viselő tanítókat nyerhetnének. Jól tudom, hogy könnyebb a meggyőződést sürgetni, mint megszerezni; de mégsem lehetetlen, csak nem kell az akadályoktól visszariadnunk. A hit hallásból vagyon — mondja Pál apostol; a nyugati prot. népek vallásos buzgóságát bibliaszeretetük eredményezi — mondották már sokan sokféle alkalommal. Próbáljuk meg mi is; vigyük be a régi porleple bibliákat az'iskolákba, a hol tanulnak a népnek fiai és a nép fiainak leendő tanítói; olvasgassuk minél gyakrabban, magyarázgassuk minél szivesebben: hátha rajtunk is betelik az apostol mondása: a hit hallásból vagyon; hátha mi is átalakulunk, a mi régen voltunk, bibliaszerető buzgó protestáns nemzetté. Vallottuk minden időben és valljuk ma is, hogy vallásos életünk kiinduláspontja az evangélium : induljunk hát ki már a népiskolában az evangéliumból. Öntsünk éltető lelket a katechizmusok száraz betűibe az örök élet forrásából; magyarázgassuk a keresztyénség igazságait azokban a gyönyörű képekben és hasonlatokban, melyekben a kicsinyek által is felfoghatólag példázta Jézus a vallás titkait és mélyértelmü igazságait, ismertessük meg a megváltó Krisztust ugy, a mint élt és tanított, a mint ezt a hozzá közel állott szemtanuk látták, hallották és nekünk Írásban hagyták. A fővárosban szervezett u. n. vasárnapi iskola mintájára falusi népiskoláinkban is és pedig a felekezetiekben ép ugy, mint a községiekben vagy államiakban, meg kellene honosítanunk a bibliai órák tartását. Hogy ez a felekezeti iskolákban sem felesleges munka, arról meggyőződhetünk, ha meggondoljuk, hogy a tanító a tantárgyaknak oly nagy sokfélesége mellett, 6—8 havi tanév alatt bizony nem igen ér rá a vallási tárgyaknak, annál kevésbbé pedig a bibliának részletes magyarázására. Épen azért az evangélizálás munkáját az iskolákban is a papoknak kellene megkezdeni és rendszeresíteni; mert a falusi papnak erre bőségesen jut ideje, de meg már képeztetésénél fogva is Ő van hivatva arra, hogy a bibliát magyarázza a kicsinyeknek is, valamint a nagyoknak. Ezek a bibliai órák mig egyfelől gyermekistenitiszteletekül szolgálnának, másfelől sokkal sikeresebbé tennék a tanító vallástanitását, sőt a konfirmációi oktatást is. Mert ha hetenként csak egy történetet magyaráznánk meg részletesen, ha csak egy példázat értelmét és vonatkozásait fejtenénk ki meggyőzően, esetleg történeti példákkal, vallásos elbeszélésekkel megvilágítva: már ezáltal sokat ten-