Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-08-10 / 32. szám
ügyek előmozdításában részt venni. Nagy baj volt eddig többek kőzött az is, hogy számos ág. hitv. ev. hivő, ki valamely ág. hitv. ev. egyházközségtől távol lakott, nem tudta, hová tartozik; a lelkészek, hogy egymást ne keserítsék, vagy hogy kényelmüket félbeszakítani ne kényteleníttessenek. az illetőt nem keresték fel s igy az, gyakran egész családjával az ág. hitv. ev. egyházra nézve elveszett. Most a lelkésznek mulbatlan kötelessége leend, az ő illetőségéhez tartozó körben élő minden egyes hívőt felkeresni, vele a zsinati intézkedéseket megismertetni s egész pasztorális tapintatosságával oda hatni, hogy az illetőt az egyháznak buzgó tagjává megnyerje. Világosan és tüzetesen meg van jelölve ez által az úgynevezett belmisszió tere, mely eddig szabályozva nem volt s csak az egyes lelkészek buzgóságuk által lett körvonalozva. Egy dolog nem ugy intéztetett el, mint azt sokan kívánták volna: a papválasztási mód. Az érdemszerinti s igy a fokozatos előléptetés lehetővé tevő jelöltetés figyelmen kivül hagyatott. Azon kérdés sem határoztatott meg tüzetesen, mily módon menjen végbe a lelkészválasztás. Erre nézve az egyes egyházkerületek szabályrendeletet fognak alkotni, melyre nézve az egyházegyetem jóváhagyása szükséges. E tekintetben is nagyon elágaznak a vélemények. Ugylátszik legtöbben azt óhajtják, hogy a lelkész ne választassák az egyház közgyűlése által, hanem a nagy egyháztanácstól. Igen kevesen vannak, kik ellenkező nézetben vannak. Annyit már most állítani lehet, hogy ezen kérdés helyes megoldásától leginkább fog függni az egyházi fejlődésre oly felette szükséges megelégedése a papi testületnek. Mert nyilvánvaló, hogy ha a papi testület megnyugszik az intézkedésekkel, melyek erre vonatkoznak, akkor odaadással és lelkesedéssel munkálkodnak az egyház felvirágoz tatása érdekében. Ezen bevezető megjegyzések után egy következő cikkben a mélyen tisztelt szerkesztő ur * engedelmével ismertetni fogjuk a zsinati törvényeket részletesebben. B. G. TÁRCZ A. A veszprémi reformált egyház múltja. VIII. II. József türelmi parancsa. Tatay Imre Bécsbe megy a kérvényuyel. Uj vallásügyi vizsgálat. A clerus ellentmondása és az arra adott válasz. Kérvényüket felszerelve újra beadják, Tatay megint Bécsbe megy. Ujabb kifogásokat keresnek. A helytartótanács szabad vallásgyakorlatot enged 1783. má j. lí). Az első istenisztelet. Templom, papliáz l'elépiil, az iskolaépítés betiltatik, de újra folyamodnak s kegyelmes választ nyernek. Csakugyan igaza lett II. Frigyes porosz királynak, a ki II. József trónra lépésekor ezt irta minisztereinek: »Mária Terézia nincs többé, a dolgoknak uj rendje kez* Szívesen veszem, só't kérem, Szcrk. dödik«, mivel vele, reánk reformátusokra is, kissé derültebb napok kezdtek következui. Nem is lehetett ez máskép. Egy oly felvilágosult, szabad gondolkodású, egyedül a közjót, az állam érdekét előmozdítani akaró nemes lelkű fejedelemtől, a ki mindjárt uralkodása kezdetén meghagyta a kancelláriának, hogy vallásos ügyekben enyhén és szelíden járjon el, mert ez az igazi apostoli mód, ismétlem, egy ilv fejedelemtől már előre jót remén vihettek református őseink. A felvilágosult fejedelem előtt minden ember annyit ér, a mennyi valósággal, bármily vallású leg-yen az. Már 1781-ben elrendeli, hogy a polgári hivatalok betöltésénél nem a vallásra, hanem a képességre, a közjó és a munkásság előmozdítására kell első sorban tekintettel lenni, minden figyelem nélkül a személyes viszonyokra. Szerinte a valláskülönbség magában véve nem baj az államra nézve, csak a mennyiben a fanatizmus és pártszenvedély járul hozzá. Hogy tehát országaiban mindenki hitelvei szerint imádhassa Istenét: a kancellária által előterjeszteti a vallás tekintetében érvényben levő összes királyi rendeleteket, a melyekből meggyőződött arról, hogy gyakran volt igaz okuk panaszra a protestánsoknak, és az állam érdeke követeli, hogy ennek vége vettessék. Ily általános elvből, a vallásszabadság elvéből kiindulva jött létre, hires türelmi parancsa 1781. október 20.), melynek főbb vonásai im ezek: »Mivel ugy vagyunk meggyőződve, hogy minden kényszerítés, mely az emberek lelkiismeretén elkövettetik igen ártalmas dolog; mig a keresztyéni szeretetből származó türelem mind a vallásra, mind az államra igen sok hasznot hozhat: ezen türelmet, minden örökös országainkban bizonyos törvényekkel megszilárdítani elhatározott akaratunk. Az ágostai és helvét hitvallásuaknak, az országban mindenütt, még oly helyeken is, a hol a törvény értelmében nyilvános istenitiszteleti joggal nem is birtak, vallásuk magán gyakorlata megengedtetik. Ezen magán vallásgyakorlat azonban nem veendő korlátolt értelemben, mint eddig, hanem ugy, hogy a hol száz protestáns család találkozik, s imaház, iskola, paplak építésére és az egyházi személyek ellátására megkívántató tőkét, az adózó nép érezhető megterheltetése nélkül elő tudja teremteni: ily épületeket emelhet, lelkészt, tanítót hivhat s formaszerü rendes istenitiszteletet tarthat; betegeket helyben, vagy azon kivül látogattathat, csakhogy az ily imaházak, nehogy formális templomok legyenek, torony, harang és utcai bejárás nélkül építendők. Templomaik és iskoláik háborítatlan birtokában megmaradnak, és ott, a hol azoknak javítása, vagy teljes újraépítése szükséges, a helytartótanácstól nyerendő előleges jóváhagyás után, tetszés szerint építhetnek«.x Ezen türelmi parancs Veszprémvármegyének 1782. évi januárius 15-dikén tartott gyűlésében kihirdettetvén, azonnal hozzá láttak a városban lakó reformátusok a szervezés munkájához. Mindenek előtt pedig célirányosnak tartják vala, hogy kérvényüket, melyben szabadvallás gyakorlatért esedeznek, egy küldöttség vigye fel Bécsbe magához a felséghez, hogy igy mintegy informálva legyen, jól tudván, hogy a tulajdonképeni kérvényt és mellékleteit a vármegyén kezdve kell a helytartótanácshoz benyújtani ; ámde előre feltették a vármegyéről, hogy az a nemes fejedelem türelmi parancsának egérfarkába kapaszkodva, minden lehető boszantást elkövet, csakhogy a reformátusok templomukat fel ne építhessék. Hogy tehát ennek elejét vegyék, Tatay Imre táblabíró és Jezerniczky 1 Hiteles másolatról a veszprémi ref. egyházmegye levéltárából.