Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-08-03 / 31. szám

segély elve alapján, legalább is a létesítendő intézet által jiyujlandott összeg erejéig segélyző pénztárral nem bírnának. Legyen szíves Tamás ur, ujjait az egyes egyházmegyékben létező papi gyámpénztárak fájó sebeibe dugni és azonnal meg tudhatja, hogy ezeknek legnagyobb nyomorúsága éppen az, hogy teljesen önerejükre hagyatva egyszerű társulatai ezek az elhagyottaknak; hogy oda sem kerületi sem egyházmegyei segélyek nem folynak, vagy alig észrevehető mérvben ; úgyszintén egyházközségi segélyeknek s világi uraink adományainak csak némi nyomai is alig fedezhetők fel benne. És ha ezt tudja, meri-e mondani, hogy azok az egyházmegye, annál inkább, hogy az egyház egyetem tulajdonát képeznék? Sőt, helyesen fogva föl, mindaddig, mig a kormányzó testületek, az erkölcsin kivül, oly anyagi támogatásban nem részesítik ez intézményeket, a melvlyel a tisztán körvonalozott cél minden eshetőséggel szemben biztosítható legyen: intézkedő joga sincs, hanem csupán, a felügyelet joga illeti. Azért hát: »bands off!« a mások pénzének békesség adassék ; mert azt önkéntes felajánlás nélkül nem lehet combinatioba se vonni. Azt nem engedjük, oda nem adjuk, arról még ne is beszéljünk! Cikkező ur pénzügyi és humán okaihoz nem szólok. Azok a cáfolatra sem érdemesek; annyira kisszerűek, gyermekesek. Valamely intézmény pénzügyi és humán oldalait egészen más mértékkel szokták mérni. De a jogi furcsaságról, hamis elméletről szólanunk kellett. És még valamiről: Tegyük fel — de ne engedjük meg — hogy a keservesen összegyűjtött fillérek parancsoló bevonása egy jól kigondolt terv kivitelére célszerű, hasznos, jó, sőt szükséges. Mit gondol cikkező ur, érdemes vagy szükséges volna-e azért egyházi alkotmányunk egyik sarkalatos tételét feladni, századok viharát kiáUptt s azok által megpróbált autonomiánk utolsó bástyáját, a referendumot lerombolni ? Az idők nem intenének? E válságos napokban kell-e ily reactionarius indítványnak felmerülni? Nem halljuk-e agyon adminisztrált épületünk eresztékeinek csikorgását; nem félünk-e az uj idők hevesebb fuvalmaitól ? Csínján, uraim! vegyük észre, hogy egyéb teendők is várnak reánk a központosító okvetetlenkedésnél. »Est modus in rebus*, hanem azt meg kell találni, s nem mindent egy kaptafára húzni. Az ácsi, emelkedett gondolkodású presbyterium megmutatta az utat, melyet alólirott is régen és többször hangsúlyozott, a melyen járni kell a nagy eszmének megnyerni, s az egyetemes egyháznak kell tetemes áldozatot hozni, s a százados mulasztás pótolva, annak szégyene le lesz mosva. És ezt a konvent a referendummal jobban kiviheti, mintha jogot tiporva, önkény útjára lépve, parancsoló »igy akarom«-mai akarná az idült sebet egyszerre begyógyítani. A kötelességgel szemben jogok állanak. Mindkettőből bőven jutott a magyar reform, egyházaknak. Mégis tudták becsülni ezeket, a mily híven és készséggel viselték azok legterhesebbjeit is. Ma már a jogból alig maradt valami, a kötelességek pedig napról-napra szaporodnak. Vigyázzunk! hogy a mérleg szára fel ne billenjen és pedig vissza állíthatatlanul. A ki a papok nyomorúságán segítni akar, teheti azt jogfosztás és vagyonkobzás nélkül is. Nem vagyunk kisérletezők e téren. Virágzó nyűg- és gyámintézetből állanak fenn; de mindenütt a fentartó testületek, gyárak sőt egyes tulajdonosok túlnyomó részvételével. A ki akarja a célt: akarja az eszközöket is! Ha életet akarunk önteni egyházunk testébe, alapján kell azt kezdenünk. Rendezzük az egyházi adózás kérdését, hogy ne sirva énekelje az Istenhez vágyó szegény lélek a dicséretet: »Ur Jézus! mely igm drága a Te igédnek, világa«, hanem érezze a szeretet közösségének boldogító voltát, s az uj életre ébredt hit megtermendi gyümölcseit a munkás szeretetben; meglesz, a krisztusi könyörület és önsegély alapján az oly régóta, szégyennel nélkülözött egyetemes papi nyugdíj- és gyámintézet is a referendum sérelme nélkül, az autonomikus, buzgó öntevékenység alapján; de a referendum eltörlése csak vihart, veszedelmet hozna, a várt áldás nélkül. Nagyváty. Morvay Ferencz, ref. lelkész. KÜLFÖLD. Külföldi szemle. Az ókath. reformmozgalom az államkormányok mostohasága, a vaticanismus fanatismusa s a protestantismus inditferentismusa dacára az örvendetes haladás stádiumában van, mely fejlődés benső életképessége jogosultsága és szükségessége mellett tesz bizonyságot. Igy a müncheni gyülekezet 50, a dessendorfi 39, a luzerni 151, a constanzi 170, a heidelbergi 120 ujabbi áttérést mutat, s másfelé is, a gyülekezetek megerősödéséről értesülünk. Az ókath ügy benső megszilárdítására azok az előadások is szolgáltak, a melyeket Weber, a fáradhatatlan tevékenységű generál vikárius tartott Heidelbergben, Mannheimben, OfTenburgban, Freiburgban és másutt, mely előadások a római kathol. papok erőltetett dernonstrátiója dacára igen jó szolgálatokat tettek e nagyobb részvétre és pártfogásra érdemes kath. egyházi reformmozgalomnak. Az Istennek »lélekben és igazságban*, nem pedig ceremóniákkal valódi »imádását« is komolyan veszik az ókatholikusok. Igy Nürnbergben ép úgy. mint Münchenben meghonosították a német misét, miáltal egy lényeges lépést tettek a protestántizmusnak a közös épülést célzó istentisztelete felé. Berlinben napról-napra várják az ókath. parochia legfelsőbb elismertetését, Svájcban, a berni kanton legújabb szervezetében pedig az evangéliumi s a római egyház mellett az ókath. lett fölvéve és elismerve harmadik tartományegyháznak Francziaországban is haladás észlelhető az ókath. ügy fejlődése terén. A szervezés müvére alkalmatlan, de mint szónok kiváló Loyson Jácint »gallikán kath. egyházát*, a melynek Párisban egy gyülekezete s egész Francziaországban nagy diasporája van, az utrechti érsek főegyházi hatósága alá helyezte, hogy annál nagyobb mértékben szentelhesse a maga szónoki erejét és idejét a kath. reformmozgalom folyton erősödő missziójának. A gallicanismusnak a jezsuiták által hajdanában elnyomott jansenismussal való eme egyesülése áldásos leend a katholikus jezsuita-ellenes reformmozgalom további terjedésere. Más az ókatholikusok helyzete Spanyolországban. Fiunkét dublini érsek imaházat emelt nekik, mely a római fanatismus erőlködései dacára föl is szenteltetett A 4 — 5000 lélekből álló spanyol-portugal ókatholikusok tehát az anglikánusok pártfogása alatt állanak, kik csakis Angolországra való tekintettel tűretnek meg a sötét papi fanatizmus e klasszikus hazájában. Örvendetesnek jelezhető még az a körülmény is, hogy a bonni ókath. theol. seminarium javára Reinkens püspök a mult évben 20 ezer márkát kapott, s hogy az özvegyárva s iskola-alapok s különféle nő- és legényegyletek ügye is örvendetesen halad az ókatholikusok körében. Lehetetlen tehát ez egyházban Krisztus nyomaira nem akadni, mig