Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-01-19 / 3. szám

De a jezsuiták már kezdetben túllépték a határt, melyet a tordai országgyűlés számukra kijelölt, s midőn Báthory Kristóf fiát, a kiskorú Zsigmondot, 1581. május 1-én, a kolozsvári országgyűléssel utódául választatta, szükségesnek látják kikötni a rendek, hogy, miután már Monostorra, Kolozsvárra és Fejérvárra beszállította a fejedelem az ifjúságnak tanítása végett a jezsuitákat, e nevezetes helyekkel megelégedvén: ujabb helyekre, avagy városra, falukra akárhol az országban, eféle (jezsuita) tanítókat ne plántáljon, hanem minden helyeken és templomokban a régi tanítók békességes állapotjokban maradjanak meg.1 Ezután meg is választották fejedelmül a »kis Zsigát< s május 17-én az országgyűlés eloszlottt; tiz nap múlva meghalt Kristóf fejedelem; fia nevelőjéül Gálfi Jánost s Leleszi János jezsuitát rendelvén. »És a jezsuiták meg is nevelték Báthory Zsigmondot ! Erdély és a magyarországi részek nyomora, a lekoncolt főurak, az Ínségre juttatott ország rémdrámája, az embermészáros Basta és Mihály vajda, szomorú emlékei a jezsuita nevelésnek és gazdálkodásnak«. Az ország ugyan elszakadt a töröktől, hogy a tatárénál is rettenetesebb német- és oláh-módra folyjon dolga ... A Báthoryakat, különösen Istvánt, politikai eszélvességökért dicsérik; pedig a jezsuiták betelepítése a legnagyobb eszélytelenség volt, ez képezvén a Báthory-család s Erdély- és a késő távolban Lengyelország bukásának főokát . . .2 De nem politikai történetet irunk; pusztán csak az erdélyi rendek védekezését fogjuk röviden érinteni, az elhatalmasodó jezsuiták ellen. Az 1588-iki enyedi országgyűlés már ki akarja utasítani a jezsuita-szerzetet s midőn ez nem sikerül, megtagadja az adót és eredménytelenül oszlik szét3

A szászmedgyesi országgyűlés — ugyancsak 1588. december — sem akarja őket megtűrni. A fejedelemhez erélyes hangú fölterjesztést tesz e tárgyban: »Kiváltsága volt az országnak eleitől fogva, hogy uralkodóit megszorítás nélkül szabadon választbatá, kik az ország megegyezése nélkül semmi állandót sem hozhattak létre, míg a rendeknek az intézményeken változtatni mindig joguk volt. E jogot Ők mindig féltékenyen védelmezték. Az országnak tehát most is a jezsuitákat illető határozatát módosítani, annyival is inkább . . . mert tisztöket — a nevelés határán túllépve: vallásukat erőszakkal terjesztették utcán, templomban, processiók által oly helyeken is, hol az nekik meg volt tiltva. Váradon elfoglalták a reformáltak templomát s a kereszt fegyveres kézzel való körülhordozása által csaknem nyilvános mozgalomra adtak okot. Kozmáson a papra rohantak, kikergették lakából és könyveit széttépték. A Székelyföldet, Vásárhely és Karánsebes környékét bebarangolták senkitől sem hivatva oda, nem nevelés, hanem vallásuk terjesztése végett. Egy 1556-iki törvény arról is intézkedett, hogy püspöki, káptalani és egyházi javadalmak annak, kitől elvétettek, vissza nem adhatók. Ebből mindenki láthatja, hogy a nekik tett adományozások mennyire érvénytelenek. És ők mégis nemcsak Monostort foglalták el, hanem Szentmihálykövét is a körüle fekvő falvakkal s a fiskusnak a váradi kerületben fekvő javait. Sőt Törökországba s a havasalföldi tartományokba is berontottak, mi még nagy veszélyeknek lehet okozója. Példát vehetünk a szomszéd népekről, mert a hova betették lábukat, mindenütt mindjárt veszélyt hoztak maguk után. Példa a franciaországi háború, hol vérrokon fejedelmeket ingereltek egymás ellen; igy a portugáli királyt (Sebestyént), kivel felbontatták a mórokkal kötött békét, a ki azért életével lakolt. Azt pedig szemeinkkel láttuk, hogy a jezsuiták mindig Nagyságod (Báthory Zsigmond) körül vannak, ha ellenök szólunk, ugy állítják, mintha felségsértés volna . . . Rómában egy szónoklatban el is árulták szándékukat: »meg akarnak fosztani nevelés szine alatt gyermekeinktől s azzal mintegy hálóba keríteni.« Ilyen ellenünk intézett váruk a. kolozsvári seminárium . . . Egy izben, midőn a papság uralkodott Erdélyben a birtokok jelentékeny része egyházivá vált; most is hasonlótól tarthatunk, midőn az ifjúságot esküvel magukhoz csalják, azoknak javait maguknak megszerzik s az országot kimerítik, mig mi két hatalmas fejedelem közé ékelve, egyiket haddal, másikat ajándékkal kényszeríttetünk elfordítani, mert egyikre se leszünk képesek . . . Tekintélyes urak panaszkodnak vallásuk elnyomásáért; mi viszont nem tűrhetjük, hogy külön universitást képezzenek, mikor törvényeink vannak, hogy töredék soha, csak az ország jelentékeny része lehet universitas. Ezenkívül a lelkiismeret szabadságának megsértéseért nem panaszkodhatnak . . . mert »a mi célunk, hogy a lelkiismeret sértése nélkül védjük hazánk szabadságát« s fordítsuk el a fenyegető veszélyeket.1 A fejedelem soká habozott. Majd csak azt kívánta a rendektől, bogv csak egy helyen — Monostoron — tűrjék meg a jezsuitákat; de az országos közvélemény hangosan követelte azok kiűzetését. Végre Giczy János kormányzó azon figyelmeztetésére, hogy ne dacoljon a rendekkel, mert azok könnyebben kapnak maguknak fejedelmet, mint ő magának országot, december 16-án fejedelmi válaszában kinyilatkoztatá: »hogy a jezsuiták, ugy összesen, mint egyenként egész országából, ugy Erdélyben, mint a magyarországi részeken 25 nap lefolyása alatt tartoznak örökre eltávozni.«2

A rendek ezt aztán törvénybe foglalták s a jezsuitáknak adományozott s egyél) általuk bírt jószágokat a fiskus számára lefoglalták; továbbá: hogy »az Váradi Városnak Szent-Enyed egyháza minden pertinentiáival, amint okkupálták volt. restituáltassék, hogy mint azelőtt, ezután is prédikációt tarthassanak az város számára benne, de nem a római valláson valók.«3 Hálából a rendek nagykorúsították a fejedelmet. A lemondó kormányzó — Giczy János — prófétai lélekkel jóslá ugyanekkor: »kezébe adtátok a gyeplőt, majd megbánjátok !« Meg is bánták ... A ki esküjét nem tartotta meg. az Báthory Zsigmond volt. 1590-ben már behivta Moldvából Siketfalvi Ladó Bálint jezsuitát Kolozsvárra; 1591-ben három más jezsuitát telepített Fehérvárra s ezek között volt Erdély szerencsétlenségének legnevezetesebb tényezője, Carillo Alfons . . .4 De minek folytassuk ! . . . A jezsuiták törvényesen, országgyűlési engedély mellett, újra tért foglaltak Erdélyben ... Az 1603. január 15-iki gy.-fehérvári országgyűlésen, a vallás-szabadság biztosítását Rudolf biztosai csak urok jó indulatától teszik függővé; a február 28-iki kolozsvári országgyűlésen pedig egyenesen megtagadják azt Rudolf nevében. A kétségbe esett hazafiak Székely Mózest teszik fejedelemmé; de Badul oláh vajda megveri és elejti 1 Ugyanott 189. lap. 2 Von der Brüggen történetíró mondja, hogy Lengyelország bukását a türelmetlen jezsuiták idézték elő s az általok nevelt nemesség. 3 Szilágyi S. »Erdélyi országgyűlési emlékek< Ili. k. 235. 1. 1 Zsilinszky M. »Magvarországi vallásügyi tárgyalások* 208-209. lap. 2 Ugyanott 212—213. lap. 3 Zsilinszky M. »Magyarországi vallásügyi tárgyalások* 216. 4 Ugyanott 218. lap.