Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-07-27 / 30. szám

annak színvonala azon korban a kath. iskolatanítókét felülmulta — a főiskolai tanárok szakképzettsége és tudománya előtt bámulattal kell letennünk az elismerés adóját. Soha református egyházunknak oly sok kitűnő tudós tanára egyszerre nem volt, mint épen ezen korszakban. Debreczenben Hatyany István, a hires természettudós, Sárváry Pál a bölcsész. Sínay Miklós és Budai Ézsaiás történetírók: Patakon Kövy Sándor, a hires jogtudós, Szombathy János és Barczafalvi Szabó Dávid; Pápán Márton István, Kant filozófiájának hazánkban első hirdetője, Tóth Ferencz a szelid lelkű theologus és Látzay; Nagykőrösön Losonczi István, a Hármas Kistükör írója; Szigeten Háry Péter, az iskola regenerátora, nemcsak kiváló paedagogusok, de hires tudósok és mint irók is irodalmunk történetének kiváló alakjai. Nem kisebb férfiakat mutat fel e korszakból az enyedi kollégium sem. Ott van Ajtai Abód Mihály, kinek nyelvészeti tudománya latin grammatikája a külföld elismerését is kiérdemelte; Bodola János, az iskola regenerátora; Herepei Ádám, kinek történeti előadásait Hegedűs Sámuel * igy jellemzi: »Micsoda ékesen szólással folyt az ő szájából az emberiség története! általtette az ifjú lelket mintegy arra a theátrumra, amelyről beszéliett; mintha látta volna az ember a tüzes Miltiadest a Marathonon, vagy az eleven Caesart a pharsáliai mezőkön a tömött légiók előtt lovagolni A sziv utánna ment az ő tanításának; ott volt vele a képzelődés a római birodalom roppant elesésén s elmélyült, megint felemelkedett az emberi nagyságnak elmúlásán*. Itt működik Hegedűs Sámuel, a nagy szónok kiváló tanár és író; Köteles Sámuel, az ismert nevű bölcsész, kinek bölcsészeti előadásait mindenek fölött dicsérik. Es végre e korszak utolsó évében kezdi meg Szász Károly, a kiváló politikus, szónok és történész is, korszakalkotó működését. A külföldi egyetemeken képződve, az európai műveltség színvonalára emelkedve, nemcsak egyes szaktudományok terén, hanem a tudományok egész birodalmában nevezhetők eme hires tanáraink valódi nagybirtokosoknak. Universalis tudósok voltak ők s tudományuk az egész ország tiszteletének, hallgatóik bámulatának volt tárgya. Innen az a nagy tekintély, melyet tanítványaik fölött gyakorolnak. Tekintélyük szavával, erős egyéniségük egész erejével nevelik belátásuk szerint az ifjúságot, idomítják a fogékony lelkeket. Szabad tevékenységüknek nem szabnak határt pontosan körülirt utasítások; á lánglelkek működése nem szorítható szabályok közé, csak egyéniségük és példaadásuk vonzó erejét bénítanák az ily külsőségek. Hatásuk és működésük eredményének illusztrálása végett elég csak a pápai és szigeti iskolákra rámutatnunk, hol egy Márton István vagy Háry Péter egész iskolát képes volt alásülyedt állapotából a virágzás magas fokára emelni. Végig haladva az oktatásügy nevezetesebb mozzanatain, befejezhetnők a kitűzött kor református tanügyéről adott ismertetésünket. Tudva azonban azt, hogy valamely intézmény élete és fejlődése csak más, azonkorbeli hasonnemü intézmény életműködésének ismerete mellett Ítélhető meg és méltatható helyes szempontból, befejezésül vessünk egy futó pillantást a katholikus vagy állami közoktatás irányelveire, összehasonlítva azokat a református iskolák jellemvonásaival. A kormány Ratiói egyöntetüleg szervezték a katholikus tanügyet és részletes utasításokkal pontosan kijelölték a tanítók működési körét. A református tanügy nem volt ily egyöntetüleg és pontos utasításokkal szabályozva. * Emlékbeszédében. Mindkét rendszernek meg vannak a maga előnyei. A részletekig kiterjedő egyöntetűség bizonyos fokig előnyösen hat egy rendezetlen tanügy fejlődésére, de azonfölül gépiességre vezet s az egyéniséget megöli. A kálvinista szabadság gyenge tanárok mellett kockáztatással jár ugyan, de a kitűnő tehetségek nagy sikerrel használhatják fel a tanügy fejlesztésére. Ily kitűnő tanárokban — mint láttuk — iskoláink nem is láttak hiányt; neveik fényes betűkkel vannak beírva a történet könyvébe, mig a katholikus tanügy munkásai, egy-két kivétellel, az ismeretlenség homályában vesztek el. A nevelés céljának kitűzésében egyik fél sem emelkedett eszményibb álláspontra. Nem általános emberi, hanem különös érdekből nevel mindkét helyen az iskola. Reformátust nevelnek első sorban a kálvinista, katholikust az állami iskolák. De míg amazok mindinkább öntudatosan a magyar szellem védvárai maradtak, addig emezeket az idegen kormány az elnémetesítés eszközéül használta fel. A középiskolák alapjában mindkét részen az akadémia előkészítő iskolái maradtak; de e mellett a református iskolák hovatovább az egyetemes emberi műveltség nyújtására is képesek lettek, a katholikusok az első Batió nyomán utilitaris érdekek szolgálatát tűzték ki mellékcélul. A felső iskolák itt is, ott is egyaránt az életpályák szakiskolái voltak. De az államot terheli a vád. hogy a szabad tudomány érdekei elől még az egyetemet is elzárta. Egy történetírónk megjegyzése szerint az egész egyetemi oktatás nem állott másban, mint a szorosan megjelölt tankönyvek előadásában és kikérdezésében, tán megmagyarázásában is A tisztán emberi problémáknak sehol sem jutott hely. Nem volt a tudomány soha öncél a református főiskolákon, sem, de azok autonómiája legalább a tanárok és tanulók individualitásának engedett nagyobb teret. Ha még ehhez veszszük a kormány által szervezett kath. iskolákból kiáradó szellemet, mely a gondolat szabadságát megbénította, a hazafiságot elölte: akkor tanügyi és hazafiúi szempontból is jogosnak kell tekintenünk azt a küzdelmet, melyet egyházunk iskolái felett az állammal megvívott, mert iskoláink hívebben szolgálták e nemzeti művelődés ügyét, mint az állam intézetei; mert — hogy elmélkedésemet a ref. érdekek javára elfogultsággal nem vádolható Marczali szavaival* végzem — »azt a mély puritánus erkölcsösséget, azt az őszinte hazaszeretetet, azt a büszke önkormányzati tehetséget, mely a református kollégiumok árnyában fejlődött ki leginkább, nem pótolható azon korban hazánkban semmi. És legkevésbbé pótolhatá azt az akkori mindenbe beavatkozó, minden sajátságost és eredetit gyűlölő, üldöző, mindent bizonyos színvonalra visszavivő állami hatalom« ! Marton Sándor. TÁRCZ A. A veszprémi reformált egyház múltja. (Folytatás.) IV. Deáki Márkus István veszprémi lelkész lesz 1710-ben. Az egyház viszontagságai, küzdelme a létért. Deáki Felsö-Örsre megy lelkésznek, a veszprémiek Hosszul'alusi Mártont hozzák helyébe 1714. A vallásgyakorlat megszűnik 1717. ápr. 30. Mikor Hodosi Sámuel kénytelen volt 1710-ben veszprémi papságát elhagyni, az egyház Deáki Márkus Istvánt választá lelkészévé, a ki az anyakönyvbe gondosan fel* II. József és kora. III. k. 325. 1.