Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-07-27 / 30. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. IX. kerület, Ftpu-tilra x:f. szám, hovi * kéairatok ciinzendök. KlHdó.lilvatnl : Hornyánfky Viktor liönyvkr-reskrilfise (Akadémia bérháza), hová az elötiz. és hirdet, dijak intézendök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNS2KY VIKTOR. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési Ara : Félévra : 4 frt SO kr ; egé«z évre : 9 jW. Kyy** fám áru 20 kr. Tanúságok nemzetünk történetéből. IV. A végső tanúságot kell most kivonnunk. Mielőtt ezt tennők, foglaljuk össze, a mit eddig mondottunk. Legelőször is bevallottuk, hogy az evangélizálás a mint ujabban megindult, eddig hazánkban nem nagyon sok lelkes barátot nyert és azt állítottuk, hogy ez azért van igy, mert nemzetünk történetét nem látjuk kellő világításban. Megindultunk azért nemzetünk történetének vizsgálására ós igyekeztünk kimutatni, hogy a katholicizmus, mint a mely a keresztyénség helyett formákat, hitcikkeket, szertartásokat és szabályzatokat kónyszerített rá a nemzetre, bár némi jót a pogánysággal összemérve, eredményezett, mégis a nemzeti életet njjá nem alkotta, erkölcsi ós értelmi erőkkel át nem hatotta s ily módon satnyulni engedte. Azután rámutattunk a valódi, az igazi evangéliumra, mint a mely nem valami emberek által, németek, angolok vagy zsidók által formált eszme, hanem az élő Isten gyógyító, erősítő, tisztító, megelevenítő ós megszentelő erőinek az emberi életben való ténykedése s illetőleg e ténykedés valódiságáról való boldog bizonyosság, s a mely a magyar nép életébe behatolva, minden nemesebb erőinket új életre keltette s a nemzeti erkölcsök, a nemzeti művelődés, a közszabadság hatalmas táplálója lőn. Mi következik most már ebből? Mi a végső tanúság? Az, »hogy az evangélizálás nemcsak keresztyéni hanem hazafiúi kötelesség is.« Nem akarunk ezzel többet mondani, mint a mennyi igaz. Elismerjük, hogy a földmivelós, ipar, kereskedés, tudomány és művészet előmozdítása, a tanításban való szorgalmatoskodás vagy kis gyermekek gonclos nevelése által is használhat valaki hazájának. Tehát nemcsak az evangélizálás hazafias kötelesség. De ha nemzetek és társadalmak tartósan nem virágozhatnak isteni, épentartó s a földi tényezőket értékükben megszázszorozó erők nélkül és ha az evangélium Istennek ereje, akkor a magyar nemzetnek okvetlenül szüksége van oly fiakra és leányokra, akik a Jézus tiszta, drága evangéliumát életökben komolyan igyekeznek megvalósítani s kisebb-nagyobb közösségeket alkotva, a nemzeti életbe láthatlanúl s csak a következményekben észrevehetőleg, mennyei, emberfölötti erőket juttatnak el. Erre természetesen az optimisticus hajlandoságuak azt mondják: »cle hát kihalt-e közülünk az evangéliumi élet egészen? Nem tesz-e sokat most is a protestántizmus az erkölcsök erősítésére, a művelődés előmozdítására s a közszabadságnak nem erős támasza-e ?« A felelet pedig e kérdésre a következő. Az evangéliumi élet nem halt meg, de mégis elbágyadt. A protestántizmus a léteért folytatott hosszú harcban elvesztette eredeti üdeségét, lángoló lelkesedését, a Krisztushoz való hő szerelmét, a nagy feladatokra szellemi fegyverekkel való törekvés ama nagy erejét, a mit ma törvénynyel, parancsszóval, intézkedéssel akarnak pótolni, de a mit kipótolni máskép nem lehet, mintha az evangélizálás lángfolyama elárasztja az egész protestántizmust és ez egy újabb regeneráción megy át, merítve abból a kifogyhatlan kegyelmi forrásból, a miből az apostolok merítettek. Ha közönséges emberi mértéket alkalmazunk, akkor az igaz ki fog tűnni, hogy a magyar protestántizmus rendkívül fontos tényezője ma is nemzeti életünknek, de nekünk jobb arra az isteni, arra az örökkévaló evangéliumi ideálra tekintenünk, a mely a Krisztusban megjelent, mert ezzel szemben erőtlenségünk, bágyadtságunk, megmere védettségünk, hí tétlenségünk és erkölcsi lanyhaságunk talán jobban ki fog tűnni, mint a mennyire az nekünk eleinte kellemes lehet, de bizonyos, hogy azután a megújulásnak oly korszaka következik be, a melyben az evangéliumi igazságok megértése és megbecsülése, a krisztusi szeretet megvalósítása, az egész nemzeti életnek evangéliumi szellemmel