Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-07-20 / 29. szám
reggel a magyar katholikusok arra ébrednének fel, liogy egy püspök sem hirdeti a római pápa csalhatatlanságát, hogy egy külhatalom nem nyúl be a magyar katholicizmus ügyeibe, hogy mi nem íizetünk százezrekre menő adót Póterlillórek fejében annak a külhatalomnak, hanem azon a pénzen magyar iskolákat állítunk, s hogy minden papnak van jóravaló becsületes élettársa: hát nem hiszem, hogy csak egy katholikusnak is megfájdulna a feje mindettől. Bizony a magyar katholikusok mind felvilágosodtak annyira, ámbár most mintha kezdene kiveszni közülök a világosság, hogy a pápaságot és a coelibatust csak tűrik, de nem kedvelik. Azért azt mondhatjuk, hogy az ev. protestántizmus nagy dolgokra vezette a magyar nemzetet. Hibáit nem tagadjuk el. Sőt majd ezekre még külön rá is mutatunk. Hiszen az a meggyőződésünk, hogy eredeti, hatalmas elevenségéből és tettvágyából nem veszítenie kellett volna, hanem, hogy még ezután megvalósítandó dicső feladatainak megfelelhessen, gyarapodnia kellett volna minclen jóban. Annyi azonban bizonyos, hogy az ev. protestántizmus egészben véve megbecsülhetetlen tényezőnek bizonyult nemzeti életünkben. Nem negatív irányzat az ev. protestántizmus. Nem hiábavaló vergődés. Csak azok a protestánsok vergődnek, a kik az evangélium alapjáról teljesen letérnek. A protestántizmus nálunk sem volt negatív irányzat és vergődés, hanem, amint láttuk, positiv erő és hatalom. Az ev. protestantizmusnak nem a protestálás a lényege, hanem az evangélium, a melyre, mint sziklaalapra állva, folyton épít, ele folyton protestál is mind az ellen, a mi az evangélium szellemeivel ellentótben áll. Nálunk is sok még az ópítni valója, de ha már eddig is nagyszerű dolgokat mivelt, ezentúl még dicsőbb munkát végez bizonyára. Mert az evangelium Istennek ereje. Dr. Szabó Aladár. ISKOLAÜGY. Iskolaügyünk története 1770—1820-ig. (Folytatás.) A református iskolák szelleme. Az iskolai szervezetek megismertetése által felmutattam azokat a kereteket, melyekben közoktatásunk az 1770 — 1820 közötti évek alatt mozgott. Lássuk most már főbb vonásokban azt a képet, mely e kereteket betöltötte: ismerjük meg a szellemet, mely a tanrendek betűibe életet lehelt s foglaljuk össze néhány szempont alá a fejlődés eredményeit. Kezdjük az oktatás legalsó, de legszélesebb körű fokozatán. Az elemi iskolák a korszak közepéig a latin nyelv nyűgei miatt nem válhattak népiskolákká. Az az egy-két osztály, melyből nagyobb városokban állottak, a gimnáziumra szolgált előkészítő iskolául. Kisebb helyeken, hol gimnázium nem volt, már ekkor négy osztályú elemi iskolákat találunk ugyan, de a latin nyelv uralma miatt itt sem felelhetett meg az iskola népnevelői hivatásának. De már 1770. táján uj korszak jelei mutatkoztak. A derék Losonczí István Hármas Kistükörét »magyar gyermekeknek magyarul irta, nem idegen nyelven, melyet nem értenek«. Bevezetésében továbbá kifejezést ad azon óhajtásának, hogy »vajha már valaha felállíttatnának a mi nemzetünkben is a magyar oskolák, a melyekben a szükséges dolgokra magyar nyelven taníttatnának elsőbben gyermekeink. Sokkal hasznosabb volna a falusi gyermekeket magyar olvasásra, éneklésre, könyörgésre, írásra, arithmetikára, históriára és a keresztyén bitnek ágazataira tanítani, mint gyermeki elméjöket 6—7 deák deklinációknak vagy reguláknak tanulásával gyötreni, jövendő megsirathatatlan kárukkal*. A mit ő óhajtott, az a jelen század elején már országszerte valósulást nyert, És mikor a Dunamellékiek Tanításmódja a nemzeti iskolában értelmes és jó embereket, jó keresztyéneket és jó polgárokat akar nevelni, már akkor a népiskola, mint öncélú intézet jelenik meg. A gimnázium, mint láttuk, a humánizmus és reálizmus küzdelme miatt sok változáson ment keresztül. A küzdelem eredménye más lett Patakon és más Debreczenben ; de általánosságban mindenik gimnáziumra találó az a kép, melyet Szilágyi István jeles tudósunk * következő szavakkal rajzolt meg: »A gimnázium előkészítő iskola az akadémiai pályára, a hol a klasszikus latin nyelv s irodalom előadásán felül helyt foglalhatnak némelyek azon reál iránvu tudományok közül, a melyek a felsőbb kurzusban taníttatnak, de csak annyiban, mennyiben azt a latin nyelvnek, mint főtudománvnak előtérben maradhatása megengedi; s a mi fönn nem taníttatik, az ide sem jön be*. A kollégiumokban berendezett akadémiai tanfolyamokon nyerte az ifjúság a tudományos műveltséget és szerzett a gyakorlati életpályára szükséges szakképzettsé get. Nem a tudományok önálló művelése, hanem papok és tanítók képzése volt első sorban feladata a kollégiumoknak. E célból adattak elő a tudományok is leginkább hittani szempontból. De viszont nemcsak a papi és tanítói kar, hanem az egész kálvinista nemesség is a kollégiumokban nyerte kiképeztetését. A szegény fiu szakismeretet szerzett itt leendő életpályájára, a gazdag nemes pedig bizonyos társadalmi műveltség elsajátítása végett kereste fel a kollégiumokat. Majd — miután a század vége felé a jogi tanszékek is felállíttattak — itt készült el a magyar nemes a megyén és országgyűlésen viselt törvényhozói hivatására. A kollégiumok falai közt szerzett közös műveltség és közös szellem egy testté fűzte össze egyházunk minden rendű és rangú fiát s épen a közös érzés és közös gondolkozás eszközlése által váltak ez iskolák a magyar kálvinistaság szilárd támaszaivá. Nem mondhatjuk azonban, hogy főiskoláink berendezése, kivált a korszak kezdetén, kifogástalan lett volna. A bölcsészet előadásánál a 18-ik század kiváló bölcsészei figyelmen kivül hagyattak; a theologiai tudományok Stosch német theologus gyarló és elavult kézikönyve nyomán taníttattak, melyre nézve Márton István csipős elmeéllel jegyzi meg, hogy a magyarországi theologiai professzorokról, azoknak nagy megsértésük nélkül, ingyen sem merné * A gimn. okt. tört. Spat. Fűz. 1861. évf. 214. 1.