Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-07-06 / 27. szám

* Nagyszerű bizonyságtétel. A jövő év folyamán julius 1.-től—7-ig az evangéliumi ifj. egyesületek Londonban a világ minden részéből összegyűlve, jubiláris ünnepélyt tartanak. 50 évvel ezelőtt alapíttatott az első ilyen evangéliumi ifjúsági egyesület. Reméljük a magyar nemzet is képviselve lesz azon az ünnepélyen, a melyben még Spanyolország, Dél-Afrika és Olaszország ifjúsága is részt vesz. * Régi dal régi dicsőségről. Sírva vigadó hangú vezércikkben emlékszik meg a »Religio* a pápaság világtörténelmi hivatásáról. Először elpanaszolja, hogy az igazság egyedüli hirdetője, a pápaság mint el van nyomva az istentelen világi hatalomtól; másodszor megelégedéssel dicsekszi el, hogy a pogány perzsa sah és a protestáns német császár üdvözölték sőt utóbbi meg is látogatta a pápát; harmadszor fölveti a kérdést: kit illet az örök város birtoklása jogszerűen, a pápát-e vagy a világi hatalmat ? Meg is felel nyomban rá: Roma nostra! hiszen a pápának világi hatalom, fegyveres erő kell, mert máskép nem teljesíthetné a buzdítást: »Surge Petre, accipe fortitudinem ad salvandas gentes*. Semmi szavunk se lenne e stylusgyakorlathoz, hiszen írni szabad s szegény papír! oly türelmes. De véletlenségből mi protestánsok is a »salvandae gentes« közé tartozunk s ehhez már nekünk is van egy pár szavunk. Ne reflektáljunk arra a tagadhatlan tényre, hogy mily megható látni, mint tolja a monarchicus katholicismus az anarchisták szekerét akkor, midőn a világi hatalom ellen izgat; tekintsünk el azon mosolyra keltő dicsekvéstől, mely nem tud megérteni egy udvariassági tényt, midőn elárulja, hogy Róma papjainak nincs annyi érzékük az illem iránt, mint egy ázsiai fejedelemnek ; csak annyit jegyzünk meg, hogy nagyon jól van az, miszerint Róma azé, kit megillet a népszabadság, nemzeti dicsőség, fölvilágosodás örök jogán s nem pedig egy Krisztus nevével üzérkedő zsarnoké, ki világi hatalmát — míg volt neki — arra használta, hogy megölje a népek szabadságát, elfojtsa a lelkiismeret szavát, sötétséget áraszszon mindenütt csak azért, hogy kisértő lidércfényként ő ragyoghasson e sötétben, (n). * Nem kell debreczeni egyetem. Ügy hírlik, hogy a körösi egyháztanács a gymnáziumi tanári állásra több derék protestáns tanárjelölt mellőzésével (a kik közül kettő ép a körösi gymnázium növendéke s mind a kettő theologiát is végzett) egy piaristát biztatott meg, (mert állítólag tornázni is tud) s a választást elhalasztotta, míg a derék piarista áttér. Fentartással közöljük e hirt, mert nem hihetjük, hogy megfelel a valóságnak és várjuk rá a cáfolatot. De ha igaz lenne, a mit a hir jelent, akkor debreczeni egyetemet még akkor is kár volna állítani, ha pénzünk volna rá, mert hiszen bizonyára van még elég derék piarista, a ki a pápa csalhatatlanságáról csak anynyira van meggyőződve, mint voltak Simor meg Haynald, a kik gyönyörű beszédeket tartottak a vatikáni zsinaton e képtelen dogma ellen. * A magyar Sión és lapunk. A »magyar Sión* katholikus folyóirat. Legközelebb egy cikk jelent meg benne, mely a protestáns theologia és a protestántizmus végpusztulását hirdeti s ezzel szemben az egységes katholikus egyházat dicsőíti, melynek tagjai erkölcsösek, tudományossága virágzik. Végül a cikkíró kijelenti, hogy e protestántizmus pusztulásából elméleti és gyakorlati következtetéseket kell vonniok a katholikusoknak s azt mondja, hogy az »elméletiek majd erősödnek a Prot. E. I. Lap* olvasása közben. Köszönjük az elismerést. Hiszen tudjuk, hogy Lapunk, a protestáns gondolkozás egyik szerény szószólója képviseli csak a protestántizmust s meg vagyunk győződve, hogy a protestántizmus nélkül a katholicizmusban annyi erő sem volna, mint a mennyi van. Hiszen a protestántizmus mig uj utakat tört az emberiség számára, a katholicizmust is felrázta. A katholikus erkölcsökről nem szólunk. Eleget beszélnek erről, meg az ezzel összeköttetésben levő coelibatusról a katholikus világiak. A katholikus tudományosságot sem irigyeljük. Tudjuk, hogy protestáns emberek is tévedtek, kivált ha a Krisztus evangéliumát meg nem becsülték, de legalább mi parancsszóra nem tévedünk, mint a katholikusok és meggyőződésünk ellenére semmit nem hirdetünk, mint a róm. kath. püspökök a vatikáni zsinat után. Hogy a protestánsok elpusztulnak. Ne féljen a »Sion«. Krisztus, a mi egyházunk feje azt mondá: Az én beszédim soha el nem múlnak. És mi inkább hiszünk a Krisztusnak, mint a >Sion«-nak. * Az egyházpolitikai helyzet, ugy látszik, tisztul. Mind több valószínűség van a mellett, hogy a kormány javaslatai keresztül mennek. Egy napilap ugyan nem régiben azt a hirt közölte, hogy a kormány compromissumra lép és Spanyolországot véve mintául, nem kiván egyebet, minthogy a papok által végzett egyházi szertartásnál a házasságkötés alkalmával az állam képviselője is jelen legyen. Ez a hir persze kacsának nyilvánult. Azután jött Apponyi szathmári beszéde, amelyben a nemzeti párt vezére kijelenti, kogy a kormány javaslatai elleni elvi oppozíciót nem helyesli. A szélsőbal Polonyi-töredéke is mind többször szólal fel, hangsúlyozván, hogy az ultramontánok szekerét tolni nem akarja. A legújabb hir az, hogy Szilágyi Dezső a polgári házasságról szóló javaslatot elkészítette. Csak aztán azt ne higvjük, hogy a kormány javaslatai majd a prot. egyházat is felvirágoztatják, ha mi lusták és közönyösek maradunk is. Azok a javaslatok. ha törvénynyé lesznek, a magyar állam győzelmét jelentik, az evangéliumi protestántizmus csak akkor győz, ha minden protestáns ráteszi az eke szarvára a kezét s nem tekintget vissza. * A sárospataki ref. főiskola záróünnepélyének műsorára tett megjegyzésünk folytán dr. Bartha Béla a következőket irja lapunk szerkesztőjéhez: Az az ünnepély, melynek műsorát a tisztelt biráló ur közli, a könnyed, az élvezeteknek szánt rész volt a mi záróünnepélyünkön, mely kezdődött vasárnap reggel a városi templomban, nyilvános istenitisztelettel, hol testületileg vett részt az igazgatótanács, a tanári kar, a tanuló ifjúság; folytatódott a főiskola nagy termében, az igazgatói jelentés meghallgatásával, a pályadíjak kiosztásával, buzdító beszédekkel stb. Vasárnap délután, a délesti istenitiszt elet után gyűlt össze az ünnepély eme könnyedebb, világiasabb részére ugyancsak az igazgatótanács, a tanári kar egy része és nagyszámú díszes közönség helyből és vidékről. Kérdem, nem kivánja-e meg a lélek egyensúlya, hogy az igaz és jó mélyebb, tartalmasabb eszméi mellett a szép, a művészet vidámabb formáinak is áldoznunk? Szabad-e tulhajtásba esnünk a komolyság művelésénél, mikor az a veszély fenyeget, hogy álszenteskedésbe essünk, vagy vonzás helyett visszataszítsuk az embereket? Oly frivol könnyelműség Bajza »Ébresztőjének* eléneklése »Bánk Bán*, »Salgó« egy részének, a »Jehovának« elszavalása? Hogy egy-két víg monolog s egy divatos induló is volt a műsoron, ez a változtosság kedvéért volt. Hiszen azok helyett a monologok helyett szivesebben hallanánk mást, de ez ünnepély szavalati verseny is, szabadon választandó darabokkal. A főiskolai > imaterem« pedig tulajdonkép nagy terme a főiskolának, a hol minden nagyobb közönségü nyilvános ünnepélyünket tartjuk, mert istenitiszteletre tanuló ifjúságiink a néhány lépésnyire fekvő városi templomba jár.