Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-07-06 / 27. szám

pontot ölelnek föl: vallásszabadság, zsidórecepció, kötelező polgári házasság és polgári anyakönyvvezetés. A protestántizmus álláspontja ezekkel szemben két szempontból világítható meg: elvi s gyakorlati szempontból. Lássuk mind a kettőt. Elvi szempontból a protestántizmus nem ellenezheti a vallásszabadságot, hiszen lételének is ez képezi az alapját. A protestántizmust a lelkiismereti vizsgálódás szabadsága szülte, ez tartja fenn s váljon megtagadhatjuk-e azt másoktól, a mit önmagunknak követelünk? Ha Istentől van ez a mi vallásunk, akkor ember el nem ronthatja, ezt mondom én is Gamáliellel. Gyakorlatilag akkor ítélhetjük meg a vallásszabadság hatását, ha oly államokra tekintünk, melyekben ez az elv már meg van valósítva (pl. N.-Brittanniára, hol a különböző felekezetek száma megközelíti vagy felülhaladja a százat s Észak-Amerikára, hol nem sokkal kevesebb. S erősebb-e a protestántizmus valahol, mint ezen államokban, van-e bárhol erősebb hitélet? Nálunk is szaporodni fognak az u. n. szekták, a protestántizmus, a katholicizmus is veszíteni fog, de kiket? Rajongó, műveletlen elemeket, kik most sem egészséges részei a testnek, s olyanokat, kik anyagi terhek elkerülése, miatt menekülnek ki az egyházból. Ezek eddig is holttetemek voltak, melyeket az erőszak, az állami tőrvény erőszaka kötött hozzánk. Talán elveszítünk így, magyarhoni protestánsok — mondjunk sokat — egy-kétszázezer lelket, de kibontakozva a kényszer bilincseiből abból az államilag összetartott protestantizmusból, lelkészeink nagyobb tevékenysége, az evangélizáció áldásos lelke, a világiak nagyobb érdeklődése, szóval erősebb hitélet s az ennek nyomában járó nagyobb föllendülés s anyagi áldozatkétesség fogja jellemezni helyzetünket. Veszteségeink eleinte megdöbbentenek, talán kétségbeejtenek, végül munkára, küzdelemre sarkalnak s bizony-bizony mondom, hogy különb, mert belsőbb, igazabb élete lesz protestáns egyházunknak, mint most. Legjobban irtóznak a buzgó lelkek aggódásai attól, hogy felekezet nélküli egyének, sőt istentagadók is nyilvános elismerést nyernek. Hiszen megdöbbentő, bántó dolog is egy hívő emberre mások hitetlensége, föllázító, hogy valaki megtagadja azt a legfőbb lényt, ki előtt mi imádattal borulunk le. De nem épen a mindenható bölcsesség alkotta ugy az emberi lelkek rejtekét, hogy legyenek olyanok is, kik őt megtagadják ? Ne feledjék, hogy a félekezetnélküliség, sőt az istentagadás is az emberi lelkiismeret, habár a megtévedt lelkiismeret megnyilatkozása, vallás negatív tartalommal, melyet nem erőszakkal elnyomni, hanem az igazság és szeretet munkájával meghódítni szükséges. Most a vallásos közöny s istentagadás nem ritkán közöttünk lakozik, még egyházi kitüntetéseket is szeret, ha egyéni hiúságának, vagy politikai céljainak kedvező. Akkor talán nem igen lesz. A zsidórecepcióról kevés mondani valónk lehet nekünk, protestánsoknak. Elvileg el kell fogadnunk s helyeselnünk, mert a protestántizmus a jogegyenlőség és demokrácia vallása, melynek főereje abban rejlik, hogy egyrészt szülője a fejlődésnek, másrészt alkalmazkodni tud a haladás, a korszellem, a politikai s társadalmi élet követelményeihez. A zsidók recepciója emberi és politikai szükség, a szabad fejlődésnek s az 1867: XVII. t.-cikknek természetes kifolyása. Hogy a zsidóság hitcikkeit hivatalosan összeállítsa s bemutassa az államnak, mielőtt bevett vallásfelekezetté nyilváníttatnék, ez formailag szükséges és helyes követelés, de elmaradása lényegileg nem fontos, mert a zsidóság hitcikkei theologiával foglalkozó férfiaink előtt alaposan ismeretesek, sőt minden keresztyén ember ismeri azokat nagy vonásokban, hiszen vallásunk forrása s az ó-testamentum, a zsoltárok gyermekkori tanulmányainknak egyik főtárgyát képezték. A külső szervezkedés célszerűségi kérdés s magára a zsidóságra legüdvösebb, mert jelen állapotukban a legmerevebb independentizmust, mondhatjuk, egyháztársadalmi anarchiát mutatja szervezetlenségük. Igen helyesen jegyzi meg e lap folyó évi 4. számának vezércikke, hogy az állam a zsidóknak valamely keresztyén vallásfelekezetbe való áttérését csak megengedheti s legfeljebb külsőleg szabályozhatja, a belső szabályozás az illető felekezetek föladata. S a keresztyén hitelvekből kifolyólag a fölvétel csupán a keresztség szentségének kiszolgáltatásával történhetik. Ezzel teljesen összhangban van a kormány javaslata, mely a keresztyén vallásra való áttérés külső formaságait az 1868: LIII. t.-cikk 1 — 8. §-nak rendelkezései szerint állapítja meg, márpedig ennek 6. §-a csak azt mondja, hogy a szükséges formaságok végrehajtása s a megkívántató bizonyítvány beszerzése után az illető egyház, melybe a kitérő átlépni kiván, jogosítva van őt felvenni, de hogy fölveszi-e s mily föltételek és szertartások mellett, annak megállapítását reá hagyja. Sok aggodalmat szült, szemben a keresztyénség érdekeivel, a javaslat azon intézkedése, mely szerint a keresztyénségről is át lehet térni a zsidóságra, holott az európai műveltség keresztyéni jellegű, hazánk keresztyén kulturállam, s a fejlődés fokán a zsidóság, mint exkluzív nemzeti vallás, mely a lényeget sokszor a szertarfásokba fekteti, alantabb fokon áll a keresztyénségnél. De a lelkiismereti szabadság természetes kifolyása ez engedmény s jól mondja e lap 18. számában Sz. F., hogy >tolerari posse*, s ellene törvényileg nem is lehet, nem is kell a protestáns egyháznak tennie. »Itt a keresztyén vallásos szellem erkölcsi felsőbbsége, a hitbuzgóság elevensége kell, hogy erkölcsi gátat emeljen a zsidóságba való visszaesés ellen«. Ez az egyedül jogosult álláspont. A vallásszabadságról szóló törvényjavaslat nem zárja ki és nem teszi feleslegessé a zsidórecepcióról szólót, mert hisz tudjuk, hogy az nem szakít a bevett vallások rendszerével, bölcs mérséklettel csak azt a lépést teszi meg, melyet a haladó korszellem kiván, nem pedig az állam s egyházak közötti viszonyok történelmi épületének lerombolását foganatosítja. Uj felekezetek keletkezését s a felekezetnélküliséget engedi meg, de ezek viszonya az államhoz és jogköre más leend, mint a bevett vallások jogköre s viszonya. Ezért a recepcionális javaslatra szükség volt. Egyébiránt újra hangoztatom és remélem, a mit már többször hangoztattam és mindig reméltem, hogy a felvilágosult zsidóság hű szövetségese lesz a protestántizmusnak, mely az izraeliták érdekeit tiszta elvi szempontból, önzetlenül és hathatósan mozdította elő. Az állami anyakönyvezés elvileg nem ellenkezik a protestáns egyház hitelveivel. Melyik hitvallásban vagy szimbolikus könyvben van az megirva, hogy az állam ne tarthassa számon saját közegei által a népmozgalmi viszonyokat ? Hogy ne vezethessen oly lajstromokat, melyek a védkötelezettség, a törvényes leszármazás és rokonsági kötelék, nagy- és kiskorúság, választó képesség, szerződési képesség, szóval a köz- és magánjog számos mozzanatát illetőleg a főbizonyítékot s igy a jogrend egyik alapvető tényezőjét képezik ? Viszont eltiltja-e az állam a protestáns egyháznak, hogy az állami anyakönyvezés dacára is egyházi szempontból hiveit, azok születését, keresztelését, házasságát, halálát, eltemettetését ? Gyakorlatilag véve a dolgot, az állami anyakönyvezés annyiban káros a protestáns egyházra, hogy megnehezíti a hivek egyházi nyilvántartását is, mert az állami mellett vezetendő egyházi lajstromokba (anyakönyvekbe) való bejelentés igen