Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-06-29 / 26. szám

hajolni hajlandók. Azután ez az erkölcsi felfogás lehetővé tette, hogy az embert egy kalap alá vonják minden egyéb lényekkel. A lelki, különösen erkölcsi tények, a melyekre támaszkodva jámbor hivők valami magasabbnak látták az embert, mind-mind kimagyarázhatok az evolúció egységes tana által, a mely azt mondja: A legalkalmasabbá — már az akár fizikailag, akár ethikailag legalkalmasabb — a jövő. Nemrégiben aztán Huxley, a hires természettudós, a kire ellensége sem foghatja rá, hogy papi kenetet nyert valahol, egy felolvasásában rácsapott az evolúció tana által összetákolt természettudományi és erkölcsi világnézletre. Kimutatta, hogy egy óriási tévedés lappang ama világnézlet erdejében. Az a baj, hogy ezt a szót »legalkalmasabb (fittest)* ugy tekintik, mintha annak egy és ugyanazon értelme volna a biologiában is, az ethikában is. Pedig tiszta dolog — mondja Huxley — hogy a mi a biologia szerint »fittest« az egyenesen ellenkezik az ethikai »fittest*-tel, sőt a biologiai tökéletessel is. Ha a föld lehűl valamikor, akkor nyomorult moszatok lesznek a legalkalmasabbak a fennmaradásra, de ki gondolna azért arra, hogy a cryptogamok tökéletesebbek a phanerogamoknál. Azután meg, ha éhezem, testi életem érvényesülni akar, de világos, hogy sok mindent ethikai szempontból el kell vetnem, bár az biologiai szempontból igen alkalmas lenne. Huxley előadásával kapcsolatban megjegyezzük, hogy az amerikai filozófiai folyóiratnak »Monist«-nak szerkesztője nyiltan kijelenti, hogy az úgynevezett független morál nem ér semmit. Persze hangsúlyozza azt is, hogy az Istenről máskép kell gondolkoznunk, mint a hogy az evangélium hivei gondolkoznak. Mégis erősül a remény, hogy az erkölcsi kérdések fejtegetése mind jobban meggyőzi az »ösztön* ellen rugdalódzókat és megértik az Ur szavát: »Nálam nélkül semmit nem cselekedhettek.* X RÉGISÉGEK. Alvinczi Péter, a kassai magyar pap. (Folytatás.) IX. Vita a Tiszamelléken a szabadakarat felett s ennek lecsendesítése 1607. jun. 18. Midőn a protestánsoknak a Bocskay fölkelése visszaszerezte a vallásszabadságot, egy kicsi hija mult, hogy a Tiszamelléken maguk nem szereztek bajt maguknak. A tiszamelléki ref. egyházaknak, noha a tiszántúliakkal és erdélyiekkel unióban voltak, nem volt püspökük, vagy szuperintendensük, hanem az egyes egyházmegyék, vagy traktusok esperesei, úgyszólván szuperintendensi hatáskörrel, maguk igazgatták egyházaikat. Ha aztán magukkal ezen esperesekkel gvült meg a baj, vagy pedig valamely fontos ügy miatt szükséges volt: generális synodust — közzsinatot — hivtak öszsze valahova közmegegyezéssel, a hol valamelyik idősebb esperes, vagy nem ritkán a tiszántúli (akkor különben megfordítva nevezték) szuperintendens elnökölt. Így történt 1607-ben is. Ugyanis a zempléni edyházmegye esperese Sárosi András sátoralja-ujhelyi lelkész, egy alkalommal egyházmegyéje lelkészeit partialis synodusra (részleges zsinatra, mai neve egyházmegyei gyűlés) hívta meg. Szokás szerint bizonyos dogmatikai tételeket tűzött ki megvitatás végett. E tételek körülbelől a szabadakarat kérdése körül forogtak. Az absoluta praedestinatiot (föltétlen isteni elő végzetet) hivő reformátusok a r. katholicismus által vallott szabadakaratnak nem lehettek barátai s igy hihetőleg ezen értelemben nyilatkozó Sárosi András esperes tételei komoly megdöbbenést keltettek; sőt miután Sárosi a tudományos megvitatás teréről, egyenesen — a templomi szószékbe vitte a dolgot és onnan kelt ki a más véleménvűek ellen, az ügy valóságos versengéssé fajult. E versengésben Újfalvi Katona Imre,1

— Alvinczi barátja — volt az egyik szereplő. Ez ugyanis egy röpiratot irt: »De liberó arbitrio contra theses Andreae Sárosi* cim alatt, mely még jobban kihívta volt a Sárosi haragját. E munkát nem tudtuk fölfedezni és igy tartalmát sem ismerjük: de jelentőségét megtagadni nem lehet s ugylátszik a zempléni traktus lelkészei legnagyobb részben egyetértettek vele és Sárosit az esperességtől is megakarták fosztani. Midőn a versengés már nagyon elmérgesedett, fölkeltette nemcsak a szomszéd egyházmegyék, hanem még Zemplénvármegye rendeinek figyelmét is. Ennélfogva maga Sárosi András és a kormányzása alatti zemplénmegyei lelkészek, megkeresvén Hodászi Lukács tiszántúli szuperintendenst s a tiszamelléki espereseket, zsinatra hivták őket Sátoralja- Ujhelybc, hogy a közöttük levő egyenetlenséget lecsendesítenék. Ugyanerre »a nemes és becsületes vármegyétől is megintettek*. Az újhelyi zsinaton jelen volt-e Alvinczi, nem tudjuk; de miután barátja 2

is — Katona Imre — érdekelve volt a dologban, aligha ott nem volt. Az itt kelt végzés csak Ilodászi Lukács tiszántúli püspök, Szentan drássy István (Aba-)Ujvár és Tornamegyék ben való szénior (esperes), Balogh János ungvármegyei széniort »a mellettök való becsületes főemberekkel« és Sárosi Jánost s papjait, mint esperes feleket említi meg. Az újhelyi zsinat lecsendesítette a háborúságot s meggondolván és maguk is látván, ebből minémü zűrzavarok és háborúságok következhetnének, békességre vették azt, a következő feltételek alatt: 1. Mindkét fél a vitából támadt kellemetlenségeket elfeledvén, egymást megkövessék s egymással szeretetben éljenek, hogy többé ily botrányra okot ne adjanak. 2. Sárosi András az esperességben megmaradjon, lelkésztársai esperesüknek ismerjék, mint előbb és megbecsüljék ; viszont ő is megbecsülje azokat s afféle propoziciókat és disputációra való téziseket ne irjon, hanem csak általánosságban írja meg, miről lesz a tárgyalás és hagyjon szabadságot, ki miről akar opponálni. 3. Mivelhogy lelkiismeretét senkinek meg nem zabolázhatjuk és nem kényszeríthetjük valaki sentenciájának mód nélkül való amplectálására, ha szinte történnék is, hogy András ur az alatta valóktól dissentiálna: mindazáltal ő kegyelme azoknak boszszuságára se ne disputáljon, se publice prédikációjában vallásokat ne tradukálja és ellenök ne inveheáljon; azonképen uraim is András ur ellen hasonló scandalumot ne szerezzenek. 4. Hogy ebből ujabb tűz ne támadjon, mindkét fél 1 Újfalvi Katona Imre_ Baranyamegyében Újfaluban született (ezért »Ujfalvi«) 1572-ben. Életrajzát lásd a Sárospataki füzetek 1864. folyam 622—625. lap. 2 Pareus levele, melyet ez 16tt-ben U. Katona I. »Tractatusa* elé bocsátott, Alvinczi barátjának mondja őt.