Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-06-29 / 26. szám

Ujitsuk meg a régit, hirdessük Krisztus evangéliomát s templomi igehirdetésünknek legyen megfelelő egész életünk; akkor nemcsak a templomban, hanem kint az életben is hiv munkások leszünk s rajongó szeretetet ébresztünk az evangéliom iránt. Segítségünkre lesz a népies irodalom, de nem ugy, ha első sorban jól lemocskol minket lelkészeket; mert bizony kérem, ha előbb telefujjuk a nép fülét azzal, hogy lelkészeik restek, hanyagok, akkor aztán hiába buzdítjuk őket, hogy az ilyen vezérek után menjenek. A magunk kicsinyítésében híveink előtt ne kéjelegjünk, a magunk ügyét magunk között végezzük el. Ezzel korántsem azt akarom mondani, hogy melegágyat készítsünk a hanyagságnak, hanem csak azt, hogy ne vetkezzünk le egész pőrére népünk előtt. Olyanforma az ilyen eljárás, mint a mit egyik jeles egyházi irónk követ egy húsvéti prédikációjában; az első részben ugyanis felsorolja a feltámadás magasztos hite ellen a ratio hatalmas érveit, a második részben pedig mellette a lélek vágyát hangsúlyozza csupán: egész ütegeket állít egy ágyú ellenébe: igy aztán ki kételkedhetik az eredmény felől? Mit cselekedjünk atyámfiai, férfiak? e kérdésre azért második feleletem: »Házi ügyünket ne vigyük a nép elé, ne az egymás megszégyenítésére törekedjünk, hanem szeretettel intsük, buzdítsuk egymást*. Jól van! de hát még mindez nem elég, mert a nép nagy része nem keres fel bennünket s mégis csak nekünk kell hozzájok menni! Ugy van, de ez történhetik az egyház által létesített és létesítendő közhasznú intézetek segítségével. Ha látja a nyomor, hogy a keresztyén társadalom felkarolja ügyét, Krisztushoz tér ismét. Az ifjúság nevelésére több gond! vasárnapi iskola, olvasóegylet s mindezekben vezérlő legyen a lelkész. A felnőttek részére, kivált téli estéken, hasznos felolvasás, megnemesítve Krisztus szelleme által: ezekből lehet várni az eredményt, ezeket kell cselekednünk. Nem chablonokat várunk, de azért ha minuciákig előttünk áll egy-egy példa, az csak annál inkább eligazíthat bennünket. Természetes dolog, olyan oktalanságot nem szabad feltennünk egyetlenegy lelkésztársunkról sem, hogy Kakucson mindazt megakarja valósítani, a mi Budapesten szép sikerre vezet. Más Anglia, más Magyarország, más Budapest és más Kakucs! Végül még azon áramlattal szemben, mely a liberalizmus által kivánt áldozatunkat, a jövő áldásai reményében lényegtelennek tartja s egyáltalában nem lát okot az aggódásra, bátor vagyok megjegyezni, hogy az csak olyanforma, mintha eladunk egy zsellérföldet s aztán nagy az örömünk, hogy annak árát belefektethetjük négy fertály tanyaföldbe s előre nagy gazdáknak képzeljük magunkat. Hogy egyebet ne említsek az anyakönyvi kiadványozások, bár nekem is okoztak ottan-ottan kellemetlenséget, de más oldalról épen e téren minden anyagi jutalom nélkül sokszor tehettem jót híveimmel s ezt mindenha nagy erkölcsi nyereségnek tartom. A liberalizmusért az ilyen előnyről, jó! mondjunk le, de a lemondásban is van határ! ne úgy nézzük a liberalizmust, mint egy falánk boa constrictort, melynek etetésébe annyira belemelegszünk, hogy nem akarjuk észrevenni, miszerint a klérus nagylelkűen épen a mi legszebbik galambunkat akarja torkába dugni. Dixi et salvari animam meam. Justus. KÜLFÖLD. Angol tudós az ethikai kérdésekről. Az angol tudományosság már századok óta tanúsít rendkívüli érdeklődést az ethikai kérdések iránt. Ugy az egyénnek, mint a társadalomnak erkölcsi élete érdekes vizsgálódásokra és fejtegetésekre indította a nagy gondolkozókat. Sir Thomas More a XVI., Baco, Hobbes és Locke e XVII., az ifjabb Lord Shaftesbury, Hutcheson a XVIII., Betham Bain és Herbert Spencer a XIX. században bizonyságok arról, hogy az erkölcsi, valamint az ezekkel összeköttetésben álló társadalmi kérdések is az angoloknál minden időben találtak nevezetes mivelőkre. Hátha még arra a sok jeles egyházi férfiúra gondolunk, a kik a fennt említett kiváló elmékkel többé-kevésbbé ellentétben a keresztyén evangéliumi igazságok erejével igyekezett az erkölcsi életet jobbítani s viszont annak igazságok fényénél törekedtek az erkölcsi élet jelenségeire világot vetni! Valóban azt lehet mondani, hogy az evangélium, a mely oly sokszor rázta fel az angol nép lelkiismeretét a XVI. században Cranmer és Knox, a XVII. században Baxter és Bunyan, a XVIII. században a Wesley-ek működése következtében az igazi oka annak, hogy az angol nép, bár nem minden tagja hódolt meg az evangéliom előtt, mégis tiszteletben tartotta s becsülte az erkölcsiséget, a melynek erejét a nép egy részébe bevitte az evangélium. Csak egy részébe, de ez az egy rész, bár néha nagyon meggyengült, mint pl. a puritán uralmat felváltott restauráció idején, mindig képes volt élénk reactiót kelteni az angol népnél is meglevő sok erkölcstelenséggel szemben s az érdeklődést az erkölcsi, magasztos célok iránt ébren tartani. Az idők folyama azonban nem szüntette meg az angoloknál sem azt az ellentétet, a mely az erkölcsiség kérdéseire nézve az evangéliumi és a nem-keresztyén felfogások közt régi idők óta fennállt. Az evangéliumi álláspont tiszta és világos. Az Isten kegyelme nélkül nem lehet igazi erkölcsiség. A nem-keresztyén álláspontot is mind világosabban formulázták az ujabb időben. Az erkölcsi életet, a melynek kialakulására vonatkozólag az Isten kegyelmének befolyását elismerni nem voltak hajlandók, ugy fogták és fogják fel sokan, mint egy jelentősebb természeti tényt, a mely ép ugy jött létre a psychologiai evolúció, a fokozatos fejlődés, az alkalmasabbnak (fittest) érvényesülése folytán, mint a hogy a növények a biologiai evolúció utján. Herbert Spencer nagy biologiája végén pár szóval kifejezést ád annak a reményének is, hogy az ember szellemi élete még tovább is fejlődni fog, tisztán az elismert biologiai, psychologiai és szorosabban vett ethikai tényezők közreműködése folytán. Mindenki tudja, hogy az ilyen felfogások mily tetszetősek manapság és hogy mily édes álomba ringatják azokat, a kik e felfogások előtt meg-