Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-05-25 / 21. szám
18. §. Egyházi közgyűlések csak nyilvánosak lehetnek. Egyházi közgyűlésekben csak a felekezet egyházi, vagyoni, nevelési, jótékonysági s általában a vallásos és erkölcsi élet körébe tartozó ügyei tárgyalhatók. A vallásfelekezetek kötelesek közgyűléseiken hozott határozataikat jegyzőkönyvbe igtatni s e jegyzőkönyveiket a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, vagy az általa kijelölt polgári hatóságnak esetről-esetre bemutatni. 19. §. Az illető minisztereknek joga van a vallásfelekezetek vagyonára, a náluk létező alapítványokra és vagyonkezelésekre a főfelügyeletet gyakorolni, azaz őrködik a fölött, hogy az ily vagyon s alapítványok el ne idegeníttessenek, ne csorbíttassanak, vagy a kezelés roszszasága miatt veszendőbe ne menjenek és hogy valóság- , gal egyházi s a törvényben megengedett nevelési vagy jótékonysági célokra fordíttassanak, valamint hogy az alapítványok az alapítók akarata értelmében használtassanak fel. A kormány joga őrködni a fölött is, hogy az egyházi önkormányzat gyakorlásánál a törvény rendelkezései megtartassanak és hogy a jóváhagyott szervezetben, vagy egyházközségi szabályzatban megállapított hatáskör át ne hágassék. 20. §. Az 1868. LIII. törvénycikk 1—8., valamint 12—22. §§-aiban foglalt rendelkezések hatálya a törvényesen elismertnek nyilvánított vallásfelekezetekre is kiterjesztetik, oly módosítással, hogy az idézett törvénycikk 3. §-ában említett bejelentések az illető egyházközség lelkésze, vagy elöljárója előtt eszközlendők, továbbá, hogy a 21. §-ban említett intézkedésekben levő egyének lelki szükségleteinek kielégítéséről ezen felekezetek magok gondoskodhatnak, a 22. §. intézkedései pedig csak a községi temetőkre szoríttatnak. A törvényesen elismertnek nyilvánított vallásfelekezetek által külön, saját céljaikra berendezett temetők felett azok szabadon rendelkeznek. 21. §. P^zen vallásfelekezetek tagjainak polgári uton kezelendő összes anyakönyvi ügyei iránt addig is, mig az állami anyakönyvek vezetéséről szóló törvény az egész országban életbe léptettetik, a minisztérium rendeleti uton intézkedik. III. FEJEZET. A bevett és törvényesen elismert vallás felekezeteken kivül állókról. 22. §. Azokra, kik az eddig törvényesen bevett, vagy a jelen törvény alapján ezentúl törvényesen elismertnek nyilvánítandó vallásfelekezetek valamelyikéből kilépni óhajtanak, a nélkül, hogy más ily felekezethez csatlakozni kívánnának, szintén az 1868: LIII. törvénycikk 1 — 5. és 7. §§-ai nyernek alkalmazást, oly módosítással, hogy áttérés helyett itt kilépés értendő, továbbá, hogy az idézett törvénycikk 4. és 5. §§-aiban említett bizonyítványok az illetékes elsőfokú közigazgatási hatóságnál mutatandók, mely egyház illetékes lelkészét, vagy elöljáróságát, melyből az illető kilépett, értesíti. Ezzel a kilépés befejeztetett; ha azonban a kilépés valamely, eddig törvényesen bevett vallásfelekezetből történt, akkor köteles az illető a kilépés idejéig esedékesekké vált egyházi tartozásait előbbi egyházának megfizetni. Azoknak is, kik a törvényesen bevett, vagy elismert vallásfelekezetekből kilépnek a nélkül, hogy más ily felekezethez csatlakoznának, meg van engedve a közös isteni tisztelet tartása, a mennyiben az sem a fennálló törvényekbe, sem a közerkölcsiségbe nem ütközik. Az 1868: LIII. törvénycikk 8. §-ának azon intézkedése, mely szerint az elhagyott egyház elvei az abból kilépettre nézve semmiben sem kötelezők, úgyszintén az idézett törvénycikk 12—18. §-ai ezekre is alkalmazást nyernek, oly megjegyzéssel, hogy a 14. §-ban említett áttérés alatt itt is kilépés értendő, továbbá, hogy a 18. §. szabályának kiterjesztése csupán annak első mondatára szoríttat ik. Anyakönyvi szempontokból pedig ezek is a jelen törvény 21. §-ának rendelkezései alá esnek. 23. §. A hazában utazó, vagy tartózkodó idegenek tarthatnak saját hitelveik szerint rendes, nyilvános isteni tiszteletet, a mennyiben az a fennálló törvényekbe és a közerkölcsiségbe nem ütközik s az illető rendőri hatóságnak eleve bejelentik. Ha állandó természetű lelkészi állást is tartanának fenn, az alkalmazott egyén a törvényhatóság első tisztviselőjének bejelentendő 24. §. A jelen törvény végrehajtásával a minisztérium bizatik meg. Gróf Csáky Albin, s. k. vallás- és közoktatásügyi miniszter. Indokolás a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslathoz. I. A harmadik törvényjavaslat ez, a mely az 1868. LIII. törvénycikk megalkotása óta a vallásszabadság, illetőleg a vallás szabad gyakorlata tárgyában a törvényhozás elé terjesztetik. Az elsőt nagynevű elődöm, báró Eötvös József 1869-ben, a másodikat pedig a képviselőház által e célból kiküldött bizottság 1875-ben terjesztette elő. Nem kutatom azon indokokat, a melyek miatt az említett javaslatok egyike sem vált törvénvnyé, csak annyit kívánok röviden megjegyezni, hogy mig a báró Eötvös-féle javaslat nagyrészt csupán általános, elvi kijelentéseket tartalmazott, addig a bizottsági javaslatba számos részletes, oly intézkedés vétetett fel, melyeknek hatálya az összes létező és ezután keletkezendő vallásfelekezetekre egyaránt kiterjedőnek terveztetett. Hogy azonban az említett bizottság is mennyire érezte annak lehetetlenségét, miszerint az állam és egyház közötti összes viszonyok egy egységes törvényben szabályoztassanak, arra nézve legyen szabad a bizottsági javaslat indokolásának következő részét idéznem : >az állam és egyház közötti viszonyok rendezésére véleményadásért kiküldött bizottság azon nézetben van, hogy a kérdéses viszonyok ne együttesen az összes megoldandó kérdéseket magába ölelő egy törvénynyel, hanem fokonként a pozitiv állapotokat tekintetbe véve s a gyakorlati szükség szerint rendezendők több egyes, oly törvényekkel, melyek mindegyike egyfelől a gyakorlatban legsürgősebb intézkedéseket foglalja magában s másfelől tervszerűen előkészíti a törvényhozás által kitűzött irányban való továbbfejlődési. Feltétlenül magamévá teszem a bizottság azon álláspontját, mely szerint az állam és egyház közötti viszonyok fokonként, egyes speciális törvényekkel szabályozandók. Ehhez képest a jelen javaslat törvényerőre emelkedése esetén is számos kérdés marad még fenn, melyeknek törvényhozási megoldása a jövő feladata leend. Ilyenek: a legfőbb kegyúri jog terjedelmének, gyakor-