Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-05-18 / 20. szám

TÁRCZ A. Evangéliom és hazafiság. Felolvastatott a budapesti ref. ifjúsági egyletnek 1893. ápril. 27-iki felolvasó estélyén. (Folytatás.) Ezek után azt hiszem, elég világos, hogy mi különbség van a patriot és a hazafi között. A patrióta a kosztos deák, a hazafi az először rajzolt édes fiu. Én nem mondom, hogy pl. az osztrák patrióta nem szereti hazáját, sőt nagyon is okosan szereti, minden erővel előbbre akarja vinni hazája sorsát, és semmiért sem tud ugy megharagudni, mint ha valami dolog a haza ipari vagy kereskedelmi érdekeit veszélyezteti, (hiszen tudjuk, hogy az osztrák szomszédokat Kossuth Lajossal is könnyebb lett volna kibékíteni, mint a megboldogult Baross Gáborral), de ebben a hazaszeretetben minden esetre sok önszeretet van. Igen, a patriot pontosan megfizeti adóját, gondosan őrködik a közvagyon felett, s ha a hazának valami baja van, ha például a szomszéd országban nem adhat el többé annyi ipari cikket és olyan méreg drágán, mint hajdanában, sőt ha valami árucikket, pl. lisztet a szomszéd ország szállít neki veszedelmes nagy mennyiségben: Ő azonnal talpon van, és addig furfangoskodik, mig hőn szeretett hazáját megmenti a veszedelemtől, vagyis a maga üzleti érdekét. De ha akad ország, ahol olcsóbb a sör, mint abban a hőn szeretett hazában, akad ország, ahol a dologtalan néptől sok földet olcsón össze lehet vásárolni; a patriot azonnal útra kél, s fájó szívvel bár, de bucsut mond édes honának, és elmegy az ígéret földére, s az uj hazát épen oly hőn szereti, annak érdekeit ép ugy védelmezi, mint a régiét, bár azután is mindig németül beszél. De van a patriótáknak egy finomabb fajtája is, a melyik az utóbb rajzolt édes fiakhoz hasonlít, a melyik ugy szereti hazáját, mint azok anyjukat, t. i. finoman és okosan, és azért, mert hazája nagy, hatalmas, dicsőséges, folyvást üde ifjúságban virágzó. Az ilyen patrióta a haza dicsőségéért mindent elkövet, s mindenféle nagy tornyokkal, hidakkal, művészettel, tudománynyal ékesgeti hazáját, hogy az legkülönb legyen minden országok között. Ellenben a hazafi még ezt sem teszi: az ő hazája ugy is legkülönb minden országok között. Igaz, hogy falvait tatár dúlta, földét török járta, zsírját, német szivta, szép virágos kertjét, daliás fiait ezer esztendőnek minden viharja pusztította: mégis ez a legszebb ország az egész világon. A hazafi ugy van hazájávál, mint az igazi édes fiu anyjával: engedetlen, rakoncátlan, sok bünt követ el ellene, sem anyagi érdekeit, sem ifjúságát, sem szépségét, sem dicsőségét nem hordozza olyan nagyon szivén, mint a patrióta; de szereti nagyon, szereti vakon, lehet, hogy oktalanul is, de szereti hegyét, völgyét, kristály patakját és sáros mocsárát, szereti kék egét és szürke porát, és ezen a hazán kivül az ő számára nincsen hely. Mert mi a haza? Az-e, aminek Kölcsey mondja: »az emberi szeretet és óhajtás tárgyainak egész összesége. Oltár atyáid által Istennek építve; ház, hol az első örömeid izleléd; föld, melynek gyümölcse feltáplált; szülőid, hitvesed, gyermekeid, barátid, rokonaid, polgártársaid egytől egyig csak egészítő részei annak ?«. Vagy az-e, aminek ugyanő egy pár sorral később mondja: >a legszentebb kapcsokkal egybefoglalt emberek társasága? ezerféle édes emlékezet, megszokás, haszon és szeretet összefont érdekei teszik azt a sziv előtt kedvessé; e társaság ideája egyesíti magában nemcsak azon érzeményeket, melyek kebledet, mint háznép tagjának, barátnak és rokonnak betöltik; e társaság ideája egyesíti magában nemcsak birtokodat, s birtokod és élted barátságos voltát, de az önérzést is, melyet, mint szabad ország polgára, magadban hordasz, mely veled született, mely gondolataidra, tetteidre s egész lényedre törülhetlen befolyást gyakorol, melyet tisztán meg nem Őrizve ten emberi becsedet alacsonyítod le«, ez-e a haza? Nem, nem, a magyar haza sokkal több ennél. Ez a meghatározás fölülmulhatatlan szép és teljes, de inkább az általános haza fogalmára szól, s ráillik valamennyi országra, legkivált a régi Rómára, csak Magyarországra nem egészen. Az igaz, hogy a haza fogalma magában foglalja az emberi szeretet és óhajtás tárgyainak egész összeségét, de a magyar haza nemcsak magában foglalja, hanem ő maga a magyar szív szeretetének és óhajtásainak tárgya; a magyar haza nem társaság csupán, mert mikor a tatár kiölte belőle az embereknek ezt a társaságát, a magánosan vándorló magyar azért nem érezte benne magát egyedül, mert a magyar szellő susogása ezen a földön, kedvesebb társaság a legszeretetreméltóbb emberi társaságnál a haza határain kivül; és azt a »törülhetlen befolyást* gondolatainkra, tetteinkre nem az az »önérzés« gyakorolja, melyet mint szabad ország polgárai magunkban hordunk; hanem az az érzés, jobban mondva az a vér ád olyan letörölhetlen jelleget nekünk, a mi velünk születik, a mit a születés által a hazától örököltünk, mert mi a hazának nem polgárai vagyunk, hanem fiai, és a haza nekünk édes szülő anyánk. És ezt ne tessék csak olyan képes beszédnek venni, mert ez a magyar haza fogalmának rövid, de teljes és igaz meghatározása. Mert valóban ez a haza szülte ezt a nemzetet. Ez a föld nem talált más fiakat, a mi eleink nem találtak más anyát, s ha nekünk valaha el kellene ettől a földtől válnunk, a virág is elhervadna, a szívünk is megszakadna. Az Isten ezt a földet külön nekünk teremtette, és ezt a nemzetet külön erre a földre teremtette. A ki már érezte a magyar nyár melegét, a magyar tél fagyát, az tudja, hogy csak ezen a földön teremhetett csak ez alatt az éghajlat alatt élhet meg a magyar szív, melynek szeretete forró, mint a magyar nyár, gyűlölete fagyasztó, mint a magyar tél, s a kettő között átmenet nincsen. A ki látta a mi határainkon őrtálló bérceinket, a ki tudja, hogy ezek semmi szelet egy könnyen be nem eresztenek a hazába, csak nyugotról jöhet be minden kis szellőcske; de ha a szél erősödik s dühöngeni kezd, a mi őrt álló bérceink űzik, hajtják egyik határszéltől a másikig, oly erővel, oly dühösen, hogy útjában házakat dönt össze, fákat tor ki, de végre is megsemmisül: a ki ezt tudja, az tudja azt is, hogy ezen a földön, ezek közt az őrálló bércek közt termettek, csak itt teremhettek azok a fiúk, a kik a civilizáció szelét szintén csak nyugotról eresztették be a német képében, de mikor a civilizátor rakonczátlankodni kezdett, hát ugy megkergették egyik határtól a másikig, hogy még lélekzetet venni sem ért rá a futásban. Talán falvakat tiportak le, talán megrázkódtatták az országot, talán nem tudtak belőle hasznot szerezni, de megverni megverték ugy, hogy a ki abból egyszer kapott, nem jött érte másodszor. De mit beszéljek többet, hiszen ugy is látja mindenki, hogy ez az ország és ez a nemzet ugy hasonlít egymáshoz, mint szülő szülöttjéhez, mint anya gyermekéhez, a mi nem is lehet másként, hisz a magyar nem állampolgár, nem patrióta; hanem hazafi, azaz hazájának fia. És ezt az országot anyánkul szeretni, a ki szült és tejével táplált, a kinek véréből való vér, lelkéből való lélek