Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-05-18 / 20. szám

jelentőségét fejtegették s a javaslatot általánosságban elfogadták. Április 27-én elsőnek Kovács Albert szólott, a ki az állami oktatás mellett tört lándzsát. Az egyházi szempontok nálunk nagyobb mértékben követelik az állami oktatás behozatalát, mint más országokban. Európa többi országaiban mindenütt van egy olyan nagy, népes felekezet, mely a nemzet túlnyomó nagy többségét foglalja magában s a nemzetre rányomta a maga egyéniségének jellemző vonásait. Nálunk ilyen többségben levő felekezet nincs. Az a felekezet, mely magát magyar vallásnak nevezi: kisebbségben van. A sajátszerű nemzeti jellem kiképzésére tehát az állami iskola hivatott. Ezért rokonszenvez a nemzeti iskola felé vezető minden lépéssel s a törvényjavaslatot általánosságban elfogadja, de eleve jelzi, hogy a részleteknél a nemzeti párt nevében több módosítást fog beterjeszteni. A tanítói fizetés minimumát pedig 400 írtban kívánja megállapítani. Hock János a tanító életét a gyertyához hasonlította, mely magát emésztve, terjeszti a világosságot. S ezért a tanítónak fizetését 300 frtban akarják megállapítani, sőt a miniszter még azt is hozzátette, hogy ebből a pénzből a tanító tisztességesen megélhet. Ezt ő nem tartja lehetségesnek. Kovács Albert azon szavaira, hogy a magyar vallás a protestáns vallás, kijelenti, hogy mint katholikus ember, nem engedi ebben a tekintetben a vallását túllicitálni. Azt mondja, a mit a büszke velenczei követ a pápa előtt: »Előbb születtem velenczeinek s csak azután katholikusnak«. Hock ezután az erélyesebb állami tanfelügyeletet sürgette. Kovács A. sietett félreértett szavait helyreigazítani. Bartók Lajos szégyenletes dolognak mondotta a tanítók nyomorúságos fizetését. A hadsereget dédelgetjük, pedig ha egy ütközetet elvesztettünk, abból még nem származik olyan nagy baj, mintha egy kultúrharcban volnánk vesztesek. Nagy hatással beszélt ezután a népoktatás feladatairól a nemzetiségekkel szemben s itt mindent a népoktatás számára tartott fenn, mert a társadalom, a nemzet assimiláló erejében már megrendült a bizalma. Babé Emil konkrét példákkal ecsetelte a tanítók nyomorúságos helyzetét és keveslette a 300 frtos minimumot. Szerinte nem a miniszterek dikciói teszik az országot virágzóvá, hanem ki a népnevelés ügyét a kellő színvonalra emeli. Április 28-án Bánó József nyitotta meg a vitát. Szerencsétlen gondolatnak mondotta a miniszter eljárását, hogy tárcáját a néptanítók fizetésének 300 frtra való leszorításához kötötte. Ilyen körülmények között csak az léphet a tanítói pályára, a ki másutt nem boldogulhat. Azután azt ajánlotta Schwarz Gyulának, hogy ha 25 év előtt kevesebb volt 400 frt, mint ma 300 frt, hát tessék proponálni ezt az arányt az egyetemi tanároknak. Sima Ferencz szintén a 300 forint minimum csekélységét fejtegette. Szerinte tévedés van abban, hogy a magyar néptanítók helyzete javulni fog a korpótlékokkal. De mikor? Gondoskodjunk előbb a tanítók napi megélhetéséről a korpótlék már további szolgálatok jutalmazása. Hive a népoktatás államosításának, de ezt a jövő zenéjének tartja. Azért kívánja, hogy a tanítók jobb ellátásáról gondoskodjék legalább az állam kormányzata, hogy igy a tanítók rokonszenvezzenek a legfőbb hatósággal s ambícióval munkálkodjanak. Sághy Gyula a maga részéről az 500 frtos minimum mellett foglalt állást és kijelentette, hogy ily irányban csak azért nem nyújt be határozati javaslatot, hogy az egész ház legalább a nemzeti párt 400 frtos minimumát fogadja el. Berzeviczy Albert az ellenzéki nyilatkozatokat tűimenő követeléseknek mondotta. Szerinte a beterjesztett törvényjavaslat minden tekintetben nagy haladást mutat. Polonyi Géza Berzeviczyvel szemben kimutatja az ellenzék kritikájának jogosultságát s a ház folytonos derültsége mellett felolvasta a néptanító háztartásának költségvetését. A legszükségesebb dolgok beszerzésére évenkint legalább 543 frt 8 kr. kell. De ebben sem borról, sem szivarról egy krnyi kiadás sem foglaltatik, holott talán ez az élvezet a néptanítónak is megengedhető. Szerinte itt az idő, hogy az oktatást államosítsál:, kötelezővé és ingyenessé tegyék. Erre vonatkozólag határozati javaslatot is nyújtott be. Április 29-én befejezték az általános vitát. Utolsónak Apponyi Albert gróf emelkedett föl, a ki nagyszabású beszédével fölvillanyozta a házat. Erőteljes szavakkal mutatott rá, hogy ez a javaslat alkalom arra nézve, hogy a nemzetet a külső és a belső ellenségekkel szemben egyaránt megerősíthessük. Itt az alkalom, hogy az állami, ellenőrzés kiterjesztésével nemzetivé tegyük az iskolát és törvényes eszközökkel biztosítsuk, hogy az ország iskoláiból csakis hű állampolgárok kerülhessenek ki. Azt akarja, hogy az állam felügyeleti joga kivétel nélkül minden segélyezett iskolára kiterjedjen, hogy államellenes üzelmek esetén a miniszter vegye ki az illető hitfelekezet kezéből a fegyelmi jogot és gyakorolja azt maga, végül, hogy mindenütt, a hol kétszer egymásután el kellett bocsátani a tanítót államellenes üzelmek miatt, az állam szüntesse be a felekezeti iskolát és állítson helyébe államit. Utána Csáky szólott, aki igyekezett megvédeni álláspontját. A magyar állam ezredéves fennállását a magyar faj kulturális és alkotmányossági supremátiájában találja. A nemzeti iskoláknak természetesen ő is barátja. De a nemzeti iskola gondolatát ellentétbe helyezni a felekezeti iskolával, szerinte nagy hálátlanság és nagy igazságtalanság. Ezután kijelentette, hogy a részletes vita folyamán beterjesztendő módosítványhoz hozzá fog szólani s amelyek nem ütköznek elvi ellentétbe, azokhoz szívesen hozzá járul. De Polonyi határozati javaslatát nem fogadhatja el. Apponyi Albert, gróf félreértett szavainak helyreigazítása cimén kért szót s kijelentette, hogy valamennyi felekezet iránt egyforma testvéries indulattal viseltetik, de amivel szemben nem találja kellő mértékben az erélyt a miniszter politikájában, az az állam- és nemzetellenes törekvés, bármely felekezet, bármely nemzetiség részéről jelentkezzék az. A ház erre általánosságban elfogadta a törvényjavaslatot és mellőzte Polonyi határozati javaslatát. A részletes tárgyalás május 2-án vette kezdetét. Az 1. §-nál Szinay Gyula emelt szót, hogy a függetlenségi párt nevében a 300 frtnyi minimum helyébe 600 frtot javasoljon. Berzeviczy Albert indítványozza, hogy egy uj (14.) szakaszban ki volna mondandó, hogy az illetékes iskolai főhatóság kívánságára a törvényhozás által évrőlévre engedélyezett összeg keretén belől a közoktatásügyi miniszter a minimumnak 400 forintig való kiegészítésére is segélyt nyújt. Vikár István Szinay határozati javaslatát pártolta, Péchy Tamás elfogadta az államtitkár módosítását, de azt is kívánta, hogy azok a tanítók, a kik a magyar nyelvet sikeresen tanítják, akkor is megkaphassák a 400 frtot, ha ezt az illető iskolafentartó hatóság igénybe venni nem kívánja. Bánó József és Issekutz Győző a 400 frtos minimum mellett kardoskodtak, mig Tóth János, Vécsey Endre. Vajay István és Polonyi Géza a Szinay módosítvánvát