Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-05-04 / 18. szám

vei az iskolamester együtt szenvedi már át a kezdet nehézségeit, az ellenfél durva és nemtelen erőszakoskodásait. Azon buzgalomnak, melyet a református egyház az iskolák felállításában és gondozásában tanúsított, eredménye volt az, hogy a József császár által felállított vegyes iskolák — egy-két helytől eltekintve — a református egyházra nézve nem birtak jelentőséggel, minthogy legkisebb egyházaink is már a császár intézkedését megelőzőleg el voltak látva iskolával és igy vegyes iskolára nem volt szükségük. »A protestánsoknál — mondja II. József korának irója Marczali * — már oly fejlett volt a népiskola ügye, hogy ott alig volt szükség az állam beavatkozására*. Mindenesetre nagy elismerés e nyilatkozat református őseinkre oly korban, midőn még az állam is csak az imént jutott el oda, hogy a tanügy fontosságát belássa és országos szervezésére az első lépéseket megtegye. Oly korban, midőn a katholikusoknál még csak az előkelő leányok nyertek némi nevelést az apácák zárdáiban, midőn még a hires Ratio is csak a fiuk oktatásáról rendelkezik, a protestánsoknál már — ugyancsak Marczali szavai szerint — »kellő oktatásban részesült a nőnem is*. Sőt tovább menve, midőn az általános tankötelezettséget csak egy II. József magasröptű szelleme merte még kimondani s az e végre kiadott parancsai csak irott malasztok maradtak, református őseink ezt már akkor jóformán megvalósították vagy legalább megvalósításán fáradoztak. Igy pl. az erdélyi haromszéki református egyházmegye már 1777-ben Pákán tartott gyűlésében ily határozatot hozott: »Ha a gyermekek atyáik elmulasztanák gyermekeiket tanítani, a királyi parancs szerint, a falusi birák és competens tisztek által is adigáltassanak«. A szathmári egyházmegye 1795-ben kelt statutuma kötelességévé teszi az iskolai felügyelőknek, hogy a növendékeket vegyék számba s ha a szülék gyermekeiket taníttatni nem akarják, »bírói hatalommal is cselekedtessék velük kötelességüket*.** A dunamelléki egyházkerületnek kanonika-vizitációra induló szuperintendense pedig már azt tudakozza kérdő pontjaiban a falusi egyházak elöljáróitól is, hogy »járnak-e a gyermekek iskolába egész esztendőben ? — vagy csak télen ? — lehetséges volna-e, hogy mindenkor járjanak* ? Hasonló élénkség és buzgóság mutatkozik ez időtájt az üldözések közt megmaradt felsőbb iskolák fejlesztésében, régieknek visszaállításában vagy épen ujaknak szervezésében. Itt mindenek előtt külömbséget kell tennünk a gimnáziumok és kollégiumok között. A kollégiumok és gimnáziumok, mint anyaiskolák és pártikulák állottak fenn egymás mellett a mult században s a jelen század első felében. A külömbség köztük főleg a tanerők számában s azon szellemi alárendeltségi viszonyban állott, mely a partikula névben is kifejezést nyert és abban nyilvánult, hogy a gimnáziumok a kollégiumoktól nyerték rektoraikat és praeceptoraikat. A partikulákban t. i. csak gimnázium volt, a rektor szerepét vivő egy rendes tanár és néhány praeceptor vezetése alatt; néhol a gimnázium sem volt teljes, de viszont néhol a rektor-professor theologiát vagy bölcsészeti tárgyakat is adott elő. Igy volt ez Kecskeméten, Miskolczon, Máramaros-szigeten, Losonczon és Pápán is egy ideig. Ellenben a kollégiumokban az elemi és gimnáziumi tanfolyamon kivül a felsőbb tudományok a theologia, bölcsészet és később a jog is 3 - 4, majd 5 —7 tanár által rendszeresen előadattak. A pártikulák többnyire állandóan egy kollégiumból * Marczali H.: II. József és kora III k. 316. 1 ** Mindkét adat dr. Kiss Áron közlése. A magyar népiskolai tanítás története I. kötetében. vitték rektoraikat és praeceptoraikat. Természetes, hogy eme fiatal emberek magukkal vitték a kollégium szellemét, tanítási szervezetét és módszerét s ily módon a pártikulák az anyaiskoláknak mintegy szellemi gyermekeivé váltak, ámbár a rokonságot gyakran megzavarta azon körülmény, hogy a pártikulák rektorai gyakran a külföldi egyetemeket megjárt férfiak lettek, kik a kollégiumból hozott elvek mellett a külföldön megismert nézeteket is gyakran érvényesítették. Hires kollégiumok voltak a korszak kezdetén a debreczeni és pataki; amannak befolyása alatt állanak a kun és hajdú kis gimnáziumok, a szathmárnémethii, kecskeméti, körösi, halasi, szigeti iskolák; emez Miskolczot és Losonczot sorozta partikulái közé. Erdélyben a nagyenyedi, kolozsvári és marosvásárhelyi iskolák álltak kollégiumi rangon s pártikulák voltak az udvarhelyi, szászvárosi és zilahi gimnáziumok. A XVIII. század utolsó éveiben emelkedett a kollégiumok sorába az újból alapított pápai főiskola, a gimnáziumok száma pedig a szintén újból alapított komáromi iskolával gyarapodott Mindkét intézet megalapítása s első virágzása korszakunkba esvén, velük e helyen részletesebben kell foglalkoznunk. Miután a pápai iskolát Mária Terézia kormánya 1752-ben bezárta s épületeit lefoglalta, a dunántuli reformátusok szinte fél századon keresztül voltak elzárva a tudományok forrásaitól. Nagyon érezte a felsőbb iskolák szükségét a dunántuli ref. közönség, mely messze földre, Debreczenbe vagy Patakra volt kénytelen gyermekeit küldeni, ha akarta, hogy belőlük tudományosan mivelt emberek váljanak s mégis protestánsok maradjanak. E szükségtől ösztönöztetve, midőn II. József türelmi rendelete szabadabb mozgást biztosított a protestáns egyházaknak, a pápai buzgó ref. gyülekezet azonnal munkába vette régi iskolájának visszaállítását. 1785. márciusában már megkezdődik a tanítás, ámbár csak az alsóbb osztályokban egy tanár vezetése alatt. 1790-től fogva gyors fejlődésnek indult a pápai iskola. Ekkor hivatott el ugyanis az iskola rektorává Márton István, az a gondviselés által ide rendelt hires professor, ki rendkívüli szervező képessége s tanári kitűnő tulajdonai által hosszú működése alatt magvalósította azt a szép célt, melyet tanári székének elfoglalásakor maga elé tűzött, hogy »Pápán a nyugoti reformált magyarságnak, a dunántuli kerületnek egy, a debreczeni és patakihoz hasonló főiskolát teremtsen*.* A pápai egyház lelkesen fogadá Márton István tervét s 1791 őszén már a második tanárt is beállítja Látzai Szabó József személyében, 1794-ben pedig a főiskola befogadására egy tágas kétemeletes épületet emelt, melynek költségei részben saját pénztárából, részben a dunántuli egyházkerület híveinek s egyes tehetős ref. családoknak adományából, részben azon 2825 forintnyi összegből teltek ki, melyet a kormány az 1752-ik évben elfoglalt iskolai épületekért kártérítés gyanánt a váczi püspökség által kifizettetett. Midőn a következő iskolai év elején már az uj épületben helyezkedett el az ifjúság, megnyitotta Márton István a theologiai cursust is, bámulatos buzgóságra valló kitartással és munkabírással egy maga adván elő hat éven keresztül az exegetika és systematika theologia egész rendszerét s emellett tanított még természetjogot, rendszeres filozofiát. fizikát, geometriát, algebrát. 1801-ben theologiai tudományok számára uj tanszék emeltetett, melyet a tudós s később szuperintendenssé lett Tóth Ferencz foglalt el. Ettől fogva Márton István a bölcsészet-számtani, kollegája Látzai Szabó József a tör* Szabó Károly: Mándi Márton István. 25. 1.