Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-04-13 / 15. szám

és örülhet annak, hogy a kir. katholikus főgimnázium patronatusi jogainak ő a haszonélvezője. Mi vasmegyei lelkészek belenyugodtunk már abba is, hogy a lelkész magánvagyon hiányában lelkészi fizetése után »tiszti nyugdíj « címén az első megyei tisztviselőtől kezdve le a legutolsó megyei huszárig, minden megyei tisztviselőnek fizeti a nyugdíját akkor, midőn nekünk sem az állam, sem a megye, sőt még az egyház sem, a melynek életünket szenteljük, nem fizeti nyugdíj unkát. Most pedig az 1848: XX. t.-c. 45 éves évfordulóján megértük azt, hogy a dúsgazdag csorna-premontrei kanonokrendnek mi a szegény kálvinisták, pásztorok és nyájak segítünk építkezni! Quousque tandem ? Közérdekű ügy volt még a szombathelyi egyház ügye, a mely ritka a maga nemében. A szombathelyi evangelikus és református hivek ugyanis »Szombathelyi protestáns gyülekezet« név alatt örök időkre egyezségre léptek; az építendő templomon csillag és keresztjelvény lesz alkalmazva, tényleg mindig azon egyház lelkészével lesz betöltve a lelkészi állomás, a melyik egyháznak hívei többségben vannak, az egyház vagyonát (tekintélyes összeg) elosztani, ez által a testvéregyház tagjai között szakadást előidézni nem szabad, a hitoktatásnál a gerezdi egyezség útmutatása követendő stb. E testvéries egyesülés, mint a két evangelikus egyház közötti benső viszony, záloga azt hiszem, figyelemreméltó örvendetes jelenség. Ez után több kisebb-nagyobb fontosságú helyi ügy nyert elintézést. Egyházmegyei e. jegyzőnek megválasztatott Rácz István, a lelkészjelölő bizottság tagjaiul megválasztattak : Mezey János, Jezerniczky Kálmán egyházi, Éhen Gyula világi rendes, Soós Sándor és Chernel Antal póttagokul. A megüresedett körlelkészi hivatalra Fülöp József körmendi, egyházkerületi képviselőkül pedig: Rácz István kernai lelkész és Éhen Gyula világi tanácsbiró választattak meg. A lelkészek és tanítók családjában előfordulható halálesetnél a temetés végzésére temető-lelkészek választattak meg. Gueth Sándor felső-eőri lelkésznek egyházmegyei tanácsbirói hivataláról lemondása nem fogadtatott el. Majd egy-két adás-vevési ügy és elnöki intézkedés jóváhagyása s a fehér asztalnál elköltött Ízletes ebéd ütán eloszoltunk a szélekre és a határokra. Őrségi. KÜLFÖLD. Ausztria-Magyarország és a Vatikán. A Vatikánban sehogy sem tetszik a magyarországi egyházpolitika. A londoni »Standard* nem rég azt irta, hogy a pápa Rainer főherceget, ha ez az olasz királyi pár ezüstmenyegzője alkalmából kihallgatást kérne tőle, vissza fogja utasítani. A bécsi »Fremdenblatt« erre kijelentette, hogy Rainer főherceg egyáltalában nem is akarja meglátogatni a pápát. Most a »Times «-nak erre vonatkozólag azt írják Rómából: »A Vatikán diplomáciájának az utóbbi időben követett magatartása lehetetlenné tett minden békülésre irányzott törekvést. Rainer főherceg látogatásának fogadását egyszer már elvileg elhatározták, de nemsokára rá a Vatikán diplomáciája elhitette a pápával, hogy Ausztria nem fog merészelni képviselőt küldeni az ezüstmenvegzőre olyan körölmények között, melyek a Vatikánra nézve bántók és hogy »az elfogadás visszautasítása elvágná a gordiusi csomót.* Mig a főherceg látogatásának a Vatikán részéről való visszautasítása, — ez a teljesen váratlan határozat — a klerikális világ mérsékeltebb köreiben visszatetszést szült, az ultra-klerikális párt nagy örömmel fogadta mint olyan határozatot, mely még messzebbre íogja vinni a látszólagos elkerülhetlen szakadást, mely Magyarországon a polgári házasság kérdésében beállott; ez pedig olyan pont, melyben a szélső pártok a Vatikánban semmi engedményt tenni nem hajlandók. És csakugyan, ma a Vatikán tárgyalásaiban a polgári házasság a legfontosabb kérdés, minthogy ennek az olasz kormány is kötelező elsőbbséget akar adni az egyházi házasság fölött. A Vatikán elhatározta, hogy ez ügyben küzdeni fog egész a végsőig, s ha a még függőben levő ügyben Magyarországon az egyház követelményeivel ellenkező irányban határoznának, az kétségtelenül erősítené az olasz kormányt. Tévednek, a kik azt hiszik, hogy a pápa az utóbbi időben már nem olyan határozott, mint volt. Ellenkezőleg. Évről-évre határozottabb, mondhatni makacsabb. Minél több ellenkezésre talál környezetében, annál határozottabban ragaszkodik politikájának megvalósításához, melynek célja, hogy az egyház befolyását az európai politikában megszilárdítsa. A kik e fölfogásban vele tartanak és őt támogatják, ugy reménykednek és számítanak, hogy az egész katholikus világ összes befolyását fölváltva, egy-egy ország ellen fordítják, és ekként egyesített erővel győzni fognak a külön-külön megoszló ellenzékek fölött. Tagadhatatlan, hogy ezen uralom az összes katholikus világ erkölcsi ereje fölött a politikában óriási hatalom, melynek, ha akként szervezhető, mint a pápa hiszi, rengeteg súly* lyal kell birnia minden az egyházzal kapcsolatos kérdésben. De nagyon kétes, hogy ez a törekvés nem fogja épen az ellenkezőt eredményezni, az egyház és a pápaság befolyását a politikai dolgokban annyira meggyöngíteni, hogy a jelenlegi politika egészen letörik. Egy buzgó olasz katholikus azt állítja nemrég megjelent müvében, hogy ez a politika láthatólag megcsappantotta az egyház hiveit, különösen az előkelőbb körökben és jelentékenyen meggyöngítette az összetartást az olaszországi katholikus pártban és a katholikus egyesületekben. Láttuk, hogy Németországban a középpárt nem engedelmeskedett a Vatikán rendeleteinek és bár azt a szélsők is elismerték, az egyetlen mód, melyet ellene követni jónak láttak, az volt, hogy több és több nyomást és kényszert gyakoroltak A Rainer főherceg esetében elért eredmény ennek a nyomást gyakorló politikának első ingadozó hatása, de ez is csak öregbíteni fogja a pápa hajthatatlanságát.