Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-04-06 / 14. szám

veszedelmes Canossába induló politika volna, melynek analógiája legközelebb a mi parlamentünkben játszódott le, s a mi pápista indokokra vezethető vissza. Helyesen jegyzi meg e legújabb egyházpolitikai sakkhuzásra vonatkozólag Beyschlag: »Bismarck herceg egyszer már mégtétette azt a szégyent a német birodalommal, hogy a septemnatus keresztülvitele érdekében pápai segítséget vett igénybe s ezzel a pápát német belügyek eldöntésébe bele vonta; de a mit Bismarck herceg a protestáns Németországgal megtenni merészelt, azt az ő utódja meg nem teheti. Ennél Caprivi grófot becsületesebb embernek tartjuk. Mert ha a népiskolai törvénynyel, melyhez nem ért, össze is törte magát s ha a jezsuita-redemptorista kérdéshez sem igen ért többet, mégis ma már nem fogja megtenni, a mit tegnap igért«, mert egy uj népiskolai törvényjavaslat az elejtett Zedlitz-íélének mintája szerint a politikai lehetetlenségek közé tartozik. Bizony Németország is felejteni látszik, hogy mi mindent köszönhet a reformációnak! Pedig Németországban csakugyan újból kisért a jezsuiták kérdése. Mint egyesek különböző nevek alatt régen fanatizálnak, s most a rend maga sürgeti polgári jogát a német birodalomban a centrumpárt legujabbi egyházpolitikájában. Egy Barmenben összehívott értekezleten a jezsuiták visszahívása tárgyában Achelis és Bieischel tanár és Rogge udvari főpap ösztönzésére kijelentették az egybegyűlt protestáns képviselők, hogy a jezsuita-rend a maga alapelveivel megmételyezi a népélet erkölcseit, az esküről szóló tanával sérti a jogrendet s aláássa a népnek igazságérzetét és hűségét. A jezsuita-rend mint titkos társaság egy külföldi főnek cadaverengedelmességgel tartozik az erkölcsi és jogi, társadalmi és állami élet összes köreiben egyaránt. A jezsuita-rend veszélyezteti továbbá a felekezeti békét, felekezetek szerint különíti el a társadalom egyes rétegeit, s lehetetlenné teszi a népélet egységes alakulását és kifejlődését. Ép azért, e rendnek helye nincs a protestáns Németországban. Ezzel szemben ugyancsak védelmére kel e rendnek a centrumpárt — állítólag a béke érdekében. Tagadja a sajtóban, irodalomban s a parlamentben egyaránt, hogy a jezsuita-rend a protestántizmus kiirtására keletkezett volna, tagadja hogy moráljában és gyóntató könyveiben erkölcstelen elvek foglaltatnának stb. Ugylátszik, hogy az ultramontán történetírás maholnap még a jezsuitákat is az erkölcsi tökéletesség példány képeiként fogja igazolni! Ma tényleg a római egyház azonosította magát a jesuitismussal, világi klérusát jezsuita módszer szerint nevelik, úgy hogy vatieanismus, katholicismus és jesuitismus ma azonos fogalom. Fokozott éberségre van tehát szükségünk ily titokban működő ősi ellenségünkkel szemben egyházban, államban és társadalomban egyaránt! Azért videant consules! E helyett azonban belső theol. pártviszályok dúlják a német protestantizmust. A Harnack-féle vita még ma sem csendesedett le, a mi azt bizonyítja, hogy egyes protestáns körök nem is annyira az egyes liberális gondolkodókat akarják megrendszabályozni, hanem magát a szabad gondolkodást elfojtani. Hangsúlyozzák, hogy necsak az irás normatív, hanem a hitvallásos könyvek leszármazott tekintélye is kötelezővé tétessék a fölszentelési esküben, a mi határozott betübiróságra és merev orthodoxiára vezet. S ügy látszik, hogy maga az Apostolicum vitája is e merev, törvényszerű betüorthodoxia megerősítésére vezetett, a minek bizonyára a szabad tudományosság fogja vallani a kárát. Ilyen viszonyok között valóban kívánatos volna, hogv az egyházi hitvallások jelen állása s a szabad theol. tudományosság között bizonyos synthetikus egység létesíttetnék, mert hiszen theologia és egyház a legszorosabb viszonyban vannak egymással, nemcsak áthatják, hanem egyenesen föltételezik egymást. A keresztyénség igazságait csak az egyetemes kultura magaslatán, tehát tudományos eszközökkel lehet képviselni és terjeszteni. Ép azért nekünk protestánsoknak — főleg nálunk — Magyarországon — jobban meg kellene becsülnünk a theologiát és annak művelőit. Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. / REGISEGEK. Alvinezi Péter, a kassai magyar pap. (Folytatás.) VI. Alvinczi Péter az ágostai konfessziót aláírja Kassán. E tény valószínű indokai; az ágostai konfesszió érvénye a református egyházban. Alvinczi közvetlen elődei s első segédei a kassai magyar eklézsiában. összeköttetése a tiszáninneni és tuli református papsággal, követségük Bocskay István fejedelemelőtt. Midőn Bocskay István fejedelem bevonult Kassára, teljesen visszaállott ott a protestántizmus uralma is, és Alvinczi Péter, az uj magyar pap, rajta is volt, hogy ez uralmat a protestántizmus meg is tartsa. A városi tanács — a mely félt a Károli András-féle esetek ismétlődésétől — aláíratta vele az »augustana confessiot<. És Alvinczi aláirta azt. Méltán feltűnő lehet, hogy Alvinczi Péter, a kálvinista pap és esperes, kit épen a kálvinizmus egyik főfészkében avatnak pappá s kálvinista egyházakban szolgál, az ágostai hitvallásnak aláir! Ha könnyen gondolkodnánk e tárgyról, olyanformán szólanánk, mint egykor IV. Henrik franczia király, hogy hiszen Páris megér egy misét, vagyis, Kassa megér egy ostyát; azonban ha mélyebben megvizsgáljuk a dolgokat, e ténynek a kassai tanán és a lutheránizmushoz ragaszkodó német és tót lakosság megnyugtatása mellett, egy igen szép és nemes indoka is lehetett (Pareus egykori tanítványánál Alvinczinél) és ez nem más: mint a két magyar protestáns felekezet egyesítésének előkészítése .... különben maguk a német reformátusok valahányszor az ő állami elismertetésök forgott szóban, kijelentették, hogy ők az ágostai hitvallású a német reformátusok, atyafiakhoz tartoznak. Straszburg, Ulm, Lindau, Memmingen városok, 1536-ban, a wittenbergi konkordiával, ennek alapját az ágostai vallástételt is elfogadták, épen igy a schweitziak 1538-ban. Kálvin nyíltan kijelentette 1541-ben Begensburgban, hogy ő egyetért az ágostai vallástétellel és aláirta azt; az ágostai vallásbéke alkalmával 1555-ben, ugy tekintették magukat, mint az ágostai hitvallású atyafiakhoz tartozókat; maga III. Frigyes pfalzi választó-feje-