Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-04-06 / 14. szám
Kr. e 100. és 50. közt terjedő történetébe. Egymást érik bennök a vonaikozások amaz eseményekre, melyekben a nagy államférfi tevékeny részt vett; s képessé tesznek bennünket megítélni a kor eseményeinek titkos rugóit s a mozgató erőket, ugy, amint lehetetlen volna reánk nézve, ha mást nem ismernénk, csak a kor külső történetét. Az igaz, hogy csupán ezekből lehetetlen volna teljes históriát állítanunk össze. A folyó eseményekre történő utalásaik a legnagyobb részben csak esetlegesek; de ha a történet főbb eseményeit más forrásokból már ismerjük, ezek nemcsak a legteljesebben megerősítik azokat, hanem arra is képesítenek bennünket, hogy helyes véleményt formáljunk azok valódi jelleméről, oly mértékben, amint lehetetlen volna, ha csak a külső történet vezetné Ítéletünket. Valóban. Ciceró levelei az ókorból reánk szállott legfontosabb históriai okmányokat képezik Hasonló értéke van minden egykorú levélgyüjteménynek. A modern történetírók folytonosan kutatják az ilyen leveleket, mert ezek vetnek legtisztább fényt a mult történetére Arra, hogy az igazságot a valótlanságtól megkülönböztethessük, sokkal fontosabbak ezek, mint a formális históriák, ha még oly emberek írták is, kik egykorban éltek az eseményekkel. Az ilyenek gyakran erős célzatossággal vannak irva, mint pl. Lord Clarendon »A forradalom története* cimü műve. De a levelekben található esetleges utalások gyakran oly tényekről és motívumokról adnak felvilágosítást, melyeket különben gondosan elrejtettek a világ szemei elől. Ez az eset áll fenn különösen a barátok bizalmas közléseivel. Lehetetlen tehát túlbecsülnünk a modern Európa tudós kételkedő kritikusainak amaz engedményét, hogy négy oly kételyen felülálló okmány áll rendelkezésünkre, melyek felvezetnek bennünket a keresztyénség legelső napjaiig. A legkésőbbi dátum, melyre keletkezésüket tehetjük, 28 év a felfeszíttetés után. E levelek közvetlenül feltárják előttünk a kezdődő egyház egyik legtevékenyebb misszionáriusának és azoknak gondolatait, kikhez a levelek irva vannak. A legélénkebb képet rajzolnak irójuk jelleméről, mindarról, amit tett, amit gondolt, amit hitt, s oly elevenséggel és hévvel, a mit aligha találhatunk fel más fennmaradt levelekben. Általuk oly közel juthatunk szerzőjükköz, mintha csak közvetlen előttünk állana. Lefestik, a hogy élt, gondolkozott és tett; s kétségtelenné teszik, hogy ő a legteljesebb igazságot szólta mindig. Nem csekély fontosságú dolog tehát, hogy épen e levelek, melyekről elismerik, hogy eredetiek, a legfontosabbak az apostolnak tulajdonított levelek között. Bizonyításaimat csupán e négy levélre fogom felépíteni. De fel kell hivnom a figyelmet arra is, hogy a kiváló kételkedő kritikusok közül többen még négy másik levél hitelességét is elismerik: de mivel jelen célomhoz a négy első teljesen elég, bizonyítékaimat nem fogom venni a vitás levelekből. Így kimutatván az egykorú levelek fontosságát, felhívom az olvasó figyelmét ama tényre, hogy Pál e négy levele a felfeszíttetés után oly időközben Íratott, a mit a kritika legszigorúbb törvényei is olyként állítanak fel, mely alatt a históriai visszaemlékezések a legtökéletesebbek maradhatnak. Lehetetlen 80 vagy 90 évvel datálni őket az események után, a mint ezt szeretnék tenni a kételkedők a három első evangéliummal, hogy időt nyerhessenek, mely alatt lehető lett volna, hogy egy csomó fikció alakuljon ki a keresztyén egyházban, elhomályosítván az alapító életének valódi eseményeit. Mert nem csak huszonnyolc évvel írattak a felfeszíttetés után, egy oly férfiú által, kinek az egyház érdekében kifejtett missziói tevékenysége e 28 évnek 20 évére kiterjedt, de a ki, a mi több, még oly korú volt, hogy történeti visszaemlékezései még legalább is 15 évvel előbbre biztosan visszanyúlhattak. Ámbár ő nem látta Jézust fel feszi ttetése előtt, de mindenesetre beszélt sok oly emberrel, a ki látta és tanításait hallgatta. E levelekben tehát a legmagasabb tekintélyű egykori tudósítások állanak rendelkezésünkre, melyek teljesen megfelelnek ama szigorú követelményeknek, melyeket a boldogult Lewis az ős Róma történetének hitelreméltóságáról szóló nagy munkájában felállított, melyekben szigorúan analvzálta a történeti bizonyítékok értékét. Mivel tárgya pusztán világi történet, s mivel ő a történeti bizonyítékokkal szemben igen szigorúan szokott eljárni, bizalommal utasítom az olvasót, munkájához. Vegyünk egy példát a saját tapasztalatainkból, hogy megítélhessük a még csak 28 éves történeti visszaemlékezések értékét. Ez az idő bárom évvel kevesebb, mint a mely elválaszt bennünket a jelen 1863-ik évben a 3-ik Napoleon francia császár által rendezett »coup d'etaU-től. S amaz eseményekre való visszaemlékezéseink oly élénkek, hogy teljesen lehetetlen volna zsákmányaivá lennünk egy csomó legendárius történetnek. Ilyen történetek csak hosszú idő múlva fejlődhetnek ki, a midőn már az eseményekre való visszaemlékezés elvesztette frisseségét és az a generáció, mely tanuja volt azoknak, már kihalt. S vegyük figyelembe, hogy a midőn Pál leveleit irta, rövidebb idő telt el a felfeszíttetés után, mint a mennyi a szóban forgó esemény óta. Ila még hozzáadunk három évet, akkor befoglaltuk Jézus egész működését A legkésőbbi dátum, a melyre Pál apostol megtérését tehetjük. Kr. u. 40, vagyis 20 év múlva a felfeszíttetés után. De ez nagyon is későre van téve s több egybefüggő körülmény valószínűvé teszi, hogy 5—6 évvel előbb már megtörtént. Pálnak tehát bőven lehetett alkalma, hogy meggyőződést szerezzen a keresztyénség azon korbeli hitéről; és nemcsak hogy a legnagyobb bizonyosságban lehetett hitük felől, melyen az egyház megújult élete alapult, de mindenesetre azt is tudta, hogy a primitív követők egy csomó emberfeletti dolgot tulajdonítottak az Urnák. És ez még nem minden. Nem sokkal megtérése előtt Pál ugy volt ismeretes, mint az egyház szenvedélyes üldözője. Ezt saját nyilatkozotaiból tudjuk. S üldözője levén az egyháznak, a józan ész mindenesetre arra ösztönözhette, hogy apróra kikutassa az uj társaság tanait; és mindenek felett, a legnagyobb gonddal vizsgálja meg az alapot, melyen az felépült, t. i. alapitójának állítólagos feltámadását. Neki ennélfogva teljesen ismernie kellett az egyháznak erre vonatkozó hitét; s mint heves ellenfélnek főtörekvése lehetett, hogy kimutassa, ha valami csalás lett volna a dologban. Így kimutatva Pál leveleinek, mint históriai okmányoknak fontosságát, felmutatom a főtényeket, melyek világosan hebizonvíthatók áltáluk s a bizonyítékokat, me-1Iveket a feltámadás igazságára nézve nyújtanak. 1. Bizonyossá teszik, hogy Pál nemcsak tényként f hitte a Jézus Krisztus feltámadását, de egyszersmind azon alapnak is tekintette, melyen a keresztyén közösség megujult élete nyugodott. Bárminő kifogásokat lehet is felhozni azon állításai ellen, melyekben a saját csudás erőire hivat-i kőzik, a feltámadás csudájára való utalásai a legkétségbe vonbatatlanabb természetűek. Sokkal számosabbak ez utalások, semhogy mindnyáját idézhetnénk; ennélfogva csak egyet említünk fel. A Kor. I. levél 15-ik fejezetében határozottan kifejezi, hogy ha a Jézus Krisztus feltámadása nem tény, akkor a keresztyénség nem egyéb csalódásnál. 2. E tényre való utalásainak természete azt bizonyítja, hogy nemcsak ő maga hitte annak valóságát, hanem a