Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-03-30 / 13. szám

melv abszolutizmussal és germanizációval, de a vallás nevében törekedett akkor harcot folytatni ellenünk; oly kérdések, a melyeknek helytelen, vagy célszerűtlen keze­lése miatt társadalmi életünkben néha roppant belső izgal­mak támadtak; oly kérdések, melyek még a harmincas és negyvenes években is nagy szenvedélylyel vitattattak. a mely kérdéseket végre — ismétlem — Deák Ferencz bölcseségének és hasonlíthatatlanul nagy politikai befolyá­sának 1868-ban sikerült megoldania. Mindezek a kérdések a vallásfelekezetek viszonossága elnevezés alatt foglal­tattak egybe. Ezek a kérdések vonatkoznak egyik fele­kezetből a másikba való áttérés szabályaira; vonatkoz­nak a vegyes házasságok megkötésének módjára és fel­tételeire; vonatkoznak a vegyes házasságból született gyermekek vallására, a mi épen incidentaliter a mai politikai helyzet előidézésére szolgált alkalmul; vonatkoz­nak a lelencek és a törvénytelen gyermekek vallásának meghatározására: vonatkoznak a szertartások és ünnepek kölcsönös tiszteletére, a mi történetünkben, nemzeti életünk múltjában szintén annyi sok keserves harcra szolgáltatott okot; vonatkoznak egyházi községek alakításának sza­bályozására, az alakítási jog megadására; vonatkoznak az állami intézetekben a lelkészi szolgálat szabályozására, temetők használatára és végül vonatkoznak azon segélye­zésre, a segélyezésnek azon módjára és mértékére, melyet a községek mint világi testületek az egyes egyházaknak nyújtanak. íme ezek azok a kérdések, melyek 1647-től kezdve az országgyűlések összes vallásügyi vitáiban, a vármegyék küzdelmeiben és a felekezetek egymásközti keserű harcai­ban mindig szerepeltek. E kérdések végre megoldást nyer­tek. Azt is tudja mindenki, hogy nem a főtisztelendő püspöki kar kezdeményezésére, nem is annak beleegyezé­sével, hanem kezdeményezése és beleegyezése nélkül, sőt bölcs intézkedései dacára a lelkészkedő alpapság némely része lassankint kezdett egy elkeresztelési műveletbe bocsát­kozni. Tették túlbuzgóságból, tették hitbuzgóságból; az indokot, mely őket vezette, nemesnek tartom, az előtt meghajlok, de a tényt, melyet mégis elkövettek, miután azt a törvény intenciójának ellenére követték el, nem helyeselhetem, sőt kárhoztatnom kell. Kárhoztatnom kell legalább is oly mértékben, amint a főtisztelendő püspöki kar azt sok éven át következetesen helytelenítette és kár­hoztatta. De elvégre odáig alakultak, oda fejlődtek a viszo­nyok, hogy maga a főtisztelendő püspöki kar is először a törvényhozás terén nyíltan, később — hogy ugy mond­jam — a maga társadalmi egyesületében álllást foglalt a törvénynyel szemben. És voltaképen utólag a főtiszte­lendő püspöki kar is helyeselte a lelkészkedő alpapság eljárását és a lelkészkedő alpapsággal együtt valósággal felmondta azt, hogy a törvényeknek, azok intenciói szerint való végrehajtásában az államnak segítségére legyen. És tényleg, hogy áll most a dolog? Követelik a törvénynek egv pontban való megváltoztatását és pedig követelik — ez is köztudomásu dolog — hitelvi okokból. Hitelvekről nem szólok, azok nem képezik a mai tanács­kozás tárgyát. De ha ebben az egyetlen pontban sikerülne a törvénynek egyoldalú indokból és egyoldalú kezdeménye­zésből eredő megváltoztatása: vájjon nem támadna-e jogos nyugtalanság a többi pontra nézve? Vájjon nem állna-e ma megint elő az a szomorú és gyászos helyzet, mely legalább kétszáz éven keresztül örökös megoldatlansága miatt annyi sok örömét és boldogságát dúlta fel nemze­tünk társadalmának ? Vájjon a többi felekezetek, a mind­két szertartású evangélikusok, továbbá a görög-keletiek és a többiek lelkében nem támadna-e nyugtalanság az iránt, hogy ha e nagy epokális törvény egy fontos pontja egyoldalúan kiszakíttatik, megsemmisíttetik, megváltoz­tattatik egy nagy többségben, nagy hatalomban és nagy tiszteletben álló egyház kezdeményezésére: vájjon ezzel a többi részében még fontosabb intézkedésekben rejlő bölcseség és megnyugvás lassankint ugyanezen uton nem semmisíttetnék-e meg? Ez az aggodalom, hogy ha egy pontban sikerül a törvényt megtörni, valamennyi pontjá­ban is könnyen megtörhető: ez teszi igen komolylyá ezt a kérdést. Arról, hogy a mi ennek helyébe javasoltatik, pél­dául a szülők megegyezése a vegyes házasságból szár­mazó gyermekekre nézve, én most nem szólok. Meglehet, hogy jobb, mint a mit a törvény megállapít, meglehet, hogy nem jobb. Az én egyéni véleményem szerint egv­átalában nem jobb. A kérdést igen sok részletében egy­átalában meg sem oldja, mert ott, a hol a szülők meg nem egyeznek, a hol, vagy nem tudnak, vagy nem akar­nak megegyezni, vagy a már megkötött egyezséget maguk felbontják: ilyen esetben a törvénynek erre az alapelvére melyet instituál, akkor is szükség van. Másrészről pedig mikor a szülők megegyezését állítaná a törvény komoly intézkedései helyébe, illúziókban ne ringassuk magunkat, t. ház, ez az úgynevezett térítgetésnek nyitna tág tért és kaput, a mi pedig ismét annyi viszálynak, annyi szeren­csétlenségnek volt már nemzetünk társadalmában okozója. De erről ismétlem, nem beszélek. Majd mikor erre rákerül a sor, meglehet olyan érvekkel fogják a javaslatot támogatni, a melyeknek súlya alatt én is meg fogok ha­jolni, meglehet, nem fogják olyan érvekkel támogatni; de ismétlem, e kérdésben én most nem nyilatkozom, Hanem annyi bizonyos, akármiként történjék majdan a megoldás, hogy a törvénynek az a mostani rendelkezése, hogy a gyermekek nem szerint kövessék a szülőket a vallásban, kétségtelenül igazságos, mert egyenlő mértékkel mér. Sza­badéi vü-e, nem szabadelvü-e? mit csinálnak a többi orszá­gok és társadalmak e tekintetben ? én azt nem keresem, én csak azt látom, hogy Európa valamennyi művelt nagy államai közt, a ki hozzánk hasonló helyzetben volna, egyetlen egy sincs, melynek területén részint a nemzetiségek­nek, részint a vallásfelekezeteknek olyan tiszteletreméltó, olyan gazdag bősége és változatossága volna, mint nálunk. Ha pedig nálunk századok harczaiban és századok harcai után ez találtatott egyedül igazságosnak, egyedül megnyugtatónak, mert minden irányban teljesen egyenlő mértékkel mért: akkor én azt gondolom, hogy nagyon sulvos indokokat kellene itt felhozni, a melyek pedig a főtisztelendő püspöki kar által sem hozattak fel sehol és soha, hogy mi rábírhassuk magunkat arra, hogy ennek megváltoztatásába teljes megnyugvással beleegyezhessünk. És ha könnyedén megtörténhetnék az, hogy ilyen nagy, fundamentális, egy egész szomorú epochát bezáró törvény egyik pontja megváltoztatható és helyébe oly intézkedés tehető, a mely, hogy jobb-e, az nagyon alaposan vitat­ható, pedig egy törvényt még akkor sem szabad könyel­műen mással pótolni, ha csak némileg jobb az, a mivel pótolva lesz, mert határozottan jobbnak, célszerűbbnek, igazságosabbnak, okosabbnak kell lenni annak az uj intéz­kedésnek. a melylyel egy régit ki akarunk ütni helyéből: akkor a törvények és intézmények könnyelmű gyártásá­nak a bűnébe esnénk, a mi pedig egyetlen társadalom­nak, egyetlen államnak sem válik hasznára. De ilyen vékony indokoknál fogva oly intézményt kívánni, mely hogy jobb lesz-e vagy sem, legalább is igen kétséges: ez oly könnyüvérüség volna, melybe egy nemzet törvényho­zásának belemenni nem szabad. S ha fölmerül az a kér­dés — a mint hogy fel is kell merülnie — vájjon azok a felekezetek, melyek jogaik biztonságát látják a törvény-

Next

/
Thumbnails
Contents