Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-03-16 / 11. szám

Mindenesetre ritka, érdekes olvasmány lesz az, különösen, ha minden egyes tanári kar teljes őszinteséggel meg is felel e kérdésre. Megyen pedig a vizsga Coménius Ámos nevében — tisztelet a kivételeknek — ilyen formán. Az igazgatótanács kiküld vizsgáló elnököt a tanár mellé. Minthogy pedig minden kálvinista ember tudvalevőleg született paedagogus, küld hát kékbeli tisztes polgárt, kereskedőt, fiskálist vagy doktort, a mint tudniillik a nemes várostól telik. Az ilyen bölcs nevelőférfiu aztán a számára elkészített kérdező ívből tudományos arccal kikérdezi a nebulókat, a kérdés fejtegetéseit szerényen a tanárra bízván. A vizsga iránt való érdeklődése meg is van az újdonsült tanférfiunak a mig valamely atyjafia vagy ismerősének fia vizsgázik, ezután már terhes lesz neki a vizsgabeli állapot és magát helyettesíti, vagy egyszerűen ott hagyja a vizsgát, a mikor futtatni kell más elnökért. Megnövekedvén az elnökök serege, a klaszifikálás a tanár ellenében szavazattöbbséggel történik. Igy promoveálódik nálunk aztán a rossz tanulók nagy sokasága a felsőbb osztályokba. Van is vizsga előtt állandó és folytonos bucsujárása a nebulóknak a censor urak házába. Hogy az ilyen állapotnak mily erős jellemképző ereje van az ifjúságra, mennyire emeli a tanulás színvonalát, azt én bővebben megrajzolni nern kívánom. Ezeknek a vizsgáknak mása legalább a tiszántúli egyházkerületben az érettségi vizsga is. Az egyházkerületi érettségi rendtartás gondoskodott arról, hogy a tanár ott is felesleges lom legyen. Itt is a leirt thesisekből az egyházi elnök kérdez, mert a statutum igy rendeli. Még hagyján, ha az elnök ahhoz értő szakember; de ha nem az, a kikérdezést a kormánybiztos ragadja magához, a ki egyetemi tanár lévén, természetesen a maga szakmájára való tekintettel ítél a csak általános ismeretekkel biró tanulók felett. Hogy ítél, arról bizonyságot teszen a közoktatásügyi miniszter, a ki tavalyi jelentésében maga is megsokalta érettségi vizsgáink szigorúságát. Mennyivel kedvezőbb helyzetben vannak az állami gimnáziumok, a hol az érettségi vizsgán a tankerületi főigazgató elnököl, a kinek egész élete a gimnáziumban telt el mint tanárnak vagy igazgatónak. Az aztán tudja is, mit és mennyit kell követelni az érett ifjútól. Ne felejtsük azt se el, hogy az állam biztosítja a tanárnak a kérdezés jogát az érettségi vizsgákon is, ellenőrzésül elégnek tart annyit, hogy az elnöknek is jogot ád kérdések feltevésére. Nálunk ellenőriz az egyházi elnök, tetejébe a kormánybiztos. A kettős ellenőrzés mellett mi oka van a tiszántúli egyházkerületnek e fonák paedagogiai eljárásra? Miért bizik meg még kevésbé tanáraiban az államnál ? Ezeket igy tudván, könnyű most már rámutatni a gyógyító szerekre is. Az évzáró vizsgát véleményem szerint továbbra is fenn kell tartanunk. Esetleg feleljen minden tanuló, de tüzetesebben csakis azokat kell megvizsgálni, a kiknek érdemjegyük ingadozó, a jó vagy jeles, elégséges, elégtelen, elégséges és jó között lebeg. A vizsgákat azért kivánom fentartani, mert érzem, hogy helyes irányban vezetne, megvolna annak, mint a nyilvánosság egyik nemének, az üdvös ellenőrző szerepe, s az iskola iránt való érdeklődést is állandóan ébren tarthatja. Fö^sleges talán megjegyeznem, hogy nemcsak a fejtegettél és, hanem a kikérdezés is a tanár dolga, épen ugy a kalkulus-adás, a ki erről felsőbbségének számolni köteles. Épen igy törlendő a tiszántúli kerület hirhedt, példa nélkül való paragrafusa, mert a kettős ellenőrzés mellett az ilyen paedagogiai baklövéseket (a milyen például az is, hogy a pót és javító érettségi vizsga felvételére kizárólag a debreezeni főgimnázium van jogosítva) egyházkerületnek sem szabad elkövetni. A bővebb paedagogiai megokolást teljesen fölöslegesnek tartom. Az ahhoz értő ugy is meg tudja ítélni van e, nincs-e igazam, másoknak pedig szólhatnék a világhírű paedagogusok nyelvén, akkor sem hinnének nekem. Egyel azonban ismételnem kell: a helyi igazgatótanácsok folytonos beavatkozása a fegyelmezés és a vizsga rendjébe oka sok gimnáziumunkban a tanulás és fegyelem meglazulásának. Feltétlenül biztosítani kell a tanári karnak legalább azt a jogot, hogy az arravalót a gimnáziumból csendesen eltávolíthassa; a kitiltás, kizárás a felsőbb hatóságok dolga lévén, erről a tanári kar csak javaslatot tehessen. Ha sem a vizsgáló elnökök sem a fegyelmezés ügyében fensőbb hatóságunk nem intézkedik, ugy marad a régi állapot, a tanulás és a fegyelem fokozatos alászállása. a nélkül, hogy valakit ezért felelősségre lehetne vonni. A censorok felelősségéről a szervezet semmit sem tud, de nem is tudhat, mert az nem állandó hivatal; a tanárokat pedig mások tetteiért felelősségre vonni még kálvinista statútumainknak sem áll hatalmokban. Figyelő. TÁRCZ A. Iskolaügyünk története 1770—1820-ig. (Folytatás.) Mária Terézia iskolaügyi reformjai s azok fogadtatása a protestánsok részéről. Vázoltuk az előbbeni szakaszban a kormány magatartását a református iskolákkal szemben, a korszakunkat megelőző évtizedek alatt. A felhozott adatok jellemzésére szolgáltak főként azon iránynak, melyet Mária Terézia követett általában a protestáns egyházak s különösen a református iskolák tekintetében. Ez irány azonban az 1770-ik évtől fogva nevezetes változást szenvedett. Ugyanis az a szellemi áramlat, mely ez idő tájban egész Európán keresztülvonult, a hírneves bölcselők által hirdetett felvilágosult elvek, a bécsi udvart sem hagyták érintetlenül. Mária Terézia sem zárkózhatott el az uj szellem hatása elől, nem különösen azon időtől fogva, hogy fiát, az uj elvektől áthatott Józsefet, férjének halála után maga mellé vette uralkodótársul. E szellem hatását a protestánsok is csakhamar megérezték. Nevezetesen a bécsi kormány eddigi törekvését, mely a protestáns egyházaknak és iskoláknak megsemmisítésére irányult, más korszerűbb és nagyfontosságú kérdések megoldása szorítja most háttérbe. Ezen kérdések közt a tanügy országos szervezése igényli itt különösen figyelmünket. A közoktatás rendezése már 1760-tól kezdve különös gondját képezte az uralkodónőnek. Láttuk, miként teszi meg erre nézve hazánkban is az első intézkedést a protestáns iskolák jogának nem kis sérelmével. Még határozottabban törekszik a királynő céljának megvalósítására 1770 után, főként midőn a jezsuita-rend eltörlésével a tanügy rendezése mulhatlanná vált s a lefoglalt jezsuita vagyon a szervezéshez szükséges anyagi alapot is megadta. Célba volt véve, hogy a megállapítandó szervezet a protestáns iskolákra is ki terjesztessék s igy reformált tanügyünket is nem kisebb veszély fenyegette, mint amilyet Barkóczy hires javaslatában kilátásba helyezett. És mégis külömbség van az 1770 előtti és utáni kor-