Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-03-09 / 10. szám

nem a vallásos gyakorlatok teljesítésében áll a gyermekek vallásos nevelése, hanem abban a tiszta és egészséges vallásos légkörben, melylyel őket — tőlök talán észrevétlenül — körülveszszük. Legyünk magunk vallásosak, adjunk nekik jó példát erkölcseinkkel, szeretetünkkel, magunkviseletével, Istenben való bizodalmunkkal, akaratán való megnyugvásunkkal, sorsunkkal való megelégedésünkkel, erős és buzgó hitünkkel a vallásos — de igazi benső vallásos — életre: s vallásosak lesznek gyermekeink is. Jobb örökséget, drágább kincset adunk nekik ezzel, minlha őseinktől örökölt vagy saját munkánk által szerzett vagyonunkat gyarapítva hagvnók reájok. Egy tiszteletre méltó ember és családapa mondotta egyszer nekem: öt fiam van s azon vagyok, hogy apám vagyonát megötszörözzem, hogy mindenik fiamnak annyit hagyhassak, a mennyit én örököltem az apámtól. S a nehéz vagyonszerzésben, hogy ezt elérhesse, nagy vállalatokat kockáztatott, vagyona jobb része utánok ment, s gyermekei — gazdagoknak nevelve és nagy igényekhez szokva, a nagy névvel vagyontalanul maradtak. A másiknak négy fia volt; ő is meg akarta négyszerezni vagyonát ugyanabból a célból. De a négy fia közül kettő még előtte elhalt; ő pedig feleségével rossz házasságban élt s elváltak; megmaradt két fia kétszeres vagyont kapott ugyan, de egy szerencsétlen, viszályos házasság szomorú emlékeit is örökölte . . . Vájjon mit nyertek e gondos számító apák. gazdálkodó szorgalmukkal? Nem jobb lett volna-e gyermekeiknek, ha apjok ősi vagyonának csak ötödét, vagy negyedét öröklik, de a magok erején való munkálkodást s egy boldog családi élet nyájas emlékét ráadásul?! A munkára a gazdagoknak is szükségök van, de a szegényeknek kétszeresen. A gazdagoknak, hogy elvonja őket a henye semmit-tevés és üres hivalkodás bűnre csábító alkalmaitól s a foglalkoztatás által fejleszszék tehetségeiket minden irányban és megkedveltetvén velők a munkát, éreztesse velők annak becsét, hogy azt a szegényekben annál jobban becsülni megtanulják. A szegényeknek pedig magok és családjuk fentartásáért, hogy ha egyszerűen s igénytelenül kell is élniök. legalább nyomort ne lássanak, gyermekeiket éhezni, fázni, rongyoskodni ne lássák, a mi a szülőknek szivet facsaróbb látvány, mint saját nélkülözésük érzete. A gyermekek nevelésének gondját és munkáját a szülők, természeti hivatásukhoz képest, egyenlően kell hogy magok közt megoszszák, az apa ugy, mint az anya kiveszi abból a maga részét. A csecsemőben az apának csak gyönyörűsége van, minden gond az anyáé. Mini ő szülte fájdalommal, ugy övé minden fáradság is az első időszakban. Az apa örömmel veszi ölébe, gyönyörködik kis kezeiben, pici ajka nyílásában, örömmel ringatja ölében, hordozza karjaiban; de az anya táplálja, altatja el, teszi tisztába, ő virrasztja éjjel, hányszor álmatlan éjeken! S meg azután is soká az anya a gyermek tulajdonképeni nevelője; mig az első szót gyügyögi, mig az első tántorgó lépést megteszi, csak az anya gondjai alalt van; ő tanítja az első imádságra, a jó Istennek, a Jézusnak nevére — nem az imádság szavaira, hanem hogy a vallásos érzés (még nem vallásos fogalmak) első csiráit gyönge szivébe elültesse, megfogantassa; sokszor még az olvasás és irás első elemeire: a betűk ismeretére is az anya a gyermek tanítója. Csak ha a kisded növekedik, értelme nyilik, fejleni kezd: akkor veszi át szerepét az apa; tanítja megfigyelni, különböztetni, gondolkozni, következtetni. Majd ha a gyermek iskolába megy, az apa akkor sem veheti le gondját róla. Ne mondja: hál' Istennek, nincs több gondom rá, végezzen vele a tanító! Bármily jó az iskola: annak hatását a családnak kell ellenőrizni s kiegészíteni. A gyermek az iskolában sok rosszat is tanulhat (nem a tanítótól, hanem más gyermekektől, valamint otthon is, a cselédektől), ezt a családnak kell ellensúlyozni, helyrehozni. Tanulmányait is az apa kell, hogy figyelemmel kisérje, kiegészítse; szorgalmát buzdítsa, tanulási kedvét serkentse, fokozza, táplálja; vele tanul, bármennyi dolga, gondja van magának is, kell időt szakítania, hogy gyermekeivel foglalkozzék. Ha a gyermekek kikerültek az iskolából — az élet iskolájára kell őket előkészíteni; s előáll a fiukra nézve a pályaválasztás, a leányokra a női hivatás nagy válsága. Bölcs apa már serdülő korában felismerte fia tehetségét, hajlamát valamely pályára — támogatja benne a tehetséget, fejleszti a hajlamot, de irányozza is, befoly a fiu elhatározására, a nélkül, hogy azt bármikép is erőszakolná; mert nincs szerencsétlenebb — mint a ki erőltetve és saját kedve, hajlama nélkül választ pályát; a legszebb, legmagasztosb életpálya is gyűlöltté válik, ha ráerőltették s elveszti becsét a kényszerzubbony, melyben senki sem mozoghat szabadon és jókedvvel, minden hivatás és életpálya lehet kedves és sikeres, ha az illető szereti azt; nyűg, unalom, elkedvetlenedés és sikertelen vergődés, kedv és szeretet nélkül bármelyik. A leány (egyes kivételeken kivül, midőn tanítónői, posta- vagy távírói, vagy kereskedelmi szolgálatba áll) rendesen nincs a pályaválasztás válutján: az ő hivatása nő és anya lenni. De ez nem kisebb válság az ő életében — mint a pályaválasztás az ifjúéban. A leányt a házasságra —