Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-03-02 / 9. szám
is fejtegetett dr. líartha Béla tollából. A könyv célja kimutatni a magyar állam függetlenségét és a magyar nemzet souverainitását különösen Rómával szemben. Alaposan megcáfolja azt a téves (ultramontán) nézetet, hogy a koronának oly közjogai volnának, a melyeket a nemzet törvényes képviselete, t. i. a parlament és felelős kormány nélkül gyakorolhat. Eszmemenete következő. A nemzet jogai a történelmi fejlődésből vett argumentumokkal védelmezhetők meg legjobban. Verbőczy tanúsága szerint a király az uralkodást és kormányzást a nemzet átruházása alapján gyakorolja. Ezt egész korábbi és későbbi közjogi törvényeink is tanúsítják. Még a király haduri joga is az 1715: VIII. t.-cikkben foglalt átruházásból származik. Általában véve alkotmányunk az átruházott jogok alapján áll. Az 1867: XII. t.-c. is egy sereg jogot ruházott át a koronára, -lus reservatum közjogunkban egyáltalán nincs is; csak átruházott jog van (habár igen sok) s ezeket is csak az átruházó törvényekben foglalt korlátozások mellett gyakorolhatja a korona, mint pl. a hadügyi fölségjogokat mindig az újonc és költségmegajánlás korlátjai közt gyakorolta. A katholikus egyház külső adminisztrációja körül a királynak az u. n. apostoli kegyúri jogai szintén nemzeti errdetüek. A legfőbb kegyúri jog (javadalomadományozás, kinevezés, áthelyezés, letétel) Verbőczy helyes megállapítása szerint szent István apostolkodásából, a katholikus egyház alapításából, a folytonos gyakorlatból és zsinati (konstanci) megerősítésből származik s nem pusztán az államfenségből. A pápa megerősítési joga (jus confirmandi) a magyar király apostoli joga rovására nem gyakorolható. A király nemcsak prezentálja, de kinevezi a püspököt, s a pápa a kinevezett püspöktől a megerősítést csak kánoni bizonyítás alapján tagadhatja meg. E jog nem a király személyes joga, hanem a nemzet és az állam joga. A jus placeti nem apostoli királyi kegyúri jog, hanem kizárólag állami souverainitás kifolyása. Megsértése esetén a büntető szankció a püspök letételéig terjedhet. A katholikus autonomia megszorított formában lehetséges és kívánatos. Legyen községi, püspökmegyei s orsz. központi autonomia, de mindez az állam felügyeleti jogai mellett, és csakis az u. n. közalapok (vallás- és tanulmányi alap) kérdéseinek megoldása után. Ha ezek jellege el van döntve, a katholikus autonomia legyen olyan, mint bármelyik protestáns autonomia, de addig nem lehet olyan. Addig nem is érdemes a katholikus autonómiáról beszélni. A legfőbb felügyeleti jog a magyar államhatalom joga. Kiterjed az összes egyházi intézetekre, testületekre s egyházi javakra és alapokra. — A tanulságos, alapos és időszerű füzetre felhívjuk olvasóink figyelmét. Dr. Eusticus. ** Koszorú. Hasznos könyvek tára, szerkesztik Szabó Aladár és Kecskeméthy István. IV. füzet: »De mi lett Jánosból ?« Elbeszélés, irta Kecskeméthy István. Budapest, Rózsa K. könyvnyomdája. 24 1., ára 4 kr. —A »Koszorú« e IV. füzete méltó társa az előzőknek. Tőről metszett magyaros elbeszélés a nép életéből. Vörös János betyárt, kiről már a III. füzetben is volt szó, elítélik Kalocsán, fogságra vetik Illaván, hol a fegyencek hitvány társasága még inkább elrontja. De a fegyházi lelkész szívhez szóló prédikálása és tapintatos cura pastorálisa megtéríti. Krisztus hivévé teszi. Vallásos erővel és azzal a zamatos magyarsággal van irva, mely Kecskeméthy elbeszéléseit oly kapósakká tette. Melegen ajánljuk a nép között való terjesztésre. Egyszersmind fölhívjuk olvasóink figyelmét a Koszorú szerkesztőinek következő értesítésére: Midőn a Koszorú negyedik füzetét a nyilvánosság elé bocsátjuk, megjegyezzük a következőket: 1. A Koszorú I. és 1T. füzete teljességgel elfogyott. Ezekre tehát megrendelést el nem fogadhatunk. 2. A Koszorú III. füzete még mindig kapható. Mivel ez terjedelmesebb, mint a két első füzet együttvéve, azért ára fűzve 10 kr., 10 példány 90 kr., 25 példány 2 írt 20 kr., 50 példány 4 frt 20 kr. A Koszorú III. füzete diszkötésben, finom papíron is kapható. Ára 50 kr. Ha valaki egyszerre három példányt rendel meg, akkor egy példány ára 40 kr. A III. füzet tartalma: egy vallásos költemény, Luther nejének és Kálvin Jánosnak élettörténete s egy elbeszélés a magyar nép életéből, a melynek folytatását képezi e IV. füzetben levő elbeszélés. A IV. füzet ára 4 kr., 25 példány 90 kr., 50 példány 1 frt 70 kr., 100 példány 3 f'rt. A megrendelések Rózsa Kálmán könyvkiadó hivatalába, Budapest, Szentkirályi-utca 30 sz., intézendők. ** Mi hát a polgári házasság? E cim alatt névtelen szerzőtől ujabb röpirat jelent meg a polgári házasság mellett, Budapesten, Singer és Wolfner kiadásában. ára 10 kr. — Okosan, tárgyilagosan és világosan van irva. A röpirat először a püspöki pásztorlevelek és a plébánusok túlhajtott és sok tekintetben hazafiatlan izgatása ellen szól, s ezzel szemben a magyar nép kipróbált józanságára, értelmességére és hazafiasságára appellál. Majd az állam házasság-szabályozó jogát fejti ki, a sokféle házassági jogból folyó zűrzavart ismerteti s fölvilágosító módon tárgyalja, hogy a polgári mellett az egyházi házasság szentsége és valláserkölcsi mozzanata sérelmet nem szenved. Idézi Deák Ferencz ismeretes beszédéi 1874-ből, Csáky A. grófnak 1884. évi, Apponyi grófnak 1892-iki, Eötvös Károlynak ugyanakkori beszédét s még több előkelő politikusnak a nyilatkozatait. Egyike, a legsikerültebb röpiratoknak. ** A Pallas Nagy Lexikona, E monumentális irodalmi vállalatból pontosan megjelennek az igért füzetek. Most már a 15-ik füzet, s ezzel a teljes I-ső kötet hagyta el a sajtót. A munka közhasznúságára már több izben rámutattunk. Diszes kiállítása, szép nyomása ritkítja párját. Tartalma szakíróktól kerül ki s igy teljesen megbízható. Mindenik füzetet szép mellékletek díszítik, melyekből némelyik számban három is van. Az eddigi lexikonok fölött az a nagy előnye van, hogy teljesebb és hogy eredeti magyar. Idegen lexikonokból való átfordítások nincsenek benne. Az egyházi tudományok körébe eső tárgyak is kellő figyelemben részesülnek. A prot. theol. cikkeket Balogh F., Gsiky L., Erdős J , Farkas J., Zoványi J. stb. irják. — Melegen ajánljuk e nagybecsű munkát az iskolák, testületek és tehetősb magánosoknak megszerzésre. A Nagy Lexikon előfizetési ára negyedévre (13 f.) 3 frt 90 kr., félévre (26 f.) 7 frt 80 kr., egész évre (52 f.) 15 forint 60 kr.; egy-egy füzet ára 30 kr. Az előfizetési pénzek a Pallashoz (Budapest, Kecskeméti-u. 6.) küldendők. KÜLÖNFÉLÉK. * A református konvent ez évi gyűlését az elnökség márczius 14. és következő napjaira hivta össze Budapestre, a Lónyay-utcai főgimnázium dísztermébe.