Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-03-02 / 9. szám

óvó-képzőknél, kereskedelmi középiskoláknál és felsőbb leányiskoláknál alkalmazott tanároknak ezen nyugdíjintézet külön osztályába vagy egy külön nyugdíjintézetbe való bevonása iránt, az előmunkálatok egyidejűleg megtétettek. A tervezet fölött tanácskozó értekezletre meghivattak : Prónay Dezső br. az ág. ev. egyház egyetemes felügyelője, Vay Miklós br., Tisza Kálmán, Bánffy Dezső br. ev. ref. egyházkerületi főgondnokok, Szentiványi Márton. Péchy Tamás, Fabiny Teofil és Radó Kálmán ágost. ev. egyhézkerületi felügyelők, Papp Gábor és Szász Károly ev. ref. püspökök, Karsay Sándor, Zelenka Pál, Baltik Frigyes és Sárkány Sámuel ág. ev. püspökök, Tóth Sámuel tiszántúli ev. ref. egyházkerületi főjegyző, Győry Elek dr. ev. egyház egyetemes főjegyzője, Kovács Albert országgyűlési képviselő, Fejes István, a sárospataki ev. ref. főiskola gondnoka, Szabadka és Szentes városoknak polgármesterei, Böhm Károly és Vámossy Mihály budapesti, Breznyik Károly selmeozbányai, Poszvék Sándor soproni, Micbaelis Vilmos pozsonyi. Ludmann Ottó eperjesi és Váró Ferenc nagvenyedi főgimnáziumi igazgatók, Baczoni Lajos dr. debreczeni és Bartha Béla sárospataki ev. ref. jogakadémiai tanárok. Dóczy Imre debreczeni, Parádi Kálmán kolozsvári és Nagy Ferenc kecskeméti főgimnáziumi tanárok. Eddig a tervezet, melynek eszméjét elvben mi is helyeseljük, mert tanáraink számára nyugdíjintézet létesítését égető szükségnek tartjuk; annyira szükség van rá, mint a mindennapi kenyérre. De a létesítés módja iránt komoly aggodalmaink vannak, melyeket most csak futólag jelzünk. 1. Nem helyes, hogy csak a középiskolák tanárai számára terveznek nyugdíjintézetet, az akadémiai és praeparandiai tanárokat pedig kihagyják. A prot. iskoláknál gimnázium és akadémia szerves összefüggésben vannak; gyámintézeteik országszerte közösek. A kétfelé választásból nagy baj lesz, a megcsonkított intézetekre is, a fentartó egyházra illetőleg testületre is 2. A tervezet szerinti nyugdíjintézet elviselhetlen terhet ró a fentartókra és a tanulókra, örök időkre ezreket fog fizetni minden iskola — az államnak. A tervezett nyugdíjintézet oly méregdrága, hogy a fentartó egyházak és testületek kétszer is gondolják meg: nem lehetne-e olcsóbban is üdvözülni ? 3. Ezért azt kérdezzük : nem lehetne-e az egész tanári nyugdíjintézetet a néptanítók nyugdíjintézetének keretében és feltételei szerint szervezni? 4. Vagy utolsó esetben nem lehetne-e a kérdést ugy megoldani, hogy az állam az erre szánt 60 ezer irtot állandó évi segélyül adja ki a mostani partialis gyámintézeteknek s ezek azt autonom módon kezeljék, de évenként számoljanak róla az államnak, az egyházi főhatóságok utján? Mert ha már fizetni kell, mégis csak bölcsebb dolog, ha az egyház magamagának fizet és gyűjt. Mi csak fölvetjük e kérdéseket, és reméljük, hogy a meghívott bizalmi férfiak rajta lesznek, hogy az égető kérdés az egyház és iskola jól felfogott érdekeinek megfelelő módon oldassák meg. Szerk, A bélzerindi egyház örömünnepe. Templomszentelés s 50 éves lelkészi jubileum. Az Isten akaratán való csendes megnyugovás, s az Ő benne vetett tántoríthatlan hit, s lángoló buzgóság minden iránt, mi szép, jó és nemes, kell hogy jellemezzenek minden keresztyén embert. Ezek a keresztyén ember erényei. E keresztyéni erényekhez való szilárd ragaszkodás, jellemzi BéJzerind község kisded, alig 400 lelket számláló református gyülekezetét; mert csakis az Istenben vetett erős hit tarthatta fenn a kisded gyülekezetet, mely tiz hosszú évig küzdött, a csaknem mindenöket végpusztulással fenyegető árvizekkel. De a megpróbáltatásnak ez éveit nem elégelte meg az Ur, s őt még a csapások idején is oly nagyon szerető gyermekeinek hitét, hozzávaló ragaszkodását még erősebb próbára tette 1879-ben, a midőn nevezett év december 6-án a Fekete Kőrös rohanó hullámai elseperték a föld színéről az egész községet, nem maradván meg egyéb az Isten házánál, mely a pusztító vizár közepén is büszkén emelte fel tornyát ég felé, hirdetve Istenünk végtelen hatalmát, ott maradván mint élő tilalomfa, s intvén a mindenét vesztett gyülekezetet: »Ne csüggedjetek*! És e nép nem csüggedt, nem vesztette el Istenben való bizalmát, szemei előtt tartván mindig a zsoltárirónak eme szavait: »A mit az Ur egyszer végez, az jó véghez megyen mindenütt®. Következő év tavaszán és nyarán, a báró Simonyi Lajos ur által kicserélt magasabb helyen, »paphalmán«, a pusztulás helyétől mintegy öt kilométernyi távolságra eső területen fölépítette házait, iskoláját, paplakát. Csak az Isten háza hiányzott még. 13 hosszú évnek kellett elmúlnia, mig — részint önerejéből, részint könyöradományokból — hozzá kezdhetett annak építéséhez. És imé az Isten reánk fordította ismét orcájának világosságát, mivel a munka — nagy küzdelem után — he van fejezve. Legyen hála és dicsőség érette Istennek, hogy erre bennünket megsegített! Ezért örül a mi szivünk, ezért volt örömüunep nekünk a templomszentelés napja. E nap reggelén 7*10 órakor megkondultak a harangok, melyeket két régi harangja kicserélése mellett, 358 frt ráfizetéssel öntetett újra az egyház, s megindult az Ur házába, a szomszéd községekből nagy számmal egybegyűlt atyánkfiaival, a bélzerindi üneplő gyülekezet. Itt a 37-ik és a 233-ik dicséret néhány versének elhangzása után Márk Ferencz. nagyharsányi lelkész s egyházmegyei tanácsbiró lépett a szószékbe, s mondott egy minden izében szép, a pásztorával együtt annyi szenvedésen átment egyház múltját s jelenét meghatólag festő felavató imát. Majd a 233-ik dicséret 8-ik verse után Hajdú Elek, vadászi lelkész mondott az ünnepély méltóságához illő alkalmi beszédet, lelkesítve az egyháztagokat vallásosságra, igaz hazafiságra. Ezután következett a 112-ik dicséret 5-ik verse, melynek elhangzása után kezdetét vette az urvacsoraosztás, melyhez előbeszédet Nagy Imre, ugrai lelkész s egyházmegyei tanácsbiró tartott, szép gondolatokban gazdag beszédében rámutatván arra, miképen kell szeretnie egy keresztyén református embernek Krisztust s az ő evangéliumát; bevégezte a szertartást Szűcs Jószef, füzesgyarmati lelkész. Ezután a 111-ik dicséret 5-ik verse után keresztelt Miklóssy Béla E. gyaroki lelkész. Megáldó imát mondott a gyülekezetnek 47 éven keresztül lelkésze, híveivel örömben s fájdalomban egyaránt osztozó, őket sem a jó, sem a balsors nehéz napjaiban elhagyni nem tudó agg lelkipásztora, Szöcs Imre mint 50 éves jubiláns. Végre a 174-ik dicséret hangjainál oszlott szét a gyülekezet az Urnák félszentelt házából.