Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-02-23 / 8. szám
Amint látjuk, már az iskolai bizottság, midőn javaslata végére időhaladékul odavetette a három, illetőleg hat évet, elég hosszú időt engedett a jóakaratú előkészületre. És valóban az iskolai bizottság nem is találomra járt el, sőt erősen számot vetett azzal a köztudomásu ténynyel, hogy gimnáziumaink jó részében, a hol eddig a tanárok 900 — 1000, sőt ennél is kevesebb forintért fáradozva nélkülöztek, az 1400 frt fizetés nem lesz rögtönösen foganatosítható. Gondosan számba vette azt is, hogy nem egy fentartó testület kerül, a melynek buzgó törekvés mellett is több évre lesz szüksége, mig oly tetemes alapot előteremthet, a mely ily kiadási emelkedésnek biztosan megfelelhet. Másrészről felekezeti tanügyünk egyenes érdekében tevékeny erőfeszítésre akarta serkenteni a fentartó testületeket: azért ajánlotta, mint szerinte legszélesebb korlátot a három, illetőleg hat évet, de viszont azzal a gondolattal, hogy azon belül maradni már tanintézeteink javára okvetetlenül tanácsos. És a zsinat még e tágas korlátot is túllépte. Részemről örömest fölteszem, hogy lesznek fentartó testületek, a melyek a három évet sem várva be, emberül megteszik a magokét. De viszont azt az aggodalmamat sem nyomhatom el, hogy olyanok sem fognak hiányozni, a kiknek nagyon kapóra jön ez a — nem kétlem — jóakarat sugallta, de mindenesetre kényelmes kibúvót nyújtó kedvezmény. Senki nálam őszintébben nem örvendene, ha az események megcáfolnák aggodalmaimat. Másik megjegyzésem: Tehát zsinatunk a tanári lakbér és a törzsfizetés tekintetében az állami tanárok jelenlegi, de a viszonyok után ítélve, talán a közel jövőben emelkedő javadalmazási alapjára állott. .lói van eddig. De szó sincs, nem is volt a zsinaton, a 100 frtos ötödéves korpótlékról, a melyről a mi fentartó testületeink eddig vagy hallani sem akartak, vagy itt-ott nagyon mérsékelt fokon foganatosították. Tény az, hogy az állam és a közönség parancsoló érdeke, de a tanintézet hitele is, a mi felekezeti tanárainknál sem elégedhetik meg alacsonyabb szellemi és erkölcsi színvonallal, mint az állami iskolák tanférfiainál; tény az, hogy tőlünk mindenki ugyanazt a fokú és értékű munkát várja, mint az államiaktól, sőt a mennyiben iskoláinkban a tanári létszám rendszerint mérsékeltebb, reánk általában is több teher néz; tény az, hogy vidéki, jó részt elmaradottabb városainkban levő gimnáziumainknak fölszerelése is nem egy helyt hézagos is lévén, tanáraink önképzése is tetemesen meg van nehezítve, azért helyzetünk e részben is mostohább állami kartársainkénál; tény az, hogy a középiskolai tanártól értelmi és erkölcsi tőkéjénél, hivatali állásánál fogva jogosan megvárhatja a társadalom, hogy a közélet mozgalmaiban, egészen hozzá illő értelmében veszem a szót, annak közügyeiben, alkotásaiban méltányos részt vegyen, sőt külső föllépésében, életmódjában is állása követelményeihez alkalmazkodjék, mindez pedig rá többé-kevésbé költséget is ró: mintegy logikai kényszerűséggel következnék ezekből, hogy felekezetünknek tanárai fizetésében sem kellene alább maradnia az állami tanárokénál, hogy bennök a munkaerő ne zsibbadjon, a munkakedv ne lazuljon. De mert az ellenkezőt látjuk, ne csodáljuk sem azt, ha a tanári pályázataink, még a debreczeni ősi főiskolánál is, ha talán nem épen a folyamodók számára nézve, de képesítettségök tekintetében, meddők maradnak; még kevésbé csodáljuk, ha kisebb gimnáziumaink még szerencsének tartják, ha ideiglenes kisegítőül nem-végzett, egészen próbálatlan tanerőket kaphatnak; épen ne csodáljuk azt sem, ha jóravaló tanerőink helyöket csak átmeneti állomásokul tekintvén, irántunk mélyebb erkölcsi kötelezettséget nem érezve, a menekülésre a legelső kínálkozó alkalmat tétova nélkül megragadják. Igy jut az»án tanintézeteinknek a nem irigylendő szerep, hogy előkészítő iskolai lesznek a hatalmasabb állami tanintézeteknek. Ez az átmeneti vagy előkészítői állomás már is achillessarka felekezeti gimnáziumainknak. És ez előre láthatólag nem ideiglenes kinos jelenség, de ez a helyzet idővel csak súlyosbodni fog. Idősebb tanáraink, a kik ittott a megszokás, vagy talán családi kötelékek következtében meggyökeresedtek, lassanként elhullanak; ha már az ujakat lekötni, bennök a tanintézeteinkhez való ragaszkodást ápolni, megerősíteni nem birjuk: kiteszszük iskoláinkat a tanárvándorlás esélyeinek. Unalmas dolog volna hosszasan bizonyítgatnom, hogy a tanintézetek virágzása legelső sorban a tanárokon, iskoláink versenyképessége a tanerők képzettségén, hivatalos buzgóságán, odaadó ragaszkodásán nyugszik: tehát jó tanár kell, és az várhatólag lesz, ha számukra tisztességes ellátást biztosítunk. Sokszor elmondották mindezt mások és jobban mint én. Fia mégis szólok ez ügyhöz, nem önző érdekből teszem, hanem azért, mert felekezetünk tanügyén szivem melegével csüggök; mert középiskoláinknak felekezeti és nemzeti fontos hivatásáról mélyen meg vagyok győződve; teszem ezekből folyólag végül azért, hogy fentartó testületeinknek, egyházunk legfelsőbb köreinek figyelmét a fenyegető körülményre az én gyönge szavam is felhívja. Mert erősen meg vagyunk már is támadva. Az állam és nálunk gazdagabb felekezetek tanintézetei küzdelmes versenyre hivtak. Felekezeti tanügyünknek sorvadása, s majdan halála lesz, ha a versenyben legyőzetünk. Ha tehát nem tengődni, de valóban élni akarunk: erőnket már ma meg kell feszítenünk, híveink áldozatkészségét munkás tevékenységre serkentve, szilárd és bőséges alapot kell teremtenünk. Minden mulasztás, sőt a halogatás is keserű bosszúval jár. Futó Mihály. TÁRCZ A. Egyesületünk programmja. Felolvastatott a ^Református ifjúsági egyesület* január 16-án tartott estélyen. III. A mondottak után még két nagyfontosságú tárgyról kell szólanom. F^gyik egy református »Otthon«-nak a kérdése. A másik a külfölddel való összeköttetéseink. A mi az »Otthon«-t illeti, vagyis egy oly helyiséget, amelyben mi gyakran összejöhetünk, eszméinkét kicserélhetjük, sőt kisebb összejöveteleket is tarthatunk, arra nézve csak örvendeteset mondhatok. A »prot. irodalmi társaság« vezérférfiai ugyanis az imént egy felhívást bocsátottak ki a társaság tagjaihoz, melyben sok üdvös eszme mellett az is ott van, hogy a társaság béreljen egy helyiséget, mely találkozó helyül szolgálhasson az itt lakó vagy városunkat felkereső protestánsoknak. Tudomásom van arról, hogy az »Otthon «-ba, ha t. i. meglesz, minket is befogad az irodalmi társaság, s hogy nagyon rosszul, nagyon idegenekül ne érezzük magunkat, még azt is elfogadja, hogy a bérösszeghez mi is járulhassunk valamivel. Ha azután az irodalmi társaság bármi oknál fogva magának egy »Otthon« t nem szerezne, akkor természetesen nekünk kellene arról