Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-02-11 / 6. szám

mán miként tör magának utat az Isten igazságosságáról való felfogás, mig aztán a legtökéletesebb kijelentésben az isteni szeretet lesz nyilvánvaló. Fel lehetne tüntetni a zsoltárokban nyilatkozó vallási nézeteket is és rámutatni, hogy miként nő az Istennek, mint léleknek felismerése, hogy mint lesz a vallás mind inkább a belső tapasztalás dolga és miként támad fel bennük a Jézus vallásának hajnalpirja. A keresztyén gyülekezetek hitének alapjául az ó-testamentom történeti megértése kell, hogy szolgáljon. Minő üresnek tűnhetik fel azelőtt a mi mostani prédikálásunk, a ki maga ezen a történeti uton jutott el a Krisztusban való hithez! Lényegében három Krisztuskép az, mely reánk maradt: a synoptikus evangéliomoké, a Pál-i levelek és a János evangéliomáé. Mind a hármat ki lehet a gyülekezet előtt fejteni. íme már ez három félévre ad bő anyagot. Húsvéttól pünkösdig a feltámadott mesternek hatalma által előállott gyülekezetek megalakulásáról lehet szólani s itt aztán feltűntetni a tanítványok jellemképeit. Mennyit veszítenek a gyülekezetek, ha pl. soha nem mutattatott be nekik Pálnak hatalmas jellemképe! Leveleiből vett textusok felett ugyan gyakran prédikálunk, de egyéniségéről is kellene szólanunk; mert ebben mutathatjuk fel legerőteljesebben az isteni kegyelem munkáját, s ebből meríthetünk megcáfolhatatlan bizonyítékot az Úr lelkének a szívekre való hatásához. Az üdvtörténet feltüntetésénél még jobban el van hanyagolva az egyházi élet története. »Gyümölcseikről ismeritek meg őket.« A ki e mondást igaznak tartja, annak el kell ismernie, hogy gyülekezeteink addig nem is ismerhetik meg a keresztyénséget, mig fel nem mutatjuk nekik, hogy ez a maga erejével hogyan alakította át a világot. A családi élet, a szeretet munkája, a közgazdasági és társadalmi élet, az állam Krisztus előtt és után — mind oly tárgyak, melyek eddig megfoghatatlan módon soha nem mutattattak fel a gyülekezetek előtt. És csak a hithűséget emelné, ha a gyülekezetek szemeláttára fejlődnék ki a világtörténelemnek az az óriási drámája, a melynek véres küzdelmeiből és üldözéseiből a Krisztus egyháza, mint diadalmaskodó került ki és épült fel a római birodalom romjain. A reformáció évfordulójakor néha-néha polemizálunk a róm. kath. egyházzal; de mennyivel építőbb lenne, ha megismertetnénk a gyülekezeteket ez egyháznak leglényegesebb intézményeivel és erre alapítanánk aztán azt a meggyőződést, hogy mi képesek vagyunk azokat felülmúlni és semmi okunk sincs az annak kebelébe való visszatérés után vágyakozni. Fel kellene tüntetni a pápai uralmat, mely a maga legnagyobb hatalmát a keresztes háborúkban érte el s ezzel össze kellene hasonlítani az evangéliomi keresztyénségnek életét, mely az Isten országának megvalósítására törekszik. Reá kellene mutatni, hogy mit eredményez a gyóntató szék és mit az igazi evangéliomi lelkipásztorkodás a gyülekezetekben. Utalni lehet arra, hogy a szerzetesi élet a világmegvetésnek és az önmegtagadásnak minő mértékét produkálta egykor és most; de ezzel szemben feltüntetni, hogy mennyivel nagyobb erény a mindennapi élet gondjait és terheit nyugodt lélekkel, nemesen hordozni s ebben a kötelességeket teljesíteni. Sőt még oly egészen külsőleges dolgot is fel lehet használni, mint a minő a templomok építészeti stylje, hogy még itt is az uj szellem hogyan töri össze a régi formákat, A róm. kath. egyház a belső élet rovására külsőkép akarja érzékelhetővé tenni azt, amit prot. alapelvek szerint bensőleg, a lélekben kell megvalósítani. Az összehasonlítás csak világosítná az értelmet. Az evangéliomi keresztyén öntudatot is lehetetlen a gyülekezetekben fentartani, ha nem mutatjuk fel nekik a reformátorokat a maguk egyéniségében és munkásságában. Szinte érthetetlen, hogy miként állanak fenn a prot, gyülekezetek, mikor senki nem vezeti őket be mélyrehatólag a reformáció történetébe. A modern népek sorsa a reformációhoz való viszonyuktól függ. Itt igazolja'i^ magát kézzelfoghatólag az az igazság, hogy a világtörténet Isten világitélete. És a világtörténet e titkos műhelyébe nem engednénk a gyülekezeteket bepillantani ? Hát csekélységnek látszik, hogy az istenitiszteleteken ilyenekről szóljunk ? Vagy építőbbeknek tűnnek fel a prédikátor találomra tartott beszédei ? Az, aki, ha csak nem már teljesen megromlott, nem lehet hűtelen az egyházhoz, ha előtte egyszer lelkiismeretesen feltáratott a történelemből, hogy miként határozza el a népek sorsát ezeknek az evangéliomhoz való viszonyuk. És azt hiszszük, hogy valóban helyesen járunk el, ha mindég csak találomra prédikálgatunk és arra rá sem gondolunk, hogy vértanúink jellemképeit oda állítsuk a gyülekezet elé ?! A gályarabok alakjai minden dörgedezésnél hatalmasabban igazolnák, hogy mekkora kincset birunk atyáink örökségében. A protestáns öntudat emelésére csak egyetlen eszköz kínálkozik és ez multunk erőteljes feltüntetése s a mult tanulságainak a jellemre való alkalmazása. A történelem kincsesházát fel kell nyitni a közönségnek, hadd dúskálkodjék benne és hozzon ki magának romolhatatlan és a jelent meggazdagító drágaságokat! *) A protestantizmus nem emberi mű — ezt kell meggyőződéssé emelni és hogy a protestantizmusé a jövő, ezt kell híveinkben meggyökereztetni; mindkettőt azonban csak akkor hiszik el, ha a múlttal igazoljuk! Az életből az élet számára életet kell prédikálni. A chablonok elvesztették hatásukat, oda kell fordulni megújhodás végett, a hol a soha el nem muló élet lüktet, mert benne a Mindenhatónak teremtő ereje, soha meg nem lankadó keze és örök kijelentése munkás! Kenessey Béla. *) Az ily tárgyaknak különösen a vallásos estélyeken volna helyük. Sserk.