Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-12-22 / 55. szám

irtak mostanában, egy bibliás és okos néplap a megvalósulás küszöbén áll. Olvasóinknak pedig előre is ajánljuk munkás szeretetébe kis lapocs­kánkat. * Budapesti vallásos estélyeink most már három helyen állandóan nagy közönséget vonzanak az össze­jöveteli helyekre. A Lónyay-utcai díszteremben mult szer­dán Haypál Benő szép imája után dr. Szabó Aladár tartott előadást a budapesti egyházunkban folyó evan­gélizáló tevékenységről, néhány reformeszmét is hangoz­tatva. Óhajtaná, hogy a Kálvin-téri templomban a fővárosi viszonyoknak megfelelőleg esti istenitiszteletek tartassanak; hogy Budapesten egy nagy Református Csarnok építtessék, a vallásos estélyek, egyházhatósági gyűlések, Irodalmi Tár­saság, Ifjúsági Egyesület stb. számára állandó »Otthon «-ul, hogy a pesti részen is ref. nöegyesület szerveztessék a keresztyén szeretet müveinek gyakorlására. A látogatott estélyt Hamar István lendületes imája s a gyülekezet lelkes éneke zárta be. — Az Erzsébet-körúti imateremben minden vasárnap este 6 órakor György László, püspöki titkár, a hold-utcai iskolaházban minden vasárnap este 6 és fél órakor dr. Szabó Aladár tartanak vallásos estélye­ket »zsúfolásig telt ház előtt«. * Karácsonyi ünnepély a vasárnapi iskolákban Nem annyira fényes, mint lélekemelő ünnepélyek folytak le e hó 18-án, vasárnap délután 2 és 3 óra között Buda­pesten a Madách , Lónyav-, Mester-, Bajnok-utczai és külső Vászi-úti községi iskolákban. A vasárnapi iskolás gyermekek karácsonyi ünnepélyei voltak ezek" református theologus ifjak vezetése mellett. Nem voltak ott drága ajándékokkal megrakott karácsonyfák, gyertyák sem égtek, fényes publikum sem volt, de ott világolt az evangéliom örök fénye, de közöttük volt a krisztusi szeretet. A gyer­mekek zsoltárokat énekeltek, a theologus ifjak egyike imát, másika beszédet mondott részint a szülőkhöz, részint a gyermekekhez intézve. Minden gyermek kapott ajándé­kul egy könyvet, a »Koszorú* második fűzetét, ehhez mellékelve egy csomagot telve gyermekeknek való édes­séggel. Kicsiny volt ez ajándék és egyszerű, különösen a jobbmóduak számára, de tiszta szeretetből nyújtva kegyes, jószivü egyének által. A külső Váci-úton és a Mester­utcában, hol nagyon szegény árva gyermekek is vannak, ruhát is kaptak néhányan. Egy jótékony nő-egylet adta a kelmét, és néhány kegyes nő varrta meg az öltönyö­ket. — Budán a »Református nőegylet« állított díszes karácsonyfát mintegy 300 gyermeknek, kikhez s az össze­gyűlt nagyszámú és fényes hallgatósághoz Szőts Farkas, theol. tanár intézett alkalmi beszédet, melynek végeztével minden gyermek kapott egy kis ajándékot, képet és édes­séget, a szegények ruhát és könyveket. A még fiatal, de tevékeny nőegylet az idén 25 szegény gyermeket látott el teljes ruházattal, és 64-nek adott egyes ruhadarabokat. — Örömmel regisztráljuk a keresztyén szeretet e szép munkáját, melyben az evangélizálás eredménye szemmel látható. * Agitáció a polgári házasság ellen. Zichy Nándor gróf a sajtó és a társadalom útján nagy tevé­kenységet fejt ki a tervezett egyházpolitikai reformok és különösen a polgári házasság ellen. A »Magyar Állaim­ban éles cikket irt a reformok ellen, s mint a napilapok hirlelik, a képviselőház több tagja ugyanezen forrásból felhívást kapott, hogy a polgári házasság ellen foglaljon állást. A katholikus főrendek klerikális része szintén moz­golódik, a klerikális hölgyek ismét, (mint a zsidó-keresz­tyén házassági terv idejében) hévvel űzik az egyházpoli­tikát. Ugy halljuk azonban, hogy ettől a mozgalomtól a katholikus arisztokrácia nagyobb része most még tar­tózkodik. * A tanítói fizetések statisztikája. A közok­tatási kormány a képviselőházi közoktatási bizottsághoz beterjesztette az összes tanítói fizetések statisztikáját. Nagyon szomorú egy statisztika. Négyszáz forinton felüli fizetése csak mintegy négyezer tanítónak van, 3—4 száz írtja 12 ezernek, háromszáz frton aluli fizetése 5278 tanító­nak. E nyomorultan fizetett tanítói állások között 1755 gör. katholikus, 1180 római katholikus, 1065 görög keleti, 603 ev. ref., .437 ág. evang., 196 községi, 32 unitárius és 10 zsidó. A mostani fizetés-rendezés ez utóbbiak fizetését akarja 300 frtra kiegészíteni. Ez is haladás, szép haladás; de még távolról sem elég. Oda kell törekednünk, hogy tanítóink legalább 4 5 száz, lelkészeink legalább 8 — 9 száz forint minimális fizetést élvezzenek. Addig az egyházban és iskolában bajosan lesznek mindenek ékesen és szép renddel! * A pápai főiskola áthelyezése Komáromba. E vitás kérdésben újabb jelentős mozzanat történt azzal, hogy Veszprémmegye közgyűlése a pápai főiskolának 20 ezer frtot szavazott meg oly célból, hogy az építendő új gimnázium számára alkalmas telek legyen szerezhető. Ezzel kapcsolatban azt olvassuk a pápai lapban, hogy gróf Eszterházy Móricz, a »Fehérlő* című vendégfogadó és telek tulajdonosa Írásban kijelentette, hogy e szép telket 25 ezer frtért kész átengedni, hogyha ily módon sikerül Pápának a főiskolát megtartani. — De a másik párt akciója sem pihen. A komáromi kétszázas bizottság a napokban adta át a Lapunkban már közölt memoran­dumot Papp Gábor, dunántuli püspök urnák, arra kérvén őt, hogy az egyházkerület elnöksége egy semleges helyre, pl. Székesfehérvárra vagy Lévára rendkívüli gyűlést hívjon össze, mely az áthelyezés kérdésében végleg döntsön. * A Károli-biblia az angol irodalomban. A brit és külföldi bibliatársaság havi tudósítójának (Monthly Reporter) decemberi számában dr. Duka Tivadar, London­ban elő jeles hazánkfia és hitsorsosunk nagyobb terje­delmű és szépen irott tanulmányt ir a magyar biblia­fordításokról s ezek között a mi Károli-bibliánkról, ennek keletkezéséről s viszontagságos történetéről. A cikk mellé az első eredeti kiadásnak, a Visoli-bibliának címlapját is közli pompásan sikerült facsimileben. A tanulmány első­rendű magyar források nyomán egészen megbízható és nagyon rokonszenves képet nyújt a magyar szentkönyv­ről, melyet az iró a >világ legnagyobb bibliái* között mutat be a Reporterben, melyet a föld különböző részein 60 ezer példányban olvasnak. Szeretetteljes tisztelettel adó­zunk derék hitfélünk példás buzgóságának, melylyel egyházi ügyeink iránt nemcsak maga érdeklődik, hanem az angol közönség rokonszenvét is folyton élesztgeti irántunk!

Next

/
Thumbnails
Contents