Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)
1892-02-04 / 5. szám
jőnek ám elő! A Revideált 2 b jelzéssel adja, holott 3-al kellett volna, mint Szügyi, mert frigi skála, valamint az utána következő 31 zsoltárt is. 90. 1. 104. zsoltár. Ez már helyes Mihó ur szempontjából, e hosszú énekben ki tudta kerülni a jelzést. A revideált jt-ből veszi egy kereszttel, holott ez Bori, s két keresztet kell kiirni, igy aztán nem kell kereszteket rakni, mint a Revideált rakott! 108. 1. 148. zsoltár itt is ignorálta a Revideáló a dóri hangnemet, azért kellett a felváltó jelt végig tennie. Mihó urnák e hang nem kedvezőn állt szolgálatára. 110. 1. követte Mihó ur a Revideáló rossz hangjelzését, mely valóságos absurdumot csinált a 46. zsoltárból. E zsoltár dóri hangnem, Szügyi helyesen vette E-be, két kereszt-jelzéssel. Legyen elég ennyi példa (pedig még több is lehetne) bizonyítására annak, hogy a ki helytelen úton indul el, annak sokat kell botlania! De a dallamok beosztásánál is mindenütt ott vannak a helytelen uton indulás botlásai, legyen elég például csak a 65. zsoltárt felhozni, ez a zsoltár csak úgy kiáltja a poéta, a zenész felé, hogy ő dactylikus! Mihó úr pedig veszi jambikus felütéssel, mint a többit is mind, a revideáló után, ugyan e botlásokat tartja meg, azaz, az örökké tűrhetlen jambikus felütéssel adja legszebb s legeredetibb magyar dicséreteinket is: 173. 61. 70. 75. 76. 65. 72. 143. stb. mikről csak úgy rí le ez az idegén mez! Az énekek betanítási sorrendjét se tudom érteni! Az első betanítandó ének Mikó úrnál a 17-ik zsoltár! (Köszönöm szépen!) a Könyörülj rajtunk pedig épen a 79-dik! Még egyet! Azt mondja Mihó úr, hogy 12 év óta tanít e szerint. Bene! Hanem hogy — ha így tanított — nem hangjegyet és hangjegy szerint, hanem csakis hallás után tanította meg az énekeket, ez már — mint mai időben oly gyakran használják — több mint bizonyos! A címlap mondja, hogy Mihó úr e könyvet a kecskeméti egyháztanács megbízásából szerkesztette, dicséretes megbízatás, de jő lett volna — mielőtt munkáját kiadá — legalább egy kissé széttekintenie, mert igy minden hozzáértő azt fogja mondani müvére, a mit Gergely Károly mondott Stiglicz Albertnek: fogalma sincs róla, hogy e dologban mások mit tettek. És im! neki vág a világnak! Végezetre, nagyon jól tudom azt, hogy minden anyának legkedvesebb a maga szülötte, tehát ha fájdalmat okoztam, nem tehetek róla, nem lévén megengedhető ma már — midőn sokkal elébb vagyunk — az ilynemű munkálkodás. Szólani se fogok többet, bárki álljon is mellém vagy ellenem, amiket irtain, meggyőződésből írtam, feleselgetésre sem kedvem, sem időm! Gyoma. Kálmán Farkas. BELFÖLD. Egyházpolitikai fegyverkezés. Mióta a magyar katholikus egyház újonnan kinevezett fejétől, tehát a legilletékesebb helyről elhangzott e szó »pax«, azt hihette mindenki, hogy legalább egyidőre ismét elnémul hazánkban az eddig minduntalan fel-felhangzó felekezeti fegyvercsattogtatás, hiszen magának a nemrég múltban támadó félnek vezére proclamálja a keresztyénség fölkent főpapjához méltóan a békét, melyet — részint a körülmények mostohasága,-részint saját tétlensége miatt — mindig önvédelemre szorított kisebb ellentábor, a protestantizmus bizonyára készséggel fogad. És még be sem járhatta az elröppent szó a hármas halom és négy folyó hónát,, hogy vigye az örömhírt Kárpátoktól Adriáig, tudtára adva e véráztatott föld minden fiának, hogy íme vége lesz talán örökre a háromszázados gyilkos küzdelemnek: még visszhangot sem adhatott egy nemzet szivének dobbanása a béke szavára: már is ugyanazon táborból egymásután hangzik fel a harci riadó világgá röpített kiáltványok alakjában; most Rozsnyó, majd Székesfehérvár püspöke lelkesítik alattvalóikat, egy kath. pártot akarva megteremteni a magyar törvényhozásban, hogy — az elsőnek szavai szerint — legyen ki megvédelmezze »az üldözött kath. egyház érdekeit, jogait«. Nem is maradt visszhang nélkül a felhívás! A mostani kortesvilág idejében a kath. papság itt is, ott is vidékenként tömörült s az egyes képviselőjelölteknek — minden pártállástól eltekintve — azt tűzte ki megválasztatási conditio sine qua non gyanánt, ha késznek nyilatkoznak az > üldözött egyház< harcosául szegődni. Nem lehetne senkinek semmi szava legalább e lapban az ellen, ha Schopper vagy a másik püspök saját híveit valamely politikai irány leié késztetné, de itt határozottan felekezeti, még pedig támadó állásfoglalásról van szó s ez, igénytelen nézetem szerint, minket protestánsokat is érdekel. Eltekintve attól, hogy ha teljesedésbe mennének e kiáltványok intentiói, különösen az elsőé, csakhamar visszatérhetne a II., III. Ferdinánd és Lipót alatt szereplő »kath. és evang. rendekének honboldogító, dicső korszaka, melynek üdvös hatását kétségtelenül érezné a haza és éreznők mi is mindannyian, hogy szivünk vérezne, lelkünk sajogna tőle; eltekintve ettől, lássuk azt, hogy őszintén érzett e az az üldöztetés felett siró panasz, olyan-e mint volt a »Querela Hungáriáé«; vagy olyan, mint midőn az elkapatott gyermek betegségről panaszkodik, csupán azért, hogy kényeztette mamája; vagy pedig olyan, mint midőn a bakter Gonosz Pista panaszkodik vértanuságról, hogy a szánakozó falu népét föllázíthassa biró uram ellen ? — Én azt hiszem, hogy a két utóbbi föltűnően hasonlít hozzá, de az első semmi esetre sem. Mert ugyan nem az elkényeztetett gyermek siránkozása- e az, midőn az őt most is oly sok előnyben részesítő államnak fölhányja »a kath. tudományegyetem« elkobzását, a kath. gymnáziumok államosítását, a tanulmányi alap állami kezelését ... stb. Nem akarom az államot reá nem szorult védelembe venni, csak azt jegyzem meg, hogy az összes állampolgárok pénzén fentartott budapesti m. k. tud. egyetemnek ma is határozott kath. színezete van (kath. hittudományi kar, kath. tanév-megnyitás és bezárás, egyházjogi előadások mentől kisebb tekintettel reánk, római zarándoklásban való részvétel stb.), az államosított kath. gymnáziumok ma is e felekezet jellegét viselik magukon; a tanulmányi alapból nem kap más