Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)
1892-02-04 / 5. szám
bírságolásában maga a polgári hatóság is. S ha ennyi a mulasztás nagykorúak, testületek, hatóságok részéről, akkor valóban nehéz a mulasztások megítélése, bírságolása és a mulasztási főbűnösök megjelölése. Egyébiránt a tényleg behajtott birság-összeg kicsinysége valószínűleg a nép szegénységében is leli magyarázatát. Több hasonló eset közül kuriózumként hozható fel pl. a Vasmegyére vonatkozó adat, mely szerint ott 120.788 mulasztási eset birságoltatott, behajtatott pedig 692 frt 65 kr., azaz egy-egy mulasztási eset után 1 /2 krajcár! Úgy látszik, a mulasztások és behajtott bírságok nem függnek össze szorosan a tanítás eredményével, a mennyiben ezt a jelentés eléggé kedvezőnek látja. Minden szükséges tanszerrel az iskolábajárók 91%~Ja rendelkezett. Az 1890. évben irni is olvasni is jól tudott minden ezer 12 éves tanuló közül 96'38 (=• 96'38°/0 ); csak olvasni tudott minden ezer (12 éves) közül 36"2. E tekintetben 1887 óta az évi szaporodás átlag 4.512 tanuló az irni s olvasni tudók csoportjában. Az meg már csakugyan meglepő tanítási eredmény — t. i. ha a valóságnak megfelelne — hogy a fennállott 16.559 elemi népiskola közül »12 ezer elemi népiskolában, tehát azok 72'4%-jában, a törvény 55. §-ában kiszabott összes tantárgyak paedagogiailag helyes eljárás mellett kivétel nélkül taníttattak«/ »Továbbá, hogy a magasabb fokú számszerint 236 népiskola oktatási eredménye teljesen kielégítő arányokat mutat*. Ehhez veendő még a jelentés előbbi vallomása, mely szerint a 12 éves tanulóknak 96\38%-ja« jól tudott irni és olvasni*. E kedvező kijelentésekkel szemben az ember elhallgatni hajlandó azt a tapasztalatot, hogy sok tanító nem tanítja a törvényszabta összes tantárgyakat, hogy sokaknak módszerére bajos a >paedagogiai« jelzőt alkalmazni; végre elhallgatható még az, amit a miniszteri jelentés nyíltan elismer, t. i. hogy némely tanszerekkel az iskolák gyarlón voltak ellátva, pl. a beszéd- s értelemgyakorlatokhoz összesen csak 6371 gyűjtemény volt, természettani szemléltetéshez pedig összesen 774 eszköz- és 5.304 képgyűjtemény! stb. Mint mondom, e tapasztalatokra s elismerésre utalni sem kell; de egy kérdést nem hallgathatok el: ugyan ki értesíthette miniszter urat a tanításnak amaz elismert eredményéről? Mert hiszen, ha egyéb gyanú mellőztetik is, az bizonyos, hogy a tanfelügyelők rá nem érnek a tanítási eredmény kellő megítélésére, meg levén írva az előző 1888/9. évi jelentésben, hogy »nem lehet teljesen kielégítő sikerrel ellenőriztetni a népiskolai tanítás eredményét, mert minden egyes kir. tanfelügyelőnek 391 népiskolai tanító működésének közvetlen megfigyelését kellett volna foganatosítani*. Népiskoláink szorgalmi ideje pedig összesen csak 160—180 munkanapot tesz. Alig hihető, hogy tanfelügyeletünk egy év alatt, a fel nem ismerhetőségig átalakult volna, s most már pontosan jelezné a tanítás eredményét, holott például »tantermeink állapotát — a jelentés szerint — még most sem lehet egész határozottsággal kimutatni«; — pedig ez könnyebb. S még két körülményre kívánok hivatkozni. A miniszteri jelentések gyakran panaszolkodnak a felekezeti tanítóképzésről; György Aladár a tanügynek s a tanítói tekintélynek nagy szolgálatot vél tenni az ő javaslatának életbeléptetésével, t. i. azzal, hogy minden magyarországi tanítójelölt országos bizottság előtt tegyen tanítóképesítő vizsgálatot. Eltekintve e javaslatnak döntő akadályaitól, a tanítói fizetések gyarlósága és az iskolák különbözősége stb. tekintetében, kérdés: mit akarnak e panaszok s javaslatok, ha az elemi népiskolák 72'4°/0 -jában »paedagogiailag helyes eljárással* taníttatnak a tantárgyak?! E 72-4% számú iskolában bizonyára a felekezeti tanítók, s valószínűleg a felekezetileg képesített tanítók száma nagyobb, mint az államiaké; lévén tisztán felekezeti elemi népiskola összesen 11.455; s miután egyre-egyre átlag P48 tanító esik, azokban a felekezeti tanítók száma közel 16 ezer, s e szerint a nem felekezeti elemi népiskolai tanítók száma közel 6.300. Haladásra ösztönözni lehet és kell tehát a felekezeti tanítókat, de gyanúsítani őket nem méltányos, ha a »jó« eredmény felmutatásában nekik jelentékeny részök van. (Folyt, köv.) Fábriczy János. tárcza. A biblia epikai feldolgozásának történetéből. (Folytatás.) Amint a keresztes háborúk a kor egész figyelmét a keresztyénségre irányozák s keresztyén és lovagi kötelesség lett mindenkinek a szent sír védelméért harcra kelni, a vallásos költészet is uj tárgyakat vesz fel magába. A távol kietlenein kiállott szenvedések, a sanyarú szükség s mindenfelől fenyegető veszély, mely a harcosok és zarándokok nyomában hű kísérőként ott járt, a szigorú fogadások s vezeklések, melyek az emberek legtöbbjét megfoszták a békés otthon nyugalmától, bizonyos ascetikus jelleget nyomtak a kor szellemére. Buzdításul, vigaszul hova fordultak volna, mint a keresztyén őskor vértanúinak fénysugaras emlékéhez? így lép a keresztes háborúkkal egyszerre előtérbe a szentek, martirolc s főként a hét tőrrel átdöfött keserves szívű szűz anya tisztelete, majd imádása s foglalja le csaknem az egész költészetet szentjei, vértanúi és Mária számára a csillogó hagyomány s a rajongó vallásos képzelem leánya: a legenda, a középkor e legnépszerűbb s legtermékenyebb költői faja. A világi és hősi mondakörök mintájára valóságos keresztyén mondakörök keletkeztek, melyeknek központja egy-egy hithős, vagy hősnő, vértanú és szent lett, kik körül csoportosultak az események s mellékszemélyiségek. E legendákban ép ugy, mint a tulajdonképeni époszokban, a megtörtént és a valódi lassankint átváltozik csodássá és költőivé, a részleges egyetemessé, az egyszerű magasztossá s a képzelem kápráztató színnel vonja be a személyeket és eseményeket. E korban tehát a szentek lépnek a bibliai kegyesek helyére s Mária, az ég királynője ragyogása elhomályosítja s háttérbe szorítja a Megváltó eddig oly kedvelt alakját. Mellette főként a nagy szenvedők, majd a kor nőtisztelete (Frauendienst) által befolyásolva a női szentek élete a legszívesebben megénekelt s hallgatott tárgy. Amint a kultuszban a Mária tisztelete mind tulnyomóbb lett, akként emelkedett a szent szűz kedveltsége a költészet terén is, s a kor legjobb költői hódoltak
