Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-10-27 / 47. szám

Születése 80-ik évfordulóján, 1887-ben, a nevelésügybajnokai diszgyülést tartottak tiszteletére Budapesten az új városháza dísztermében. Az ünnepélyen a magyar népnevelők kitűnőségei előtt Péterffy Sándor méltatta szépen irott életrajzban Karacs Teréz érdemeit. Beszéde végén megemlíté, hogy bár az anyagi elismerés nem áll arányban azzal, amit Karacs Teréz tett; de annál nyugodtabb lelkiismerettel tekinthet vissza munkálkodása szellemi eredményeire. Mert azok a leánynevelő-intézetek, amelyeknek alapját Miskolczon és Kolozsvártt ő vetette meg, szépen virágzanak s működése helyén mindenütt hálás elismeréssel említik nevét. Az is szép jutalma, hogy e díszes gyülekezet az ő érdemeinek ünneplésére jött össze. íme Karacs Teréznek, az igaz magyar nevelőnőnek küzdelmes és szerény, de áldásos élete. A történet nem jegyzett föl róla nagy tetteket, de azon nemes alakok közé sorozza, kik megértették a kor intő szavát s egész életök áldástermő munkásságát egy eszmének szentelték; kik jellemök nemessége, törekvéseik tisztasága, tetteik önzetlensége s egy hosszú élet harmóniája által kivívták s megérdemlik azt, hogy tetteik fénylő példaként világítsanak a hálás utódok előtt. A hála oroszlánrésze minket, reformátusokat kötelez, kik nőnevelésünk lelkes úttörőjét, miskolczi leányiskolánk megteremtőjét s két más leányintézetünk példás tanítónőjét birtuk az elhunytban. Emléke, példája sohse boruljon feledés homályába közöttünk! Sz. F. TÁRCZ A. Az élet kérdésének fontosságáról. (Székfoglaló értekezés.) II. Kezdjük a theologiával. A theologia nagy kérdése s mondhatjuk az emberi lélek nagy kérdése is az. hogy van-e az embernél s minden más lénynél is tökéletesebb valóság? Ha az e kérdésre adott válaszokat megtekintjük, azt a sajátságos felfedezést teszszük, hogy azok a feleletek népszerűek, amelyek a természettudományi felfogással merőben ellenkeznek. Eljő a pantheista s azt hirdeti, hogy a mindenség az Isten. Az Isten nem lehet személyes, mert hiszen nem egyéb, mint a fűnek, fának, virágnak, vasnak és csillagoknak összesége. Az Isten és a természet azonos fogalmak. A titkos alap, amely öntudat nélkül munkál s ezért a neve a pantheismus, legujabb formája szerint épen tudattalan, az az Isten; a logikai alap folyományai: a természet. S ha valaki e tételek ellenkezőjét vitatja, arra azt mondják: az a hit embere, míg a pantheismus képviselőit beviszik a tudósok fénycsarnokába. Mi azonban tiltakozunk nemcsak az ellen, hogy a pantheismus igazság, hanem még az ellen is, hogy az tudományos felfogás. Utaltunk arra, hogy a lelki élet már az embernél elér az öntudatosság fokára. Tisztán természettudományi alapon arra az eredményre jutottunk el, hogy a tökéletesség mérője az élet. A növény tökéletesebb az ásványnál, mert a növényben élet van. Az állat tökéletesebb a növénynél, mert az állatban magasabb fokú élet van. Az ember tökéletesebb az állatnál, mert az emberben sok egyeben kivül öntudat van. Ami az embernél csak egy kicsit is tökéletesebb akar lenni, abban nem hiányozhatik az öntudat; a legtökéletesebb lényben még kevésbbé. Sőt bizonyos, hogy az öntudatos lelki életnek az emberen felül mindig gazdagabbnak kell lennie. Tehát a tudományos felfogás a pantheismussal szemben ebben a mondásban van kifejezve: »Óh Isten bölcseségének és tudományának mélységes gazdagsága!* (Bóm. XI. 33.) Azonban sokan vannak, akik a pantheismus Charybdisét kerülve, a deismus Scyllájába estek. A deismus is nagyon régi, mint a pantheismus. Mégis tudjuk, hogy a deismusnak ma is sok pártolója van, sőt hogy azt a felfogást, amely szerint van ugyan öntudatos Isten, de csak a világ folyásának kezdetén volt az egymást követő tényekre befolyása, ma már nincs, valósággal az egyetlen engedménynek szokták tartani, amelyet a tudomány a theologiának tehet. Az Isten »7cpö>Tov xcvoöv*, amint Aristoteles nevezte és semmi egyéb. Mi pedig azt állítjuk, hogy a deismus tévedés. Láttuk, hogy minden élő lény organizációja tökéletessége szerint hat a környezetre. A növénynek hatása is, amelylyel a kősziklát megrepeszti, bámulatos. Kis madárkák egyik világrészből a másikba szállanak s hatásuk már sokkal messzebbre terjed ki, mint a leghatalmasabb tölgyfáé. Az ember tudásával és eszközeivel elér a földön tul millió mértföldekre s vizsgálja az égi testek vegyi alkatát. Ami az embernél csak egy kicsit is tökéletesebb, annak már általunk alig elképzelhető nagy környezetre kell hatnia; a legtökéletesebb lénynek pedig a környezet minden pontjára. Azért a tudományos felfogás a deismussal szemben ez: »Hová mennék a te lelked előtt és a te orcád előtt hová futnék ? Ha a mennybe megyek ott vagy; ha a koporsóba vetem az én ágyamat ott is jelen vagy. Ha olyan szárnyaim volnának is, mint a hajnalnak s a tengernek utolsó határánál laknám is, oda is a te kezed vinne engemet és a te jobbkezed megfogna engemet. Ha ezt mondom: Talán a sötétség elfedez engemet, de a sötétség is világosság én körültem. A sötétség is el nem fedez engemet te előtted, hanem az éjszaka, mint a nap fénylik; a sötétség te előtted olyan, mint a világosság*. CXXXIX. zsoltár 7—12. verse. Csak azután azt ne felejtsük el, hogy az Isten mindenütt, mint tökéletes élet van jelen, mindent magasabbra emel, a rosszat akadályozva vagy belőle jót hozva elő. És ez mind oly természetes. A növény úgy hat környezetére. mint növény, az állat már tökéletesebben, az ember még jobban, de nem tökéletesen. Bizony, ha máshoz nem, Istenhez helytelen viszonyban állhat az ember; csak az Isten tökéletes az ő életnyilvánulásaiban. Vagyis az igazság az: >A mennyei Atya felhozza az ő napját mind a jókra, mind a gonoszokra*. Máté V., 45. A jelenkornak sok nevezetes embere azonban ép az utóbbi tételek ellen küzd nagy hévvel. Mindenfelé terjed a kétségbeesés és gyávaság evangelioma, amely szerint az Istent megismerni nem lehet. így bűnhődik a világ. A theologusok igen sokszor oly érthetetlen, száraz és haszontalan tanokat nyújtottak az emberiségnek, hogy most a világ a theologusok tudományát nem is tartja tudománynak. Azután meg a theologusok nem tették meg az Isten ismeretére nézve a helyes megkülönböztetéseket. Mikor az Isten ismeretéről beszéltek, rendszerint elfelejtették megjegyezni, hogy az Istent megismerve, nem leszünk mindentudókká, nem tudjuk mindazt, amit az Isten tud, hanem csak azt, amire nekünk szükségünk van. Mivel a theologusok közül igen sokan ilyen hibákat követtek el, kijelentjük, hogy egy csepp kedvünk sincs az olyan theologia védelmére kelni, amely csak műszavakat és argumentációkat tudott termelni, de az élet üdesége nélkül teljes mértékben szűkölködött. Sőt kinyilvánítjuk azt is, hogy az ilyen theologiát nem becsüljük többre azoknál az