Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-10-27 / 47. szám

felől jöjj elő te Lélek, és lehelj ezekbe a megöleti ekbe, hogy éljenek.« »Prófétálék azért a mint hagyta vala nékem; és Lélek méne ő beléjek, és megéledének, és álla az ő lábára felette igen nagy sereg.« És látám és imé lőn, hogy a feléledettek hadba indulnának a köd ellen és annak sötétsége ellen és a sötétségben harcoló ellenség ellen, és haliám és imé lőn harsonáknak zengése és kürtöknek rivalgása. És látám és imé ellenségeiket megfutamtatták, és vér nem folyott azon a napon, mivelhogy azt a harcot a Lélek harcolja vala, a Léleknek pedig fegyvere a hit, mely nem öl, sőt inkább megelevenít. És a kishitűség és a bűn és a phantomok mind, miképen az árnyék, eltűntek vala, és a felhő és a köd velek egyetemben. És imé a nap feltetszett vala az égen, előjővén napkeletről nagy örvendezéssel, miképen a vőlegény előjő az ő ágyasházából; és imé a mezőn gyenge füvek láttattak vala és maghozó füvek, melyen minden teremtett állatok nagy örömmel örvendezének és dicsérik vala az Izráelnek erős Istenét, hogy az Ur megszabadította volna azt a mezőt és annak a mezőnek népét. És lőn én hozzám az Urnák szava, »és monda nékem: Embernek fia! Ezek a tetemek az Izrael egész háza«. — — — — — — — És én felébredtem vala az álomból, és imé még akkor is abban a mezőben valék, mivelhogy én is annak a mezőnek lakosi közül való volnék. És hallom vala, hogy annak a mezőnek lakosi beszélgetnének ő magok között, hogy nekik némi nemű ünnepet kellene ünnepelniek. Megkérdém annak okáért, hogy minemű ünnep légyen az. És felelének azok az emberek, mondván: Te magad vagy-e jövevény Izráelben, hogy nem tudod mindazokat, melyek itt lettek ? Avagy nem tudod-e, hogy ebben az esztendőben, ebben a hónapban, ennek a hónapnak a harmincegyedik napján telik el 375 esztendő az idő óta, hogy az Ur újonnan kiöntötte Lelkét az ő fiaira és leányaira, amint megmondatott Jóel prófétától: »Az utolsó időkben kiöntök az én Lelkemből minden testre?« És te nem tudod-e, hogy az Ur nagy kegyelmes lőn hozzánk e napon, megtisztogatván az ő szőllőjét a gyomnak minden nemétől? Nem illik-e mindezekről hálákat adnunk, és emlékezetbe hoznunk azokat a férfiakat és asszonyokat, akikben az Urnák Lelke munkálkodott vala? És mondék nékiek: Nagy helyesen cselekesztek, atyámfiai férfiak, jól mondátok, mert illik mindenekről hálákat adnunk, és a mielőttünk ' járt szentekről megemlékeznünk. De engedjétek megkérdenem: minémü legyen az a hála, és az az emlékezet? Nemde nem annak a Léleknek munkája lenne-e az, amelyről szóllottatok vala: a tiszta evangyéliomnak prédikálása, a sérelmes sziveknek vigasztalások, a sebeknek bekötöztetések, a kicsinyek gondjának felvétele, a betegeknek meggyógyíttatások, az eltévedetteknek megkerestet ések, ennek a mezőnek, mely az Ur mezeje, megöntöztetése, az Ur dicsőségének mind szóban mind cselekedetben, mind életben mind halálban való örvendetes hirdetése, hogy immár valahára mindenekhez elközelgessen az Istennek országa; nemde nem ezt gondoljátok-e? És imé lőn zúgás és imé indulás. Némelyek mondának: nem tudjuk, mit beszél. Némelyek ismét: nemde papok vagyunk-e mi, hogy prédikálnunk kellene? És ismét mások mondának: avagy orvosok vagyunk-e mi, hogy gyógyítsunk? Mások ismét: kicsoda bízta mi reánk az eltévelyedetteket és a kicsinyeket? Sőt némelyek köveket ragadának és engem bántalommal ületének, mondván: kövezzétek meg, régi idők igáját akarja vállainkra tenni! És ismét: pap ez, vagy papoknak barátjok, mert azoknak dolgával akar bennünket megterhelni. Nem elég-e, hogy a bért fizeljük nekik, még a dolgukat is végezzük? Valának pedig férfiak is közöttök, kik hoszszú kabátot viselnek vala és papoknak neveztetnek az embereknek fiaitól, kik ő magok között összegyülekezének, és — a mezőnek lakosi eltávozván — egyetemben reám támadának, és szidalommal ületének. Némelyek fennen beszélvén mondának: kicsoda tett téged mi közöttünk úrrá és bíróvá? Némelyek pedig csúfolkodva kérdék: avagy jobb vagy-e te a te atyádfiainál? Mások ismét: nemde nem próféták vagyunk-e mi, vagy prófétáknak fiaik? És ismét: mi vegyük-e magunkra a nép terhét, kik úgy is felettébb megterheltettünk? Mások mondának: ha mi ilyen hiábavaló dolgokkal megterheljük a mi váltainkat, kicsoda végzi el akkor a mi tulajdon dolgainkat, melyek reánk bízattak? Sőt hasonlás támada ő közöttök, mert némelyek mondának: jól beszélsz; de jöjj, és lásd te magad, mit művelhetünk mi, a kiket az Úr nagy szegénységgel látogatott meg? És ismét: a mi népünk szegény és felette igen nyomorog, ki kívánhatna azért tőle áldozatot. Némelyek pedig mondának: imé mi prédikálunk, de kicsoda hallgatja a mi prédikálásunkat? És ismét: megkövéredett e népnek szive, mindeneket megkísértettem már, mit műveljek tovább? És végre: nemde te mondod-e ezt? avagy mi nem tudjuk-e? Eleget prédikálunk, eleget kesergünk, mert imé elszáradtak a mi csontaink, és elveszett a mi reménységünk és kivágattunk mi magunkban.