Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-10-20 / 46. szám

s a prot. vallás és egyház állapota a török uralom alatt« című nagyobb egyháztörténelmi munkájából olvasta fel a törökök eljárását ugy a protestáns, mint a pápista vallással szemben s történelmi adatok alapján kimutatja azon tévesen lábra kapott nézet helytelenségét, mintha a törökök kiváló kedvezményben részeltették volna a prot. vallást. Egyformán zsarolták azok ugy a kálvinistát, mint a pápistát és jó pénzért ugy az egyiknek, mint a másiknak adtak néha-néha kedvezményt. Felolvasása érdekeltséget keltett. Végül Vargha László olvasott fel »egyházpolitikai csevegések« cím alatt aktualis dolgokat, a mostani zavaros viszonyokról. A prófétai mondásból: »gyógyítgatják az én népem romlását hazugsággal, mondván: békesség, békesség, de ugyan nincsen békesség* indul ki és szól a pápista papság túlkapásairól, történelmi hazug ferdítéseiről, a Pax által kiadott izgató pásztori levélről stb. Fejtegeti Papp Gábor püspöki előterjesztését, mint amelyben a már többször és többek által kimondott igazságok adatnak csak elő. Fejtegetései közhelyesléssel találkozván, kimondja az értekezlet, hogy Papp Gábor dunántuli püspök iránt érzett nagyrabecsülésének kifejezése mellett, teljesen egyetért az ő tiszta igazságot kimondó enuntiatiójával s azt magáévá teszi; továbbá kimondja, hogy helyesli Mocsáry Lajosnak a tiszáninneni egyházkerület közgyűlésén mondott beszédét és csatlakozik az ennek alapján hozott Mocsáry-Fejes-féle indítványhoz. Az értekezletet a lelkészlakon elköltött kedélyes ebéd zárta be, melyen a felhangzott toastokban az együttműködő evang. munkásságra való buzdítás, hazánk, egyházunk és egyesek iránt érzett szeretetünk, ragaszkodásunk és tiszteletünk nyilvánult. Lelkes éljenzés követte a gróf Csáky Albin miniszterre, mint elfogulatlan és a törvénytől el nem tántorítható emberre mondott felköszöntőt. Az ebéd alatt érkezett meg és olvastatott fel Segesvárig László alsó-dabasi földbirtokos, gondnok és egyházmegyei tanácsbiró urnák levele, melyben a lelkészi értekezletet jövő évre Alsó-Dabasra saját házához hivja meg. Örömmel és éljenzéssel fogadtatott. Benkő István. KÜLFÖLD. Külföldi szemle. Régi dolog, hogy Róma eszközeiben nem válogatós. Igy legközelebb az ultramontanizmus az antisemita agitációknak szolgálatába szegődött. Az eset a következő: Egy xanteni (alsó-rajnai) zsidó sakter csűrében egy megmetszett keresztyén fiúnak a hullájára akadtak, s a latszat rituális gyilkosság mellett szólott. A biróság azonban az illetőt fölmentette, mert a minden tekintetben kifogástalan jellemű és életű sakter ártatlansága derült ki napnál fényesebben. Az eset az irodalom terére is került. StracJc berlini tanár s ismert nevü ó-szövetségi tudós »Der Blutaberglaube« című művében a talmudi zsidóságnak keresztyén vér utáni szomjuhozását megcáfolta s az antisemitizmus mérges kinövésének deklarálta. Jól jegyzi meg erre vonatkozólag Beyschlag, hogy a modern zsidóságban vannak ugyan elemek, amelyek mélyen sértik a népéletet szellemi, erkölcsi és gazdasági tekintetben egyaránt. Ez ellen védekezni egyik legszebb feladata a modern állami törvényhozásnak s a keresztyén társadalomnak, e helyett azonban appellálni a miveletlen tömeg szenvedélyeire s szítani a faj- és vallásgyülöletet, a keresztyén társadalom és népélet egészséges érdekein elkövetett gyilkossággal azonos. A xanteni eset azonban még más szempontból is igen érdekes, abból t. L, hogy az antisemilizmus és ultramontanizmus szövetkezését mutatja. Egy fanatikus római katholikus lakosság ugyanis az, mely Xantenben a zsidót rituális gyilkossá bélyegezte, s ugy a »Germánia«, a német katholikusok eme dühös »Magyar Állam*-a. mint a freiburgi Ilerder-fétc cég épületes népies irodalma a biróság egyhangú határozata ellenére továbbra is feszegeti e kínos esetet. A Herder-féle cég népies vállalataiban rendszerint a keresztyén gyermekeket ölő zsicló a legendának vagy szent történetnek motivuma, s a papság ugyancsak buzgólkodik ez épületes iratok terjesztése körül. Bizonyára »az idők jeleihez« számítható a xanteni eset is! A római egyház szabadságának cégére alatt máris ördögűzéssel foglalkoztak Bajorországban, s most már csak az kell, hogy a vatikáni katholieizmussal ellentétes dolgok mellőzésével az iskolákat a Zedlitz-féle törvényjavaslat intenciói értelmében klerikalizáljuk, s előkészítettük — mondja Beyschlag — a talajt ... a kultúrharcra s a 30 éves háborúra! De ez még nem elég. Az agg »békepápa« politizál, hogy nyomorúságos boldogult egyházi államának legalább a romjait megmenthesse a maga számára. Ő tehát harcias hangulatban van. Összeesküvést szít a hármas szövetség ellen és szövetséget köt a despota Oroszországgal s a radikális Franciaországgal. Be más a mi békepápánk, az esztergomi »Kolos érsek*. Ö csendre, békére és türelemre inti a maga rakoncátlan papságát a Komáromban szövetséget kötött gonosz kálvinisták lázítása és békebontásával szemben! S abban neki a sajtó is sekundál, vagyis ünnepli a komáromi harcosokkal szemben az ultramontanizmust, mint a hazafiság és béke képviseletét! Tehát az államveszélyes vatikanizmus egyszerre a hazafiság és béke apostola lett! Csakugyan difficile est satyram seribere! íme ez a Bismarck-féle Canossába induló egyházpolitikának, s a mi kormányunk örökösen alkudozó politikájának pozitív gyümölcse ! Bismarck volt-e nagyobb állambölcs, amidőn reá nézve a vatikáni zsinat »wurst« volt, vagy pedig az öreg Döllinger, amidőn azt irta, hogy a vatikáni dogmát mint német polgár sem fogadhatja el, mivel e dogmával az ifjú német birodalomba az örökös sorvadást oltanók bele ? 1 Rettenetes tájékozatlanság az. mely a mi politikusainkat s a napi sajtót ide benn és künn jellemzi a vatikánum következtében előtérbe lépett egyházpolitikai kérdések megítélésében! Ujabban a prot. theologia sem kerülte ki az ultramontanizmus gyűlöletes figyelmét. Egy würtembergi »Staatsanzeiger« hasábjain »Prot. Theologen« és »Christus in der prot. Theologie deutscher Hochschulen« című több hasábos közleményeiben egyenesen denunciálja egy Hoensbruch nevü jezsuita tanár a prot. theologiát s annak buzgó művelőit. Bő kivonatokat közöl a heidelbergi, tübin giai, strassburgi theologusok s Thomasius, Gess, Hahnis és Beyschlag műveiből annak beigazolásául, hogy azok mind megannyian »aláássák a keresztyénség alapigazságát s tagadják a Krisztus istenségét«. Tehát mi protestánsok nemcsak hazafiatlan békebontók, hanem Krisztustagadók is vagyunk az ultramontánok előtt! »Szükségesnek tar-