Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-10-13 / 45. szám

ból egyaránt nagy fontosságáról s kiszámíthatatlan jó következményeiről hosszasabban szólani. De nem mellőzhettem el, midőn a halasi leányiskola kibővítéséről s uj életnek és lendületnek indulásáról örömmel teszek jelentést, felhívni a figyelmet arra, hogy e szűk körben s szerény kezdettel megindult intézet nem csak magának Halasnak, hanem a Duna-Tisza közi egész nagy vidéknek s első sorban az épen alatta elterülő nagy — és sok tekintetből ránk nézve oly fontos Bács vármegyének is szolgálni van hivatva s kivált ez oldalról nagy nemzeti és felekezeti hivatás vár reá. Nem hihetem azért, hogy ez intézetet egyházkerületünk különös figyelmére ne méltassa, erkölcsi s lehetőségig anyagi gyámolításban is ne részesítse, akkor midőn országszerte hangzik a szó: neveljük a leányainkat! neveljünk magyar nőket, magyar — s buzgó protestáns anyákat! •— midőn református egyházkerületeink közül, az egyebekben mindig első dunamelléki egyházkerület maradt utolsónak, hogy a leánynevelés ügyében valami nagyobb áldozatra elhatározó lépést tegyen! Alkotásokról lévén szó. azt hiszem egyházkerületünkben, sőt egyetemes egyházunkban, az utóbbi tiz év legnagyobb alkotása a misszió szervezése, a szétszórt csontok összeszedésére s megelevenítésére irányzott nagy és eredményes működés az egyetemes egyház amaz összesített erőforrásának, a közalapnak segélyével. Misszióink mult évi működéséről, mai állapotáról és közelebbi igényeiről külön terjedelmes jelentés szól; itt csak azt a megjegyzést kell tennem, hogy e nagy munkát sem szabad egészen a közerőre bíznunk s mindent az egyházkerülettől, konventtől, s közalaptól várnunk. Saját missziói pénztárunk is gyarapodik lassanként s amit a közalap nem tehet, ennek is hozzá kell járulnia annak megtételéhez. És méltánylással emelem itt ki a vértesalj i egyházmegye legujabb intézkedését, mely szerint missziói bizottságot alakított s annak feladatává tette az egyházmegye területén levő nagy uradalmak s puszták téréin szétszórva levő (és sokszoros csábításnak s veszélynek kitett) híveink számba vételét, nyilvántartását s lelkigondozásban részeltetésük iránt megfelelő javaslatok készítését. Hasonló intézkedés szüksége forog fenn — s történik is részben már — a kecskeméti, pesti, solti, alsóbaranya-bácsi egyházmegyékben is s óhajtandó, hogy ezek is missziói bizottságok felállítása által gondoskodjanak pusztai s egyéb szórványaik nyilvántartásáról. Szász Károly. ISKOLAÜGY. A protestáns nőnevelés. Ha a közvéleménynek visszhangja volna a sajtó, teljesen meg lehetnénk elégedve a prot. nőnevelésnek napjainkban való fejlődésével; mert soha annyit és oly sokféle változatban nem irtak a nevelő oktatás ez ujabb hajtású ágáról, mint mostanán. De a mi közéletünk még nem eléggé mozgékony arra, hogy közvéleményt teremtsen és azzal befolyásolja, irányozza a sajtó munkásságát: jó, ha a lapok által fel-felriasztott közvéleményt meghallgatja s nyomon követi. A »közvélemény-csinálás* nemes munkájában odaadólag fáradozó egyházi és iskolai sajtónk az idők teljességét elérkezettnek érzi a nőnevelés nagy társadalmi kérdésének megoldatására, közérdeklődést ébreszt az ügy iránt, részletes tárgyalásokkal közvéleményt teremt s ennek hatalmával már egyháztársadalmunk legnagyobb szervét, a zsinatot alkotásra ösztönzi: »mindenekfölött felhívjuk ez ügyre az év folytán összeülendő zsinat figyelmét és támogatását«, e szavakkal nyer befejezést lapunk folyó évi 37. számának vezércikke. Kétségkívül megérett már a prot. nőnevelés ügye a zsinatok által végleges szervezésre, nem §§-ba szedett intézvényekkel, hanem valahára testet öltő intézményekkel megalkotásra. Épen mert hiszem, hogy immár az elvi megbeszélések, tájékoztatások, viták kezdetleges állapotán túlesve, megvalósításra vár nőnevelésünk tervhálózata: a gyakorlati kivitel módozatairól óhajtok csak egyetmást elmondani e cikkben. A »Debreczeni Protestáns Lap« közelebbi számaiban darázsfészekbe nyúlva, a leánygimnázium nálunk uj kísérletét tárgyaltam protestáns szempontból. A protestáns szellemiránytól egyáltalán nem idegennek kellett ugyan a nők humán nevelőoktatását elismernem, de már ott utaltam a felsőbb leányiskolák szervezetére, mint olyanra, amely alkalmas a humán oktatásirány érvényesítésére, ha a lélektan és neveléstan bölcseimi képzése mellett az aesthetika előadásával, és a középiskoláink ujabb reformkísérleténél »görögpótló« név alatt felkarolt tantárgyak közlésével kiegészíttetik. Protestáns egyháztársadalmunk egész vonalán megindult a mozgalom leánynevelőintézetek felállítására. A zsinatoknak e nevelőintézetek »első rendű felsőbb leányiskolái* szervezettel következő irányokban tovább fejlesztését kellene célul kitűzniök és országos segélylyel is támogatniok. Bizonyára első dolog lenne az e lap méltán kedves programmtételének, az evangelizációnak térhódítása leányiskoláinkban, internatusainkban. De ennek eszközeiről én nem vagyok hivatott nyilatkozni, egyházi atyáink gondját képezze ez; annyit laikus létemre is megjegyezhetni vélek a nevelés-oktatás terén szerzett tapasztalataim nyomán, hogy egyrészt hit- és erkölcstan-oktatásunk és kézikönyveink módszere messze mögötte maradt a világi ismerettárgyak tanmódjának, mögötte még a katholikus hitoktatás módjának is; másrészt a növendék kevés alkalmat talált eddig hittanunk és hitéletünk összhangjának szemlélésére s az ebből merített példakövetésre. A protestáns szellemtől áthatott nevelő-oktatás módszere minden ismerettárgynál az indukció legyen. Ez ép oly teljes mértékben protestáns követelmény, mint a nevelés-oktatásmódnak legújabban érvényesülő, legmodernebb iránya sok egyéb közt kiváló előnye, hogy megszünteti a túlterhelés veszélyét, aránylag kevés iskolai oktatással