Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-10-13 / 45. szám

eddig — több mint három hónap alatt — nem nyert elintézést Átalános országos sérelmünk pedig az, hogy míg a törvényesen bevett felekezetek ellen a hasonlók védve vannak az áttéréseket szabályozó 1868. LIII. t-cikk által, ez a be sem vett vallás, minden forma nélkül szabadon és megtorlatlanul ragadozza el híveinket. Befészkeli magát nagy és kicsi gyülekezeteinkbe, Halasra csak úgy mint Dabra, szemforgató álszenteskedésével csábítja a rajongásra hajlandó, magokai bűnbánóknak s megigazulást keresőknek nevező legselejtesebbjeit gyülekezeteink műveletlen elemeinek s terjed, anélkül hogy valaki gátot vetne neki. Részemről csak igen kevés helyen becsültem meg őket azzal, hogy észrevegyem s említsem őket, mert hozzájok (mivel kerültek s félrehúzódtak előlem) úgysem szólhattam. Jelen nem levőkkel szóba állani pedig nem érdemes, mint üres templomban a templomkerülők ellen menydörögni; a kikre tartozik, azok nem hallják és nem épülnek általa; akik hallják, azokat nem illeti a dorgálás. E két szomorú jelenségen kívül elmondhatom, hogy az eddig általam végig látogatott hét egyházmegye közül egyikben sem időztem több és nagyobb lelki örömmel, mint épen Soltban. Nagy részök volt a lelki örömben bizonyára, az ezen egyházmegyében régebb töltött tiz évi (1857 —1867) szolgálatomra való visszaemlékezéseknek is, ugy a magam részéről, kinek azok az évek férfikorom, munka erőm s munkakedvem legboldogabb évei valának, valamint az egyházmegye és annak lelkipásztorai s gyülekezetei részéről, nem csak abban a két népes egyházban, Jmelyek közvetlenül éltek szolgálatommal s páratlanul boldog és édes viszonyunk emlékét, velem együtt, hiven megőrizték szivökben — hanem valamenynyiben, melyek mint egykori esperesöket ismertek, a lelkészek pedig — néhányan még abból az időből, többen későbbiből, de szintén számos év óta, barátságukkal boldogítottak s a legfiatalabbja pedig lelki atyját ismerte bennem. S valóban mind a gyülekezetek, mind lelkésztársaim — valamint a polgári hatóság közegei — részéről is, a szívesség, szeretet és ragaszkodás annyi és oly jeleiben s bizonyságaiban részesültem, mint soha és sehol. Szerencsém, hogy én mindebből semmit — vagy csak igen keveset — tulajdonítok magamnak, egyéniségemnek vagy épen érdememnek — hanem az illetők jóságának s Isten kegyelmének, különben az önhittség ép oly rút, mint nevetséges bűnétől alig óvhatnám meg magamat. De lelki örömömnek nem ez volt egyedüli, sőt nem is legfőbb forrása: hanem az egyházmegye összes s az egyes egyházak életében, ügyvitelében s tevékenységében mindenütt tapasztalt jó rend, mely tündöklik magában, dicsekedés nélkül; az élő hit és buzgóság, mely tettekben és nem szavakban nyilvánul, s a magyar kálvinista jellem ama legjobbja, mely rajongás és kegyeskedés nélkül, a hit szilárdságában s az egyházi élet gyakorlatiasságában mutatja meg erejét s találja fel életforrását. Mi része van ebben az egyházmegye minden téren kitűnő esperesének, a lelkipásztorok közötti nem csak collegialis de baráti benső egyetértésnek, a gyülekezetek — még csöndes háborgást is csak egykét helyen ismerő — békeszeretete — s isteni és emberi törvények iránt engedelmes hűségének: azt Ítélje meg s oszsza ki közöttök a megérdemelt koszorú egy-egy ágát vagy levelét a mindeneket igazán itélő s jutalmazó Isten. Én csak örökké tartó hálával és szeretettel tudok reájok emlékezni. Mi és mekkora a lefolyt évben az anyagis az attól elválhatatlan, mert nagyrészt azon alapuló szellemi gyarapodás, mely tényezők és mily arányban folytak be arra egész egyházkerületünkben: azt jelentésemnek mindjárt bekövetkező végén, a tett áldozatok elősorolása fogja részletesen feltüntetni. Szabad legyen azonban némely egyes tényeket már előre kiemelnem, hogy a részletek nagy sokaságában el ne veszszenek. Mindenekelőtt egyetemes konventünknek, az egyetemes közalap erejével tett alkotásait kell említenem. A pillanati szükségek orvoslására irányuló — s hála égnek ami egykázkerületünk által aránylag legkevésbbé igénybe vett segélyeken kívül az ujabban szervezett s életbe léptetett tőkekamat segélyezés eddigi jótékony következményeire kívánok rámutatni. Lelkészi állomásaink közül eddigelé kilencet, u. m. Karajenő (200 frt), Szánk (200 frt), M.-Gyönk (150 frt), M.-Nagyszékely (80 frt), Szent Endre (200 frt), Duna-Bogdány (100 frt), Duna-Földvár (100 frt), Doboz (50 frt), Bodmér (50 frt) lelkészi állomásait emelte ki állandóul s emberileg szólva örökidőre a nyomorból, összesen 1130 fr. állandó évi kamatösszeggel, mely 32 év alatt magát a tőkét teremti meg az illető egyházak lelkészi állomásainak. És kiemelte a porból, a hamuból, a f. év tavaszán tűzvész által rommá tett, s lakó házain kívül összes egyházi épületeitől is megfosztott szentbenedeki egyházunkat is, harminckét évre megadott évi 350 frt kamat segélylyel, 7000 frt építési segélyhez juttatván a borzasztó csapás által sújtott egyházat. Hasonló módon nyújtott tőkekamat segélvlyel épültek fel már a kisoroszi lelkészlak, a majosházai (Solt) és bajai (A.-Baranyabács) ép oly szilárd mint díszes kis templomok, melyek egyikét püspöki látogatásom során f. é. május l-jén, másikát ugyanezalatt adott ígéretem szerint augusztus 14 kén, magam avattam fel s szenteltem Isten dicsőségére. Építés