Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-09-29 / 43. szám - 1892-10-06 / 44. szám

működése alapjául — magában — ha az adott körülmények között szabadabb elveit az egyház javára nem érvényesítheti — elegendőnek nem tekintheti. — Lemondása mellett — sajnálatunkra — megmaradt. A pécsi missziói lelkészség kérésére, némely szórványban fekvő községek az ő gondjai alá bízattak. Azt csak futólag említem, hogy az oszlop-emberek fél- és egész lemondása mellett, kisebb névtelenek lemondása is fordult elő. y+s-RÉGISÉGEK. Nyilt levél az ev. ref. theologiai ifjúsághoz. Édes uramöcsémék! A Frankofurtomban 1770. nyomatott Uj zengedező mennyei kar című énekes könyv élőbeszéde VIII. §-ában ezeket olvasom: »Még 1627. esztendőben a Brewer Lőrtncz által Lőcsén nyomtattatott énekes könyv igen csekély, és még kevés énekeket foglal magában, kivévén, hogy 1607. Molnár Albert a zsoltárokat magyar verseknek formájába öntötte, az Isten anyaszentegyházának mondhatatlan javára*. Ebből én nyilván azt következtetem, hogy csakugyan kellett lenni egy 1627. évi lőcsei kiadású énekes könyvnek, melyről ma már, még eddig semmit se tudunk! mely csekély tartalmú volt ugyan, de már Szenczi Molnár Albert zsoltárait magában foglalta. Véghetlen érdeket adat ez a régi magyar énekirodalomban, mert nem lehet mondani, hogy az előző énekes könyvek csekély tartalmúak volnának, sőt inkább amint időnként kiadattak, rendszerint több-kevesebb énekkel bővítettek, ím: az 1579-ben van 117 ének, az 1590-ben már 189. Gönczi első kiadásában 1592-ben 224. Ugyanennyi van a második (1606.), harmadik (1616.), negyedikben (1620.) is. Az 1635-iki már jóval bővül, van benne 289, míg az 1652-iki már 310-re megy fel. Ilyen bővülése mellett az énekeseknek, méltán támad a kérdés: hogy lehet, hogy a lappangó 1627-ikit csekélynek nevezi a VIII. §. Erre csak űgy tudhatunk megfelelni, ha ez a lappangó 1627-iki gyűjtemény előkerül, s ebben kérném már édes uramöcsémék segedelmét. Önök ez isk. év folytán legatióba utaznak a három sátoros ünnepen, keressék papoknál, tanítóknál, mindenütt ezt a könyvet. Engedjék meg, hogy ha ez évre én ezt adom Önöknek privát penzumul! A legátiói élmények mellett felséges esemény volna az, ha valamelyikéjök ezt a könyvet feltalálná s engem tudósítana róla! Az az ifju egy nagy fordulásnak lenne eszközévé a régi énekirodalomban. A jelszó legyen tehát 1627! A többi egyházi lapokat pedig tisztelettel kérem, kegyeskedjenek e »Nyilt levél«-t közleni, hogy buzgó theol. ifjúságunknak ezentúl szélesb körben tudomására jusson. Még egyet. A ki pedig kedves uramöcsémék közül a régi magyar énekirodalommal óhajt foglalkozni, forduljon hozzám, szívesen feltárom előtte szegény tárházamat. írtam pedig ezt Gyomán, azokhoz az ifjakhoz, kik tudnak lelkesedni ev. reform, egyházunk legkisebb érdekeért is! 1892. szeptember 21. Kálmán Farkas, lelkész. NEKROLOG. Hamar Andor. 1864— -1892. Még a tavasz virágjában találta, telve hittel, reménynyel, boldogan, csupa élet, reménység volt megjelenése — s meg se hűlt még a nyár s el se hullatta virágait: rom lett belőle, bánatos rom s most már csendes porladó halott. Nem gyógyíthatta meg erdő, liget, sem tudomány, sem szeretet, sem esdeklés, sem önfeláldozás. Az a hű szív, mely mindjárt lángra gyúlt, mihelyt szépért s igazért kellett lelkesedni, gyötrő lázba, mintegy tűzbe esve addig égett, míg lassan-lassan el nem hamvadott. És a lélek, mely ugy szerette ez életet, végig eszmélt, végig gondolkozott e gyötrelemben. Látta, mint szakad el egymás után, mely e földhöz kapcsolá, minden kötél s mint hagy itt mindent: emléket, reményt, vágyat, szerelmet, magas hivatást s mindent, mi szép s keblének üdve volt, épen akkor, midőn boldog révpartra ére már, küzdött, fáradt, tanult és szenvedett s előtte volt a legszebb jövő — és nem tehetett mást, csak sirva nézte, hogy az ő életének napjai gyorsabbak lőnek a pálvafutónál s némán hallgatta szive elhaló dobbanásait. Mesének is fájó mese volna ez, kit ne indítna meg, mert hogy való? Ezeken mérjétek meg szenvedéseit, ezeken mérjétek meg azok fájdalmát, kik szeretetök, büszkeségük, reménységök tárgyát heteken át látták emésztődni, verejtékezni, sodortatni az enyészet felé — és nem mehettek segedelmére és nem jajgathattak, csak a mikor győztes, szabadító lett végül a halál. . . * Élete egy arasznyi se volt, életrajza is igen rövid. 1864-ben december 14-ikén született baranyamegyei Kis-Szent-Mártonban. Unokája volt Hamar Andrásnak, a felsőbaranyai hires esperesnek; fia Hamar Pál kisszentmártoni lelkésznek. Édes atyja fiatalon elhalván, édes anyja Godány Sarolta négy árvájával Halasra költözött, hol ma is élő napával együtt, elvonultan nevelgette gyermekeit. Itt járt Andor is gimnáziumba, melyet midőn 1883-ban jeles sikerrel bevégzett, Pestre jött fel hallgatni a theologiát. Tehetsége hamar ismeretes lett, szorgalma hamar kitűnt társai felett. A sem eszében, sem szivében nem mindennapi ifju központja lett lassankint az ifjúsági mozgalmaknak. Lett ifjúsági senior is s mint ilyen nyert Skócziában, az edinburgi egyetemen ösztöndíjat s 1888 őszén ki is ment a nevezett egyetemre, miután a péczeli egyházban egy évet mint káplántanító eltöltött. Skócziában egy évig maradt s ez az egy év forduló pontot képez életében.