Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-09-29 / 43. szám - 1892-10-06 / 44. szám

kezdjék meg a nagy munkát! Önök semmitsem veszíthetnek, csak sokat, nagyon sokat nyerhetnek! Önöknél a kezdet, Istennél a többi!« íme ezekben van szerencsém Dr. Reindl Román ur »psichologiko-hisztorikus tanulmányát* bemutatni. Megvallom, hogy az első pillanatban kételkedtem szerzőnek »áldozársága és doktorsága* felett, a fiakerkocsisokra erősen emlékeztető durva hangja, s orcapirító szemérmetlen kifejezései miatt, melyeket ismertetésemből ugy e lap, mint az olvasók iránti tiszteletből kihagyni jónak véltem. De most már illetékes helyről értesültem, hogy valóban pap, s valóban »Dr.« az illető. Szeretném, ha elfogulatlan római hitfeleink s általában az ellenünk fordult sajtómunkások elolvasnák ezeket az épületes dolgokat, hogy lássák és értsék meg, hogyan irnak s hogyan gondolkoznak rólunk még a »Doktorok« is az ellentáborban! Azt hiszem, hogy csak a falra hánynék borsót, ha e célzatosan hazudozó jezsuisztikus műnek bírálatába bocsátkoznám, amelynek minden sora arculverése a történelmi igazságnak. Epés haragja miatt pedig szinte kedvem lett volna egy kissé elmélkedni, s a »Doktor« ur fejére olvasni jeles költőnk, Szemere Miklós azon szavait, hogy: »Rémítő a nyúlnak tajtékzó haragja, Rémítőbb a páter hősi indulatjai; — de mégsem teszem, mert igazat adok a latin költőnek, hogy: »Hoc scio pro certo, quoties cum stercore certo, Seu vinco, seu vincor; semper ego maculor*. Czékus László. KÖNYVISMERTETÉS. Zwingli mint dogmatikus. Theol. magántanári vizsgára irta Tüdős István ev. ref. s.-lelkész. Ára 1 frt 20 kr. Trócsányi B. bizománya Sárospatakon. (Vége.) A szentségek nem mások, mint jelek vagy szertartások, melyekkel az ember igazolja a gyülekezet előtt azt, hogy ő Krisztusnak a jelöltje, vagy katonája és ezek sokkal inkább biztosítják erről az egész gyülekezetet, mint magát az embert. Arra valók azok, hogy jelezzék a tárgyat, az eszmét, s szentség nevök onnan van, hogy azoknak a dolgoknak a nevét viselik, amelyeknek a jelei. A szentségeknek nincs titkos erejük; azok az emberben, mint szentségek csak azért, mert ezeknek neveztetnek, változást nem idéznek elő, a lélek tisztaságát nem eszközlik, mert ezt csak maga Isten eszközölheti, ki a szivek és vesék vizsgálója, az embert sem belül, sem kívül nem ismeri semmi teremtmény, csak Isten ; a lelket sem tisztíthatja meg más, csak maga az Isten. A szentségek nem üdveszközök, hanem egyedül a hit, melyet mint kegyadományt, Isten ad, s melyet a szentségek nem adhatnak. A szentségek az egyház körében az emberek előtt arra valók, hogy az egyén mintegy biztosítsa az egyház tagjait a maga keresztség által való föltétetésével, s az úrvacsora élvezésével arról, hogy ő valóban hivő, mert az emberek gondolhatják, s el is hihetik, hogy az, aki a szentségeket megtartja, hivő, azonban maga az egyén nem lehet biztos saját hitének igaz volta felől csak azért, hogy a szentségeket megtartja. Tanítom, hogy a szentségeket tiszteletben kell tartani, mint szent dolgokat, mint olyanokat, melyek a legszentebb dolgokat jelképezik, t. i. részint olyanokat, melyek megtörténtek, részint olyanokat, melyeket mi tartozunk végezni és cselekedni. A keresztség olyan cselekvény, melyben nevet adunk, jelt kapunk, amely szerint életünket Krisztus utasítása szerint fogjuk intézni. E szentség jelentősége abban áll, hogy beavat a gyülekezetbe és igazoljuk mások előtt, hogy magunkat uj életre kötelezve, hinni fogunk Krisztusban mind halálig. A bűnt nem a keresztség vize, csakis a Krisztus vére veszi el. Krisztus lélek- és tűzkeresztsége nem más, mint az ő eljövetelére nyugodt, s örvendező lelket szervezni, azaz : Krisztus a maga léikét adja nekünk, ki a mi szivünket igy világosítja meg, s vonzza magához, hogy bízzunk ő benne, benne tündököljünk, ki Istennek fia, ki érettünk küldetett, kinek mi testvérei vagyunk, kinek könyörületességében, s nem a mi érdemünkben — örvendezzünk. Az üdv föltétele a hit. A keresztség nem ad hitet, akár gyermekeken, akár idősebbeken hajtatik végre; ez jel a Krisztust követők számára Gyermekek, különösen hívőknek a gyermekei miért ne viselhetnék e jelt? A gyermekek, különösen pedig a keresztyének gyermekei épen ugy Isten fiai, mint a szülők: ki fogja hát megkeresztelésüket megtiltani? A hit nem emberi értelemből jő, nem is művészet vagy képzelet eredménye, hanem csakis Isten megvilágosító, s megszentelő lelkéből származik, s ez a drága kincs meg lehet már a gyermekekben is, dacára annak, hogy hitöknek nem tudnak kifejezést adni. Ha a keresztségből hit állna elő, akkor opus apsiatumnak kellene tartani, mely azért ad üdvöt, mert megtörtént, de ezt protestáns állásponton nem szabad elfogadni. A keresztség a Krisztus egyházának jele, melyet viselnek a felnőttek, bár nem is követik a Krisztust; viselhetik a gyermekek is, mert ők is emberek. Az úrvacsora előállására és céljára vonatkozólag Zwingli a következőket mondja: »én azt tartom, hogy a mi urunk, a Jézus Krisztus, amikor halálra volt menendő, melylyel az ó-szövetség minden vérét lemossa s minden testi áldozatot elvessen, halálára, jóságára s váltságára való emlékezést akart létesíteni. Ámint az egyiptomi váltság a zsidó nép váltsága volt, s mindig egy bárányt ettek meg a megszabadulás emlék-jele gyanánt, s az ajtófelet és felső küszöböt vérrel hintették meg: ugy a Jézus Krisztus és az ő munkájának, melylyel az egész világot megváltá, emlék-jelt állított, t. i. hogy ne feledjük el soha, hogy ő halált halt gyalázatosan értünk önkéntesen, és pedig ne csak szivünkben ne feledjük el, hanem nyilvánosan valamennyien együtt dicsőítsük őt, hálaadással, s tisztelettel jelezvén és erősítvén e dolog szentségét, azaz a szent szenvedés jelét, együtt evén és iván, ami azt jelenti, hogy Krisztus az ő testét halálra adta érettünk, s vérét hullatta miattunk.« A szereztetési igékben eme szavak: »ez a kenyér az én testem, mely tiérettetek adatik ... ez a pohár az én vérem, mely tiérettetek kiontatik«, azt teszik, hogy az urvacsorában a kenyér és bor a Krisztus testének és vérének jelei, mert olyan az úrvacsora, mint ajegy-gyürü, melyet a vőlegény e szavakkal ad menyasszonyának: ime, átadom magamat neked... s ez többet jelent, mintha ezt mondaná: ime, átadom neked e gyűrűt. E gyürü arra való, hogy a férfi legbecsesebb kincsét jelképezze s biztosítsa a nőt a férfi hűségéről és szeretetéről. Az a gyürü a férfiúnak egyetlen, s legnagyobb kincse, jel arra, hogy valahányszor rátekint a nő, mindannyiszor mintegy maga előtt lássa a férfiút. Krisztus többet mondott e szavakkal: