Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-09-22 / 42. szám

melyben a gyűlés az eperjesi ker. theol. intézet tanárait részesítette s szép és jól megérdemelt jutalmatok a 200 forintnyi fizetésemelés. Méltó a munkás a maga bérére — anyagi s erkölcsi jutalmára. Az idei ker. gyűlésre e tekintetben is hálásan gondolhattok. Egyszóval a tiszakerületi ág. ev. közgyűlés a tetterős, haladni, alkotni tudó és akaró, öntudatos protestántizmus képét mutatja, melyen lelkesedve pihen meg a testvérfelekezetűek, sőt minden igaz magyar tekintete. Hűen a magyar hazához, szent talizmánunkhoz, nyelvünkhöz, egyesülten a különböző nyelv dacára a haza igaz szeretetében : mily másképen mutat e gyűlés, mint a dunáninneni egyházkerületé, hol az áldatlan pánszláv többség üldözi leghívebb emberét egyházatoknak, üldözi az uniót, mert közelebb hozná őket a par exellence magyar református egyházhoz. Míg ti az alkotások sikerében gyönyörködhettek, ott a kettészakadás veszélye fenyeget s a nemzeti érzelmeiben megbántott tudósító elkeseredve így végzi közlését s fenyegeti meg a pánszláv apostolokat: »Mi is dicsérjük az Urat, de majd csak a magunk módja szerint s nem veletek! Mert a mi utaink kiinduló s végpontja (minden hitvallástétel dacára) más, mi össze nem találkozunk soha ! S lesz újra harc, talán még elkeseredettebb, mint aminő eddig volt!« Kedves Barátom! Ime ily gondolatokkal telt meg agyvelőm, ily érzelmekkel az én szivem, midőn tudósításodat olvasám. Hálából hozzád intéztem e nyilt levelet, mint gondolkozásban, törekvésekben lelkemhez rokon férfiúhoz, azon reményben, hogy mint te az én gondolatvilágomra, ugy én a tiedre s talán másokéra, termékenyítőleg hatok s a fölvetett eszmék fölött megindul a meditálás, talán a nyilvános megbeszélés s haszna lesz belőle a haza és protestantizmus közös érdekének. Ugy legyen! Szerető barátod Br. Bartha Béla, sárosp. jogtanár. KÖNYVISMERTETÉS. Erdélyi ev. ref. Chorálkönyv stb. Borsai Samu. Nagy-Enyed, 1892. Baldi Károly kiadása, folío, 51 1. Ára 3 frt. Csakis azért, mivel e t. lapok általam igen tisztelt szerkesztője, becses bizalmára méltatván, e könyvet nekem megküldötte, felhiván, hogy róla ismertetést irjak; csakis ezért irok. Önmagamtól nem tettem volna, megvallom őszintén, azért, mert sok oly dolgokat kell elmondanom, amik, tudom hogy sokaknak nem tetszenek, talán megütközést is keltenek, vagy rossz vért szülnek; de hát én az én kimondott és bevallott irányomtól eltérni nem fogok, nem akarok s meggyőződésemet szerzett bőséges tapasztalataim alapján kimondom egyszerű nyíltsággal és röviden. Három szempontból vizsgáltam e gyűjteményt, s véleményem róla im ez. 1. A dallamok fdl ét ele: Ez határozottan rossz, melynek azonban szerző csak annyiban oka, hogy az erdélyi közénekes könyvben helytelenül feltett dallamokat ő is épen olyan helytelenül tette fel, mint amint ott vannak. Általában nem képzelek zenész embert, aki valóságos borzalommal ne fordulna el attól az irtóztató munkától, a melylyel a dallamok az erdélyi énekes könyvben elferdítve, elcsavargatva, melismákkal telerakva vannak. Mikor az erdélyi énekes könyvet megújították, nem arra törekedtek, hogy a dallamokat a maguk eredeti tiszta valóságukban rakják bele; hanem bele rakták ugy, amint azok a több százados gondatlanság, tudatlanság és ízléstelenség által elrontattak, elsanyargattattak, s ezáltal elferdíttettek. Az énekes könyvet megújító bizottság tehát nem azon törekedett, hogy a hívek, gyülekezetek érzéke, ízlése az eredeti voltukban feltett dallamok szépsége által finomuljon, nemesbüljön; hanem nyilván azon, hogy még a mívelt egyének érzéke és ízlése is alásülyedjen oda, ahol most állanak az erdélyi énekes könyv elszerencsétlenített dallamai! Erre im gyászos példa e könyv — külömben kitűnő készültségü s mondhatom, igazi zenész — szerzője, ki kénytelen volt a folyvást rontott úton haladni, természetesen azért, hogy műve használható legyen ott, t. i. ahol a jó helyett a rosszat használják, s ez által im hitelesen megpecsételte amaz én régebb kimondott állításomat: »az erdélyi énekes könyv dallamai annyira el vannak rontva, hogy azokat már megjavítani se lehet!« A nép vérébe már annyira átment ez a rossz, ízlése, érzéke annyira elromlott, hogy ezt tartja helyesnek, jónak, szépnek, igaznak. Erről a mult tavaszon magam győződtem meg. Egy erdélyi kántor járt nálunk, ép egy prédikációs halottat temettem a templomban, kántorunk a XC. zsoltárt orgonálta, tisztán a maga eredeti valóságában és felségességében, az erdélyi kántornak nem tetszett, s azt mondá, hogy ők sokkal szebben éneklik, igy ni ... s azzal rá kezdte... Uram ments meg a gonosztól! Hagyja el — mondék — édes atyámfia! mert az a vén hugonotta martyr, Goudimél, megfordul a sírjában! A fentebbi években, mikor az énekirásnak oly nagyon neki buzdultunk, a tiszántúli egyházkerület mostani püspöke a »Szivünk vígsággal ma betölt* éneket gyönyörűen átirta, (megj. a kolozsvári Prot. Közlönyben), nekem véghetlenül tetszett, felkerestem ez ének dallamát az erdélyi énekkarban, (mert tudni tudtam már, hisz baranyai káplán koromban megtanultam azoktól a vaiszlói meg a sámodi régi jó kántoremberektől, kik minden Karácsonyban nagy lelki örömmel és vígassággal éneklik a gyülekezettel), azután kutattam, vájjon honnét származott ez a gyönyörű ének? Magyarul először az Uj-népA (Somogy m.) irott Cantionaléban láttam 1642, aztán rájöttem, hogy németből van véve: »Wie schön leucht uns der Morgenstern*, a magyar lutheránusoknál »Tündöklő hajnali csillag«, átvették a franciák is, a Duprato és Duvernoi 1862-iki Strassburgi Recueil-ben ott van: »Brillant etoile du matin«, irtam egy szép essay-t erről az énekről, láttam, hogy a dallam fertelmesül el van rontva, kértem a szerkesztőséget, hogy az általam eredeti valóságában beküldött dallamot sokszorosíttassa, hadd terjedjen el, hogy ha már éneklik, énekeljék istenigazába! . . . még azt is eltagadták vagy tán feledték, hogy megkapták volna! az én munkám pedig kárba veszett, mert az essay nem volt meg nálam párban. Hát így vannak az erdélyi énekes dallamai, sajnos! hogy a derék szerző így volt őket kénytelen használatba venni, amint t. i. találta, elrontva, elferdítve! Pedig lett volna előtte egy igen jó példány, a nagy mester, az öreg Szotyori Nagy Károly több mint 40 évvel ezelőtt adott ki egy pompás partiturát az erdélyi énekekről, de mint maga mondá nekem, sohse tudott vele zöld ágra vergődni, mert hát ő, eredeti mivoltiságukban tette fel a dallamokat. Im! tisztelt Szerkesztő öcsém uram! én nekem ez a véleményem a dallamok feltevését illetőleg! Nagy kár, hogy a jeles szerző nem követé a nagy mester Szotyorit, hanem hát bizonyára ő se tudott volna zöld ágra vergődni! 2. Második szempont a dallamok rythmusa. Hát...