Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-01-28 / 4. szám

állított mozaik után készült epikai mű; középpontja a Jézus, mint világüdvözítő személyisége, kinek élettörténetét három részben tárgyalja egyszerű s népies hangon, epikai nyugalommal, de azon nyilván látszó didaktikus célból, hogy a Megváltó személyiségét a pogány emlékeit szívósan őrző német néppel megkedveltesse. Ismeretlen szerzőjét egyik kiadója, Rückert »első rangú epikai művésznek* nevezi, *) ami azonban nyilvánvaló túlzás, mert maga a mű tulajdonképen nem is igazi éposz s egy alább kifejtendő elvi oknál fogva az nem is lehet, hanem legfelebb >epikai tanköltemény<.2

) Az Otfried Kristje még kevésbbé éposz, ennek már hangja sem epikus; tárgyalása, stilja prédikációszerüen száraz, terjengős, lapos, s tárgyának inkább tanító, moralizáló, mint voltaképen epikai oldalát domborítja ki. De hatásuk nagy lehetett s érdemük el nem vitatható. Ugyan e korból maradt fenn a rokon tárgyú »Krisztus és a samáriai asszony« című költemény. A német költészetre nézve igen jellemző, hogy mig nálunk például egy iró sem merészkedett a nagy és szent tárgygyal csak meg is próbálkozni, addig ez egymaga több költeménybe dolgozta fel a Jézus életét, mint az összes többi irodalom. Első nőköltőjök, Frau Ava is Jézus életét önti versalakba, mely tárgy népszerűségét élénken bizonyítja, hogy e mű a görlitzi evangéliom-harmoniában újra fel- és átdolgoztatott; Ezzo a »Krisztus csodáiról* irt nagy költeményében a világteremtéstől a Krisztus haláláig az egész szent történetet felöleli, melyek központjává a Krisztus életét és csudáit teszi. Majd bevonatnak a feldolgozás körébe az apokrifus könyvek is, melyek, mint magukban véve is költői művek, már tartalmuknál fogva alkalmasabbaknak látszanak epikus alakítására. Igy irja Eussesbrunneni Konrád az »Evangélium infantiae« alapján a »Jézus gyermekkorát«, mit később igen sok más költemény követett a Jézus halálának, poklokra leszállásának s mennybemenetelének történetéből, hol kanonikus, hol apokrifus források nyomán, de legtöbbnyire már legendái hagyomány, főként pedig a Nikodémus evangyéliuma alapján.3

) Felettébb érdekes, hogy a Krisztusról szóló .művekkel szemben egy quasi ellenmondakör keletkezik az Antikrisztusról szóló költeményekben. A Jelenések könyvében talált egyszerű forrás lassankint epikai mederré szélesül, midőn az Antikrisztust allegoriai jellegéből kivetkőztetve, megszemélyesítik s neki is 30 évi csöndben élést, 3 esztendei psendo- és antimessiatikus pályafutást tulajdonítanak s prózában és versben, latin és német nyelven a kor irodalmának egyik kedvenc tárgyává tették. Vele kapcsolatban több ének szól az utolsó dolgokról s végső Ítéletről melyeknek minden nemzetnél, nálunk szintén kiváló egész irodalma van. A Xl-ik századtól kezdve egyes bibliai történetek is találtak feldolgozókra, de ezek jobbára inkább csak egyes bibliai könyvek körülirásai, mint az Énekek éneke Williramtól, a Salamon dicsérete, Mózes könyvei stb., mind képlegesen a Krisztusra vonatkoztatva. Inkább történetiek a három zsidó ifjúról, Juditról s keresztelő Jánosról szóló epikus munkák. (Folyt, köv.) Kiss Ferencz, debrec.zeni ref. segédlelkész. ») Heliand Hrgb. v. Rückert. Leipzig. 1876. Einl. XII. a) Heinrich. id. mű. I. 93. 3) Gervinus i. m. I. 116. 140. KÖNYVISMERTETÉS. Egy népiskolai „elveszett" vallástan. (Vége.) A tapintatosan választott anyagra kevés a megjegyzésünk. Szerző utal ugyan itt-ott a bibliai történetekre, de nem ártana, ha ez utalás kimerítőbb volna s egyszersmind a biblia némi olvasására is utasítaná a tanítót s tanulót. Az apokryf könyvek kimerítő elősorolása fölösleges; e helyett lényegesebb s gyümölcsözőbb vallástani képzés vehető elő. Véleményünk szerint szerző túlságosan osztályozza Isten tulajdonságait: die Eigenschaften des Wissens, des Wollens, des Seins, a mi még a középiskola alsóbb osztályaiban sem szükséges teher. Ellenben: die Lehre des Heilands és die Thaten Jesu — túlrövid két paragrafus, holott e kettő képezi a ker. hit- s erkölcstan magvát. Sajátságos, hogy Jézus tanában a felebaráti szeretet tana említve nincs. E két paragrafus körében lett volna alkalma szerzőnek egyrészt a hegyi beszédet és példázatokat •— ha nem is kimerítően — kellő figyelemre méltatni, másrészt kiemelni azon történeteket, melyek Jézust kiválóan tüntetik fel az Isten- és felebarát-szeretet mintaképéül. Az egyháztörténeti rész egészében helyes, bár nem ártott volna az első keresztyéneket is jellemezni és a felhozott reformátorok sorából egy-kettőt kihagyni. Luther katekizmusának tartalma ellen talán senki sem tehet kifogást, de módszere épen nem illik bele a mai jobb módszerek sorába, mire nézve alább bővebb megjegyzéseink lesznek. A szentírási idézetek és énekversek a hit- s erkölcstan körében s az egyháztörténet mellett már teljesen jogosultak. Ennyi Wéber vallástanának tartalmáról. Módszere tekintetéhen előre bocsáthatjuk általánosságban azt az elismerést, hogy szerző paedagogiai tapintatot tanúsított az anyagnak nemcsak megválasztásában s rendezésében, hanem annak szövegezésében is. E tapintatnak tulajdonítandó az a kellemes és vonzó hatás, melyet vallástana az olvasóra gyakorol. Mintha nem is tankönyv, hanem nemesen szórakoztató mulattató olvasmány szólna hozzánk e vallástanból. S e vonzó erő, a mennyire ritka tulajdonsága a vallástanoknak, annyival inkább becses és szükséges vonása az elemi vallásoktatásnak, melynek a szívbe mélyebben kell hatolnia mint a gondolkodásba. Inkább hódítás mint meggyőzés az elemi vallásoktatás feladata. Wéber vallástanában számos oly elbeszélésre találunk, melyeknek nemcsak tárgya vonzó, hanem szövege is megnyerő, mert egyszerű, rövid mondatokból álló, magas és képies kifejezésektől csaknem teljesen szabad és könnyedén gördülő. Ilyen pl. az I. füzetben: Gustaw III. (a 9-dik oldalon), Sei vorsichtig (12. oldalon), Das arme Vögelein (23. oldalon), Kleanthes (34. oldalon), Joseph und Pharao (41. oldalon), stb.; a II. füzetben: Jákob und seine Söhne (14. oldalon), Joseph wird verkauft (15. oldalon), Jesu Tod (56. oldalon), stb.; a III. füzetben: Die Oífenbarung