Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-01-28 / 4. szám

kormány intézkedése nélkül merültek fel a népoktatás körében. A miniszteri XX-ik jelentés első szakasza mint bevégzett tényt hozza köztudomásra azt, hogy az országos közoktatási tanács célszerűbb működése érdekében új szervezetet s új szabályzatot nyert E szabályzat ki van nyomatva a jelentésnek 7 — 16. oldalain, és ismerteti az 1891. év elején ujjá alakult közoktatási tanács teendőit (a tanügy szemmeltartását, javaslatok készítését, bírálást), szervezetét, tisztviselőit, tagjait, szakosztályait, az ülések munkáját, a tankönyvbirálás és a tanszerbirálat. módját. Az ember méltán vár sikert az új szervezetű tanács működéseiből, mert tanügyünk valóban sikeres működést kiván is. A jövő fogja igazolni az új szervezet előnyeit a régivel szemben. Kiemelendő e szervezetnek az a jó vonása, hogy a tankönvvbirálásban oly birálók is részt fognak venni, kik »az illető iskolai fokozaton működő gyakorlati tanférfiak«. Csak valóban gyakorlati elveket kövessenek is. A miniszter úr jelenleg a közoktatási tanácsnak csak 1891. év elejéig tehát még régi szervezetében viselt dolgairól szól;t. i. felemlíti, hogy a tanács munkálatokat végzett a népiskolai, tanítóképzői, gymnasiumi, kereskedelmi iskolai tantervek javítása érdekében, javaslatot készített a tanítóképző intézet egyházi ének- és zeneoktatása felől, átvizsgálta az összes középiskolák 1888/9-dik tanévi zárójelentéseit és érettségi vizsgálati ügyiratait. Könyvbirálat kiválóan igénybe vette a közoktatási tanácsot, mert mint a jelentés mondja. »a három évvel ezelőtti nagy revíziót nem számítva, még soha sem fordult elő annyi mint a mult 1890. évben, mert összesen 463 mii biráltatott meg, több mint 600 kötetben®. »A megbirált. 468 műből volt: 88 (-= 19%) középiskolai mű, 313 (—69%) népoktatási és 62 (= 13%) nemzetiségi tankönyv.« A megbirált 463 műből engedélyezhetőnek találtatott 337 (— 72%), még pedig: középiskolai 73 (=-- 21%), népoktatási 218 (= 64%), nemzetségi 46 (= 13%). E birálat alá került könyvek közül — mint a jelentés megjegyzi — »csak 364 (= 78%) volt új mű«, a többi a tanács birálatai szerint kijavított s új kiadásban megjelent mű. A népiskolaiak közül legtöbb (85) a magyar nyelvet tárgyalta és 74% engedélyeztetett; kevésbbé sikerültek a földrajziak, alkotmánytaniak és mennyiségtaniak. 1890-ben összesen 69 ülést tartott a tanács: 4 összes ülést, 27 albizottsági és 38 tanács-ülést. Valóban nem mondható épen kedvezőtlennek az eredmény, ha a megbirált tankönyvek 72%-a volt engedélyezhető a közoktatási tanács részéről, a mely hihetőleg szigorúan jár el a bírálásban. Talán a kedvező eredménynek tulajdonítandó az a békülékenység, hogy a miniszteri jelentés nem zúgolódik a tankönyv-irodalom túltermelése ellen. Egyébiránt a zúgolódás nem is használna az ügynek sem a megjelenő tankönyvek száma, sem jósága tekintetében. Meg aztán nem is puszta hiúság vagy írási viszketeg hozza létre a tankönyveket. Némely szerző az ideális tanterv magaslatára emelkedve csinos könyvet szerkeszt össze, a mely azonban csak tömési rendszer mellett uszítható bele a népiskolába, és egyáltalában hasznavehetetlen ott, hol az iskola viszonyai messze elütnek a tantervkészítők reményeitől. Sok tanító jóhiszeműleg bevezeti a csinos könyvet, annyival inkább, ha ez engedélyezett; de csakhamar sokan csalódnak, mert meg nem birkózhatnak s józan paedagogiai megfontolás mellett megbirkózni nem is akarnak a könyv anyagával és »tudományos« stílusával. Fogja tehát magát a csalódott tanító és új könyvet szerkeszt, melyet a maga igényeinek s általában az iskolák szerényebb igényeinek megfelelőbbnek tekint, stb. Igv miközben valamely tantárgy különböző szerzők részéről feldolgozást nyer, a közben a tárgyalás módszer átalabulásokon megy át és majd egyik, majd másik felelhet meg inkább egyik vagy másik iskola viszonyainak, anélkül hogy pusztán az eltérések miatt jogosulatlannak volna mondható akár az egyik, akár a másik tankönyv. És ha egyebet nem, legalább az önképzést kell becsülni a tankönyvszerkesztésben. Természetesen a paedagogiai hibákat nem szabad a módszer jogosult változatainak tekinteni, minő hibák gyakran erény-számba vétetnek. Az újonnan szerkesztett s átdolgozott népiskolai tankönyvek járványszerü hibája a nagyzás. Mintha ez volna a tankönyvírók jelszava: amit én tudok, mindazt a népiskolában tanítani kell: amit olvastam, azzal ismét kibővítem könyvemet: aminő szöveget én értek, megérti azt a népiskolai tanuló is. S az eredmény meg is felel a jelszónak: 30 oldal helyett lesz 50—80 oldal, 20 krajcár helyett a könyvért 30—60 kr. fizetendő; a tanulónak pedig még egy külön gyönyörűség is jut, pl. az »általános állítmány« ismeretében, a »külszenvedő és belszenvedő igékben«, az »összefüggő és összetartó viszony szerint összetett« mondatokban, a határozók s mellékmondatoknak ki tudja hányféle fajában! stb. Ha Deák Ferencz ennyifélét tanult volna gyermekkorában, bizonyára kiesett volna a haza bölcsei sorából, mert az agyveleje megbénult volna. Felnőtt korában is okosabbal foglalkozott, mint oly észficamító szőrszálhasogatásokkal. És hogy az eredmény teljesebb legyen, a tömő rendszerből kikerült tanulók a gimnáziumban s képző intézetben alig ismerik fél a tárgynevet, névmást s alanyt, a tárgynevet második személyűnek is tekintik és a tárgytalan igét nyugodt lélekkel tárgyasan ragozzák stb. Az agyontanításon nincs áldás, még ha fényesek is a vizsgálati feleletek. (Folyt, köv.) TÁRCZA. A biblia epikai feldolgozásának történetéből. i. A létező irodalmi emlékek közt egy mű sincs, mely több izben oly óriási befolyást gyakorolt volna a szellemi élet átalakulására s egy-egy egészen uj irodalom előállására, mint azok az avult hártyák, melyeken az emberiség története van a ködbe vesző »kezdetben*-tői a megnyilat-