Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-08-25 / 38. szám

mégis azt követeli, hogy annyi időt fordítsunk rája, mint egyéb tárgyakra, pedig nincs az életben arra semmi szükségem. Lám milyen ferde felfogások nőnek ki a csupán elméleti vallástanításból illetőleg abból, hogy a vallás gyakorlati oldalára semmi suly sincs fektetve iskoláinkban. Ha mi idősebb nemzedék, tudtunk érettségi vizsgálatot adni a vallástanból, bizonyára nem szakadna ebbe bele az ifjabb generáció sem, s így nem kerekedne felszínre az a beteges nézet, mely csak azért nem tekinti tantárgynak a vallást, mert nem kell abból érettségi vizsgálatot tennie. Theoretikus, tehát egyoldalú vallásos nevelési rendszerünk kifolyása, hogy az úgynevezett intelligens osztály se teszi, se veszi vallását. Nem egy uri ember szájából hallhatjuk, hogy a vallás csak együgyü falusi embernek való. Honnan veszi magát ez a feje-lágyára esett okoskodás ? . . . Onnan, hogy legtöbb tanult ember ugy futotta meg iskolai pályáját, hogy tanuló korában sem az imádkozás, sem a templombajárás, sem az Úrvacsorájával való élés, szóval belső vallásos érzelmének egyik külső nyilvánítása nem válhatott a hiányos nevelési rendszer miatt életszükségletévé. Ha azért komolyan akarunk evangelizálni, kezdjük el ezt mindjárt középiskoláinkban az istenitisztelet nemeinek meghonosításával, mert csak az ily módon és szellemben nevelt ifjak válnak idővel egyházunk értékes tagjaivá, oszlopembereivé, kiket nem kell kötelességeik teljesítésére szorgalmaznunk, kik közül nem kell világi tisztviselőinket kötéllel fogdosnunk. Kötelezővé kell tennünk az istenitisztelet rendszeres és öntudatos gyakorlását s általában a vallásosabb nevelést különösen felső leány-iskoláinkban, mert e nélkül értelmes nőket igen, de vallásos Thabitákat sohasem nevelhetünk, pedig ne feledjük, hogy a nők, illetve az édes anyák kezébe van letéve evangéliumi egyházunk jövendője. Jávory Nándor, ev. ref. lelkész. ISKOLAÜGY. Az érettségi vizsgálati utasítások. Kilenc év telt el az 1883. évi XXX-ik t.-c. és az ennek alapján kiadott érettségi vizsgálati utasítás életbe lépte óta. E kilenc év alatt a lefolyt érettségi vizsgálatokon szerzett tapasztalás meggyőzte a középiskolai tanárokat arról, hogy mind magának a középiskolai törvénynek, mind különösen az érettségi utasításnak számos hiánya van. Érezte e hiányokat maga a közoktatási miniszter ur is, s épen ennek folytán az érettségi kormányképviselőket pár évvel ezelőtt értekezletre hivta össze, s az ő tapasztalataik alapján egy pótutasítást adott ki; ez némely hiányon segített ugyan, de a leglényegesebbeket már csak azért sem orvosolhatta, mert azok a törvényben gyökereznek. A középiskolai tanárok körében mind erősebb lesz a meggyőződés, hogy e hiányokon minél előbb segíteni kell. Igaz, hogy a közoktatási miniszter ur programmjának egyik lényeges pontját képezi az egységes középiskola; de legyen bár valaki ez eszmének legőszintébb híve, amint magam is az vagyok, a felől azt hiszem, mindnyájan tisztában lehetünk, hogy ennek megvalósítása pár év alatt alig vihető keresztül. Legalább a görögpótló tanfolyam behozatala, amit pedig maga a miniszter ur ugy jelzett, mint első lépést e cél megvalósítására, semmivel sem vitte ez ügyet előre, sőt határozottan célhoz nem vezető félrendszabálynak bizonyult, melylyel hogy maguk az érdekelt szülők mennyire nem tudtak megbarátkozni, mutatja az a tapasztalás, hogy mindazon intézetekben, melyekben szabad választás volt a növendékek előtt a kétféle tanfolyam között: a nagyobb rész a görögöt választotta, s hogy például intézetünkben, mely mint az ev. ref. iskolák egy része, az egyedüli görög tanfolyam mellett maradt, ennek dacára is az utolsó két évben az ötödik osztály növendékeinek száma nem hogy fogyott volna, hanem ellenkezőleg feltűnően megszaporodott. Ily körülmények között azt hiszem, a fenforgó hiányok orvoslásával az egységes középiskola megvalósításáig várni nem lehet. Nem célom itt az egész középiskolai törvényt tárgyalás alá venni, s annak összes — eléggé érzett — hiányait fölsorolni, csak magáról az érettségi vizsgáról kívánok röviden szólani. Az érettségi vizsgálatnak, mint neve is mutatja, de mint az érettségi utasítás 2-ik §-ban világosan ki is van mondva, az a célja, hogy kipuhatoltassék, hogy a középiskolát bevégzett ifjú bír-e elég értelmi fejlettséggel a felsőbb szaktudományok hallgatására. E vizsgálat tehát tulajdonképen nem a középiskolai tanulmányok záró vizsgálata, hanem a felsőbb iskolákra való fölvételi vizsgálat (s épen ezért lenne helyesebb — nézetem szerint — ha e vizsgálatokat a középiskolákon kívül eső testület tartaná). S e vizsgálatnak, csakis mint ilyennek van értelme; mert ha valaki a 8-ik osztályt sikerrel elvégezte, akkor semmi szükség sincs arra, hogy középiskolai tanulmányai befejezéséül a 8-ik osztályvizsgálatán kívül még egy külön záró vizsgálatot tegyen. A valóságban azonban nálunk az érettségi vizsgálat nemcsak az Utasításban kijelölt célra szolgál, hanem, az 1883. évi I. t.-c értelmében előföltételét képezi igen sok oly alsóbb fokú tisztviselői állás elnyerésének, amelyekhez felsőbb iskolai tanulmány nem szükséges. Így e t.-c. érettségi vizsgálatot kiván a postatisztektől, a számvevőségi, pénztári szak-, dohányárudai-, raktári- és lottó-igazgatósági tisztviselőktől, a fegyintézeti és kerületi börtöni ellenőrtől és gondnoktól, a zálogházi igazgató, ellenőr, könyvelő, pénztárnok és számtiszttől. Mindezen állások elnyerése — a dohányárudai, raktári és lottóigazgatósági tisztviselőkön kívül -'—- az érettségi vizsgálat után még külön szakvizsgálathoz van kötve; de épen ezért felesleges is itt — szerintem — az érettségi vizsgálat megkövetelése, hanem épen úgy, mint az idézett törvény szerint a levéltári szak kezelő személyzetétől, úgy e többi tisztviselői állásoknál is elég volna a szakvizsgálat előföltétele gyanánt a középiskola nyolc osztályának sikeres bevégzését megkívánni. A dohányárudai stb. szaknál pedig épen nincs értelme az érettségi vizsgálat megkivánásának, midőn ez állásra az idézett törvény szerint kivételesen