Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-08-11 / 36. szám

szövegből ez a propositió: Kicsoda ez ? Melyre aztán éppen úgy elmondhatta volna szerző, hogy e kérdésre: 1. sem a mult, 2. sem a nem tudnak felelni. »0h örömmel és lelkesedéssel óhajtottam volna felőled, Istennek fia, valami fenségest mondani, hogy felelhessek e kérdésre : kicsoda vagy ?« A szerző mondja ezt; hát nincs-e igazunk ? Ez a beszéd azért érdekes kiváltképen, mert benne van a szerző christologiája, mint az aranyalmák ezüst rostélyokban. Az adventi tanítás textusa: Luk. II: 37 — 38. »És mikor volna mintegy nyolcvannégy esztendős özvegy, nem távozik vala el a templomból, hanem éjjel és nappal szolgál vala Istennek bőjtölésekkel és imádkozásokkal. Ez azért, mikor azon órában oda ment volna, viszontag vallást tészen vala az Úrról, és szólt vala ő felőle mindeneknek, kik Jeruzsálemben várják vala a váltságot.« Miután szerző e beszédében a várakozás az átvonuló alapgondolat, nem emelné-e beszéde értékét ez a propositió: Szóljunk mindeneknek, kik várják a váltságot! S ha ezt kimondja, nem hozta volna be már a bevezetésbe az öreg Simont, kinek ily módon itt semmi helye s e partitiót helyettesítni látszó felkiáltása: »adjátok nekünk a ti szent várakozástoknak erejét, kitartását, és adjátok nekünk a ti szent örömötöknek azt a teljességét, a melynek birtokában mi is szólhassunk mindeneknek arról, a kitől várják a váltságot stb.« — nem vetné az egyik lábát az egyik, a másik lábát pedig a másik öreg vállára, csak azért, hogy kettő legyen az egyből az egység rovására. Egyébként ez a beszéd is egy azok közül, a melyek felől bajos volna határozottan megmondani, hogy a kidolgozás melyik fajához tartozik? Sokat lehetne felette pro et contra disputálni, s tán még azt is rá mondhatnók, hogy zónarendszer, a mennyiben t. i. a helyett, hogy az egyes részek tartalmát szemmel láthatólag is világossá tenné, semmitmondó vonalközökbe szorítja azokat. És úgy látszik, hogy e vonalközi rendszert szerző nagyon kedveli; mert a cyklus beszédeinél is többször alkalmazza. Helyes-e ez? Semmi sem helyes, ami nem válik beszédünk javára, s ami nem tájékoz ott, ahol első kellék a biztos világosság. Bizony nincs okunk ignorálni az ujabb homiletika ma már eléggé megtisztult elveit, csak azért, hogy nagyobb szabadsággal éljünk! Még csak — mert la győzne mindent elmondani! — két dolgot kívánunk megjegyezni. Az egyik az, hogy szerző a propositiók kimondásánál nem látszik rokonszenvezni a biblikus kifejezésekkel, holott pedig oly biblikus minden izében a gondolkozása, mely ritkítja párját. Pedig hát a köznép nagyon, de nagyon szereti a szöveg szavaival kifejezett propositiókat, s úgy örül, mikor azt hallja, hogy hozzá az ő legkedvesebb nyelvén szólanak. Vagy talán nem is a rokonszenv hiánya ennek az oka, amely szerzőben oly nagyon erős, mint inkább azon körülmény, hogy a páli tanrendszert akarván gyakorlatilag hozzáférhetővé tenni, inkább alapos kivánt lenni, mint népszerű, azon gondolatban, hogy »majd mégis csak tudják ezeket népszerűsíteni azok, akik az örökké üde népélettel közvetlenül érintkezve, maguk is üdébbek, közvetlenebbek, mert az élet »zöld fájának« lehelletét szívják mindég, és nem a »szürke elmélet* porát«. Vajha így lenne! De nagyon félünk, hogy szélesebb körben is talál annak a tudós esperesnek a szava, ki néhány évvel ezelőtt így irt hozzánk: »fájdalom! azok a fiatal emberek, akik mellettem káplánkodtak, mindég sokkal jobban szereték a készet, mint azt, ami nekik fáradságba került«. A másik pedig, hogy rámutassunk azon feladat nehézségére, mely szerint még az erős férfiaknak is nagy dolog a textusválasztás, s még náluk sincs meg mindég az a fegyelmező hatalom, mely a gondolkozást a textus keretében képes megtartani. A kézalatti kötetből is lehetne erre példát felhozni, ha mindjárt tovább nem mennénk is az első két beszédnél. Hát bizony igaz az, hogy: exertitium facit virum, s hogy a legtöbb esetben egy egész élet is rövid arra, hogy magunkat ez értelemben férfiakká képezzük. Csak törekszünk: de a cél mindig előttünk van! De már befejezzük ismertetésünket, azon forró kívánsággal, hogy áldja meg az Isten kegyelmének gazdagságával a derék munkás szerzőt, s azokat is, kik az ő hitteljes és tartalmilag nagyon gazdag beszédeit használni fogják! Garző Gyula. BELFÖLD. Püspöki látogatás a solti egyházmegyében. Úszód, Foktő. A nap már lemenőben volt, mikor a főpásztor kíséretével Úszód határához ért, hol a községi elöljáróság Nyáry Péter jegyző vezetése mellett várta s üdvözölte az érkezőket. Az üdvözlő beszédre adott válasz után az elébe kijött számos úszódi lakosoktól kisérve vonult be a községbe. Mily ellentét! alig félórával előbb Szt.-Benedeken, a kormos romok, a szivet-lelket megható pusztulás, a jólétből a szegénységbe s koldusbotra jutás szomorú képe, a kárvallott lakosok a tűzvészből megmaradt egyetlen szegényes öltözetben való bánatos megjelenése; mind egyenként és együtt a szánalom érzésévdl tölték el ugy a főpásztor, mint a kíséretében voltak lelkét: még itt Úszódon a község ünnepi díszbe öltözötten, jólétének, vagyonosságának fényében az öröm üdvözlő szavával fogadja a főpapot, mozsarak durrogása s a községi tűzoltók sorfala közt vonul a menet, a községi lakosok kicsinye és nagyja által elönzönlött tágas utcán át a paplakra, melynek zöld ágakkal díszített kapuja tárva várta az érkezőket. A paplak tornácánál Orosz Endre lelkész, az egyliáztanácscsal együtt fogadta a főpásztort, szép beszédében kifejezést adván, azon örömnek és hódoló tiszteletnek, melylyel ugy ő mint gyülekezete várta és fogadja püspökét, kinek a gyülekezetekben való megjelenése s látogatása nemcsak ritkaságánál fogva képez fontos eseményt, hanem főképen annál fogva, mert sok nehéz és megoldhatatlannak látszó egyházi ügynek és kérdésnek, a főpásztor ajkáról elhangzó bölcs tanács és útbaigazítás folytán, megkönnyül a megoldása. A főpap ajkáról elhangzó buzdító szó és szeretetből jövő tanács eloszlatja az ellentéteket, s letéteti az ellenmondás fegyverét. Ezt a bölcs tanácsot kéri ő a maga és egyháza nevében. A fogadó s üdvözlő beszédre adott válasza a főpásztornak megfelelő volt, kiemelvén, hogy a püspöki látogatásnak célja, amellett, hogy szinrol-szinre megismerje a vigyázására és kormányzására bizott gyülekezeteket, egyúttal az is, és főképen az, hogy azoknak ugy anyagi ügyeik kérdésében bölcs tanácscsal, mint az Isten ügye melletti buzgólkodásra és lelki életük emelésére a szeretet szavával ösztönt adjon. Ezt hozta magával az úszódi gyülekezethez is; hiszi, hogy ezt nem fogékonytalan, rideg lelkekhez hozta, hogy annak meg lesz áldott hatása, s megtalálja az utat még a bezárt szivekhez is, hogy azokat