Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-07-21 / 33. szám

Nagy kár volt, hogy Zelenka Pálra csak akkor jutott a sor, délután három óra felé, mikor már a figyelem egészen ki volt merülve, mikor a prímás is eltávozott s a karzatok is megüresedtek. Nagy kár, hogy nem hallották meg azt a kiáltó igaztalanságot, mely az evangeliumszerü két egyházat lelkenként még ma is két, azaz hogy immár három negyed krajcárral több koldusfillérben részesíti. Nagy kár, hogy nem hallották az 5—100 frtos olcsó martyrok, »hogynem a mai jogállam, hanem ama középkori felfogás veszélyezteti a lelkiismeretbe]! szabadságot, mely hittagadó, békebontó, áldástalan szerepben feldülja a tűzhelyet s aztán az oltárt sok helyütt s teszi a családfőket s velük utódaikat egyházi tekintetben földönfutókká*. Nincs itt szó a családi szentélyekbe való betolakodásokról, mondja ő méltósága. Nem akar az állam mást, mint megtartani a házasfelek mindegyikének tűzhelyét, állását, nem engedve meg, »hogy vásár történjék szentélyben, lélekigérés szóval vagy Írásban. Szabadelvű s legnemesebb módon veszi az állam ily módon az ember legféltettebb földi kincsét oltalma alá, azon középkorú felfogással szemben, mely ablakot is, ajtót is, tetőzetet is kész bezúzni a szülők természeti jogainak s a családi szentély jogainak hangoztatása közben Isten dicsőségére. Az 1868-iki törvény épen a közbéke érdekében, az osztó igazság és családi szeretet, tehát épen az egyházi és családi szentélyek tiszteletben tartása céljából hozatott s épen azért, mert joggal várható, hogy a róm. kath. egyháznak 22 évig szunnyadt, két év óta éber lelkiismerete e tekintetben meg fog nyugodni, a nevezett törvény fentartandó.* Beszélt még utána jó félórával később Zichy Nándor is, de ugy látszik, hogy ő maga is tudja, hogy senki sem hallgatta; a mennyiben most a »Magyar Államban* nyilatkozik, biztosítva a közvéleményt, hogy az alsó klérussal a főpapság mindenben együtt érez, biztatva a csüggedezőket, hogy »a parcialis polgári anyakönyvek és hasonlók iránti törvényjavaslatokat a katholikus főrendek nem fogják megszavazni*, bátorítva a főrendeket is, »hogy e téren híven teljesítsék kötelességüket, amily áldozatra való készséggel teljesíté azt a lelkipásztorkodó papság*. Hogy csakugyan hogy lesz, mi következik, nem tudjuk. De annyit tudunk, bizva nemzetünk józan értelmében, hogy megsokalva utoljára is a herce-hurcát, fog akadni végre egy ember, aki »hazánk igazi jólétéért és függetlenségéért a nemzet jobbjaival kezet fogva, azt ez átkos küzdelemtől megszabadítja!* György László. Egy Ígért törvény. Az a haladás, mely nemzeti életünk minden fokán felösmerhető, az alkotmányos élet áldásait szemlélőben örömöt idéz elő, mert azokban egy biztató jövő képét látja. Ha a jelen eseményeit figyeljük, s gondolatban visszatekintünk a mult történetébe, lehetetlen, hogy fel ne tűnjön előttünk, hogy a 18-ik század hazát és nemzetet szerető napjai oly örökséget hagytak e nemzetnek, különösen a prot. egyháznak, melyben e hazának minden törvényt tisztelő polgára, a felekezeti béke és boldogság egy nemét találta fel s ismeri még a jelen nemzedék is. Az örökség az 1790/91. évi XXVI. t.-c. A jelen század hazát és nemzetet szerető törvényalkotói pedig, az ember örök ős jogait mindenkire kiterjeszték, s a legszebb, a lelkiismeret szabadságával ajándékozták meg e hazának minden szülöttét. Miként a mult század öröksége a jelen nemzedékének, ugy a jelen ajándéka, a jövő század nemzedékeinek és előhaladásukat, boldogságukat munkálja. De az emberi természet bizonyítja, s a történet igazolja, hogy a haladással nem jár mindig karöltve, mire az ember törekszik, a boldogság! Mert a régi egyszerű igényeket az előhaladott kor megváltoztatta, finomabb is magasabbak álltak a régiek helyére, és ezek a változott viszonyok szerint kielégítést várnak és követelnek. Az igények e követelésének hódolni kénytelen a kortól elmaradni nem akaró minden ember; s ha kielégítni saját erejéből nem képes, társulás erejével emelik fél szavukat, hogy: »méltó a munkás a maga bérére«. És a jótékony felebaráti szeretet áldozatkészsége, vagy a munka körét meghatározó, siet segíteni a hiányokon. Ily hiányon segített legközelebb az ország képviselőháza, midőn a tisztviselők fizetésjavítására a pénzügyminisztérium költségvetésébe felvett 1.125,000 forintot megszavazta. Méltányos dolog, hogy az állam munkásainak fáradozásait, a kor kívánalma szerint jutalmazza; hogy orvosolva legyen az igények növekedéséből származott panasz. De nemcsak az állam közvetlen munkásai ismerik az igények növekedését; vannak e nemzetnek oly munkásai is, kik befolyással voltak és vannak a zemzeti előhaladáshoz; kik tudományuk után munkájokkal nem egyező jutalomban részesülnek; vannak, kiknek szolgálatát igénybe veszi az állam, de jutalmazásukra nem gondol. Ezek a különböző felekezetek, de különösen a protestánsok szegénységgel küzdő papjai. Ezek is ösmerik a kor növekedő igényeit, a társadalom követeléseit, hivatásuk kívánságait, de a mult századok egyszerű igényeihez alkalmazott jövedelmi alap: a kor munkásságától is ösztönzött lelkesedésöknek szárnyát szegi, mert az az alamizsna, mit államsegély címén nyernek, nem segít a hiányokon, de sokszor a keserű fájdalmat teszi nehezebbé! Mégis, mint e hazának hű polgárai: várnak, tűrnek, sőt táplálják a reményt, hogy az állam gondjait feléjök is kiterjeszti s érnek szebb napokat, melyekben a biztosított élet boldogsága lelkesíti munkájokban. Ezen reményben s a kötelesség tudatával csepegtetik első sorban övéik, aztán azok szivébe, kiknek lelki gondjai rájuk bízattak, az Isten, haza, király és nemzet iránti szeretet és engedelmesség nemes erényeit. Azonban míg ezeket önmegtagadás között végzik, lehetetlen, hogy vád illesse őket, ha fölemelik szavukat ott, hol a századokon élvezett jog hasznaitól kell elmaradníok. A vallás- és közokt. minisztérium költségvetésének tárgyalásánál, a képviselő házban Ígéretet tett a miniszter, a haza és egyház békéje érdekében, hogy részletes majd általános polgári anyakönyvezésről törvényjavaslatot terjeszt az országgyűlés elé. A haza nyugalmát biztosítani, a felekezetek érdekét kielégítni kivánó miniszter, hogy milyen törvényjavaslattal áll elő, nem tudjuk; de az igért törvény neve mutatja, hogy az anyakönyvvezetés a felekezetektől elvétetik. Az anyakönyvvezetéssel, az állam érdekében is eddig megbízottak lesznek-e kárpótolva, nem tudhatni, de hogy a törvényhozó testület figyelmét ki ne kerülje, nem volna-e helyén, hogy az anyakönyvvezetéssel egybekötött haszon élvezői, felekezeti különbség nélkül felemelnék szavukat, hogy a netalán bekövetkező veszteségért illő kárpótlásban részesülnének az államtól? Mert nem titok, hogy az anyakönyvvezetéssel együtt járó kiadványok elvesztése, a már is nélkülözésekkél küzdő