Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-07-07 / 31. szám

megküldhesse az ajándék Kossuth-képet. A képek bolti ára 1 frt 40 kr. volna. A rendezőség kéri az egyesületek és községek elöljáróit, hogy küldjenek 1848—49-iki ereklyéket a kiállításnak. A gyűjtemény minden küldeményt megvásárol vagy képekért elcserél. * A szatmári egyházmegye újonnan választott esperesét, Szarka Boldizsár vetési lelkészt és zsinati képviselőt, a szatmári ev. ref. főgimn. dísztermében f. évi junius hó 22-ik napján tartott rendkívüli egyházmegyei gyűlésen igtatták be esperesi hivatalába. A közgyűlési tagokhoz, a küldöttségileg meghívott és Isaák Dezső egyházmegyei gondnok által üdvözölt uj esperes nagyobb szabású és lelkesítő székfoglaló beszédet intézett. Midőn — úgymond — a Kiss Áron örökébe lép, ki ezen egyházmegyét 32 évig önfeláldozással szolgálta, nem közönséges érzelmek töltik el kebelét. Helyzete nehéz, mert ki az, ki elmondhatná magáról, hogy az ő távozásával támadott ürt méltóan betölteni képes? A közbizalom jóakaratának súlyát csak most érzi igazán ránehezedni lelkére, midőn elgondolja, hogy e 65 egyházközségből álló, két főiskolát s 88 elemi osztályt magában foglaló egyházmegye közigazgatási vezetése, mennyi szellem-erkölcsi erőt, erélyt; bölcsességet, kitartást és emberismeretet követel! Nem merné a nagy teendőket felvállalni, ha nem tapasztalta volna magában a szigorú kötelességérzetet. Erős meggyőződése, hogy a magyar kálvinista egyház csak a Jézus Krisztusba vetett hiten, mint egyedüli alapon állhat fenn s csak ugy végezheti fenséges misszióját, ha a kálvini presbyteri rendszert mint kormány formát épségben fentartja. Ezt követi és követeli míg élni fog, s az ezt megbolygatni akarókkal szemben nem adja fel a harcot, még akkor sem, ha ezen egyházmegye, mely a harci lobogót kibontotta, azt valamikor feladná! Igyekezni fog, hogy minden egyháznak kötelességét tudó lelkésze és tanítója legyen. Jól tudja, hogy a munka sok s hogy a végcél el nem érhető, de amaz isteni végcél felé mindenkinek lelke összes tehetségeivel törekedni kell! stb. A közgyűlés a tartalmas és lelkes beszédet hosszantartó éljenzéssel fogadta. (Gr. S.) * A főrendiházban a f. é. költségvetés általános vitája alkalmával, a mint a klerikális és nem klerikális sajtó már régóta rebesgette, nagy szabású vitát provokáltak a kath. főpapok; kormánybuktatásról, nagy kath. győzelmekről regélt a jósló hírharang, ami azonban sem egyik, sem másik nem következett be. Olyan mesterséges menydörgés és villámlás-féle jelenetté alakult át az egész dolog a valóságban. E héten, hétfőn és kedden folyt a vita, anélkül, hogy valami látható eredménye lett volna azon kivül, hogy a kath. főpapság megmutatta foga fehérét, melyről a világ megtudhatta ismét, hogy ők bizony csak a régiek most is; megmutogatták körmeiket, melyek ma is, épugy mint hajdanán, mohó vágygyal óhajtanak felkonczolni mindent és mindenkit, a mi nem az övék s akik nem hajlonganak hódolattal előttük, sőt — rettenetes kimondani is — ellene szegülnek az ő világ-uralmi törekvéseiknek. A vitát Vaszary Kolos hercegprímás nyitotta meg, régóta készülő, nagy történelmi tanulmánynyal írott beszédével, az 1868. LIIl. t.-c. 12. §-ának oly értelmű magyarázatát ajánlva, mely szerint az nem kötelezőleg, hanem csak facultative szabályozza a gyermekek vallását, meghagyva a szülők rendelkezési jogát. Utána egész sora állott fel a megelőző prímási konferencián alaposan megdolgozott kath. mágnásoknak a törvény támadására, míg védelmére csak Csáky miniszter és Szontágh Pál állottak fel. Az első napot méltán a katholikusok napjának lehet mondani, míg a másodikat a protestánsokénak, mert ekkor meg ezek vezettek - két ref. püspök, Papp Gábor és Szász Károly s egy ev., Zelenka Pál keltek fel szép beszédekkel egyházaik igazainak védelmére. Az eredmény az lett, hogy miután konkrét javaslat a törvény módosítására vagy törvényes magyarázatára nem adatott be, a kérdés szavazásra sem bocsáttatott, hanem a költségvetés általánosságban elfogadtatott. A vitákról, s a főrendiház képéről ez idő alatt jövő számunkban részletes tudósítást közlünk. * Protestánsok Horvát-Szlavonországban. A legközelebbi népszámlálás adatai szerint a tulajdonképeni Horvátországban volt 2072 prot., és pedig 1028 ref. és 1044 ág. ev., Szlavóniában 33,619 prot., ebből 11,327 ref. és 22,282 ág. ev. — E számok eléggé nagyok arra nézve, hogy a két testvér-egyház felismerje azon szent kötelességét, hogy ezen elszakadt híveiről gondoskodjék. * Furcsa esetet közölnek velünk, mely eset, ha igaz, a legnagyobb mérvű elitélésre méltó, mint a reform, hitelvekről könnyelmű gyengeségből megfelejtkezés esete. Neveket nem említve, az eset ez volna: egy tekintélyes, az egyházi közélet terén is szerepet játszó lelkésztársunk egy előkelő uri családnál végzett esketés alkalmával, a kath. vőlegényt »Szüz Máriára s minden szentekre* eskette meg a legnagyobbrészt katholikusokból s részben épen kath. papokból álló vendégsereg kedvéért. — Annyira hihetetlennek tűnik fel előttünk e dolog, hogy csak fentartással s egyelőre a név elhallgatásával közöljük a hozzánk beküldött hírt. Nem akarjuk ugyanis elhinni, hogy ref. pap, bármennyire meggyengült is hittudata, annyira megfelejtkeznék magáról, hogy egy, az egyház hitelveivel s megszabott esküformáival homlokegyenest ellenkező esküformát használjon. Van minekünk hittudatunknak megfelelő esketési formulánk, (az Atya, Fiú és Szentlélek, teljes Szentháromság, egy igaz Isten nevére), ettől eltérni senki kedveért nem szabad. Aki nem akarja elmondani ezt, az keressen magának más felekezetű papot, ki a neki tetsző esküminta szerint megesketi. A latitudinárizmus e ponton megengedhetetlen. Az eskü egyike azon actusoknak, melyekben az egyházak a maguk dogmatikai felfogását jogosan, sőt kötelességszerüleg érvényesítik; belevonni ebbe oly kifejezéseket, melyek egy más dogmatikának kifolyásai, annyi, mint elismerni ama másik hitrendszer megfelelő pontjait s azoknak érvényesülést engedni a saját dogmatikai felfogásunkban. Aki Szűz Máriára s a szentekre esket, az hallgatólag elfogadta a kath. egyháznak ezekre vonatkozó tanításait, tehát megtagadta a maga egyházának ezek ellen elfoglalt álláspontját. Nem tévesztendő szem elől a kérdés megítélésénél az sem, hogy a kath. fél nyugodtan elmondhatja a mi esküformánkat, mert abban semmi olyan nincs, ami az övében nem volna meg; tehát nem követ el erőszakot az ő lelkiismeretén, ha leteszi ; hanem a ref. pap, ha puszta udvariasság látszatából tán, de tényleg bevesz a saját esketési formulájába oly kifejezéseket, melyek ellenkeznek egyháza tanaival,