Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-07-07 / 31. szám

folytatta szerzőnk az összehasonlítást egyéb törvényekkel, míg végre kitűnt, hogy az 1598-iki törvénykönyv csak kis részben eredeti mű és voltaképen egy kálvini irányú magyar egyházi törvénynek átdolgozása, melyből az egyes artikulusokat legnagyobb részt átvették, lemásolták, itt-ott kurtítást vagy bővítést tettek, de az egésznek alapját s egynehány czikkely kivételével alakját is készen kapták a Sopron vármegyei esperesek a herczegszőllősi 1576-ban megalkotott kánonokban. E herczegszőllősi kánonoknak keletkezését, a latin és magyar szöveg között tapasztalható eltérést és különbözést mutatja még fel szerzőnk a most ismertetett bevezetésben azzal, hogy az eltérés és különbözés soha ellenkezéssé nem alakul. Itt észrevételezem, hogy az 1567 ki debreczeni és 1577-ki nagyváradi zsinat törvénycikkei, nem Canones majores és minores, hanem Arliculi majores és minores néven nyertek az egyháztörténelem mívelőinek nyelvén polgári jogosultságot. Nagy elismerésre méltó és valóban műgond az, melylyel szerzőnk a bevezetés III. részében a dunántúli ág. hitv. ev. egyház 1598-ki törvénykönyvét a herczegszőllősi kánonokkal minden részre kiterjedő gondosság és figyelemmel összehasonlítja, mely művelet útján kiderül, hogy a herczegszőllősi kánonoknak alig néhány pontja lett hallgatással elmellőzve, némelyekben a dogmai eltérések tettek némi változtatást szükségessé, a legtöbb artikulus azonban megmaradt, amint volt. Kiderül az is, hogy az utóbbi keletű mű szórói-szóra való másolata az előbbinek, de a mondatszerkesztésben majd mindenik cikkely több-kevesebb eltérést tüntet fel. Ezek közül a lényegtelenebbek a »jegyzetek«-ben találhatók fel, az érdemleges változtatásokat pedig itt sorolja fel szerzőnk. Kimutatja, hogy egészben, csekély irályi változtatással, továbbá csekély lényegtelen kihagyással, végre érdemleges intézkedések mellőzésével mik vétettek át; kimutatja, mik nem vétettek át vagy egyszerűen mellőzvén vagy mással helyettesítvén a soproniak azokat; végre följegyzi, mivel pótolták a herczegszőllősi kánonokat, vagy mit tettek azokhoz az átvett kánonok toldalékjaképen, vagy új artikulosokként. Élvezettel olvashatja minden magyar ember az 1598-iki törvények szövegét. Nyelvemléknek tekinthető ez. Leköti, mintegy elbűvöli ez az olvasó figyelmét, látva, hogy 300 évvel ezelőtt mily tiszta magyarsággal tudtak írni a magyarországi protestáns papok; és valóban úgy van, hogy e kánonok nyelvezete erőteljes, népies, szókötése magyaros és benne érdekeset nemcsak a theologus és kulturhisztorikus, hanem a nyelvész is találhat. A szöveg aljegyzeteiben a Wechelius-féle (Somorja 1650) kiadás eltéréseit jegyezgeti föl szerző; a szöveg után következő »jegyzetekben« pedig (109—121. lap) azon variansokat sorolja fel, melyek a most közlött törvénykönyvnek a herczegszőllősi kánonokból átvett artikulusai és ennek a Gál Imre kánontárában fenmaradt írott és a Huszár Dávid nyomdájából kikerült, az Írottól kissé eltérő nyomtatott példányának szövege között találhatók. A műnek első függelékében »az alsó és fölső Baronyában való ecclesiáknac articulusi* vagyis a herczegszőllősi kánonokról ezeknek 1577-dik esztendei kiadásásáról s ennek sorsáról közöl szerzőnk érdekes adatokat. Századunk elején még két teljes példánya volt e kiadásnak, egyik Pápán, másik a felső-baranyai egyházmegye birtokában. Azóta mindkettő földeríthetlen módon eltűnt és ma már egyetlen, de áz is csak magyar szövegű és igy fél példánya van meg a debreczeni főiskola könyvtárában. A kutatás, mit szerzőnk az elvesztett példányok előkerítése érdekében tett, eredményre nem vezetett. Németh István, Szekeres Mihály és Tóth Dániel urak nem tudnak a pápai példányról semmit, és nincsen arról említés a Liszkai József által »a pápai ev. reform, egyház levéltára 1510 —1811« cím alatt kiadott jegyzékben sem. De kérdés, ha Liszkai jegyzéke olyannak tartható-e, melyben e műnek okvetlenül feíemlíttetni kellett volna ? Hiszen midőn a jeles Liszkai összeállította jegyzékét, e mű már régebb idő óta a dunántúli egyházkerület tulajdona volt. És nem föltehető-e, hogy e becses régiség valami más könyvvel van egybekötve, s annak utóbbi részét alkotja ? vagy valamikép nem nyomult-e le valami félreeső helyen? Tömege kicsiny; ez is, az is megtörténhetett. Ismételt és a legaprólékosabbakra is kiterjedő gondos kutatás nem örvendeztethetné-e meg a fölfedezés által az érdeklődő világot? A felső-baranyai példányt pedig a mostani esperes, nagytiszteletü Kovács Antal uron kívül nem lehetne-e puhatolni az azon egyházmegyében Tóth Ferencz után esperesi hivatalt viselt Kádas Imre, Kossá László, Szabó Péter, Nánási Fodor Pál, Hamar András, Alföldi Sándor utódainál, vagy hivataloskodásuk helyén, Nagy-Harsány, Siklós, Harkány, Old és Kórós egyházaknál ? Érdekes az itt közlött levelezés is, mely egyrészről Tóth Ferencz tanár, másrészről Szekér Pál, Tormássi János és Tóth Ferencz felső-baranyai esperes között folyt; mint szintén a herczegszőllősi kánonoknak aláirt lelkészek névsora. E névsor tudtommal itt jelent meg teljes mivoltában. Lampe közlése hiányos, Kiss Aron pedig, ki ennek közléséről, a XVI. század. M. ref. zsinatok végzetei. 675. lapon ígéretet tett volt, valami véletlen miatt a névsort nevezett nagy művében nem közölte. Második függeléke e műnek, a csepregi kánonok latin szövege és magyar fordítása. E kánonokat, köztudomás szerint Beythe István szerzé és 1587. március 12-dik napján Csepregen tartott zsinatban terjesztette elő, melyek ott elfogadtattak és megerősíttettek. Mostani közlésük nemcsak időszerű azért, hogy mindenkinek módja és alkalma legyen egybehasonlítást tenni ezek és a Sopron vármegyei kánonok között és szerzőnk ide vonatkozó véleménye felől (34. lap) Ítéletet mondhatni: hanem fölötte igen szükséges és kívánatos azért, mert ennek eredeti szövegébe, mit a buzgó Tóth Ferencz ismertetett meg »A dunamelléki püspökök élete« 47—50-ik lapjain, több hiba csúszott be, és e hibás szöveg után lett fordítva és közzé téve az erre illetékes Kiss Áron által. Elismerést érdemel tehát szerzőnk, ki a csepregi kánonok hibátlan közlése által az érdeklődők előtt uj világosságot nyújtott. A különben jó fordításra csak annyit jegyzek meg, hogy a XVII-dik kánon e kezdő szavai: »studia literaria in scliolis ne negligantur* Kiss Áron által megfelelőbben van nyelvünkre áttéve. Az eredeti szöveg XXVlI-ik kánonában pedig, helyesen csak »pendant« állhat. A mű értékéről fennebbiekben nyilatkoztam. Szerző jövőbeli működéséhez reményt kötök és tőle ez egyetlen szóval válok meg: Macte! Makó. Szőllősi Antal, ev. ref. lelkész. ÉNEKÜGY. Énekeink rythmusa. Énekügyünk reformálásánál, amint igen sokszor kifejeztem nyilvánosan is, sikeres munkára, dallamos énekekre csak úgy számíthatunk, ha énekeink rythmusára 62