Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-01-21 / 3. szám

erőszakos gonosz felforgatásáért Luthert, a vallási őrjöngőt, és művét, a reformációt, mint átkos forradalmat tenni felelőssé .Janssen történetirásának dogmatikus mottója tehát az, hogy Németország virágzó kora a kultura minden ágában a középkorban keresendő, — tehát a reformáció felesleges s mint a tekintély elvét megsemmisítő forradalom, a középkori zöld virányokkal ellentétben csupa kínt és bünt aratott. Itt tehát a történetírót a theologus váltja föl, mivel a modern vatikáni katholicizmus rendszerének beigazolása a fődolog az adatoknak sajátszerűen irányzatos feldolgozása és kompozíciója alapján. Az öröklött kath. eszmény a főcél, ennek szolgálatában kell állani a tudomány és művészetnek, vallás és erkölcsiségnek, állam és társadalomnak egyaránt. S amit Janssen kezdett, azt folytatták a bölcsészet terén Stöclcl, a misszió körében az angol -Marshall, az irodalomtörténet terén Norenberg, Luther élettörténetének megírásában Goers, a »volt luth. lelkipásztor«, Májunké s Janssen többi német és osztrák epigonjai, ugy hogy ma már Luther u. n. öngyilkosságának bizonyítgatásával magának a reformáció művének és hőseinek egyenes megsemmisítésére törekszik az ultramontán történetírás. A Janssen főmüvében dokumentált pápás »objektív történetirás«, a melyben a dogma korrigálja a történetet, a dolog természeténél fogva erős reactiót támasztott a prot. ellentáborban A prot. kritika, mely Ebrard. Kaweran, Buchwald, Lenz, Kolde, Baumgarten, főleg azonban Köstlin és Walther nevéhez fűződik, igen helyesen emelte ki azt. hogy Janssen sajátságosan csoportosítja a reformáció történetére vonatkozó hiteles és nem hiteles adatokat, a Lutherről szárnyaló híreket általános igazságoknak veszi, a régebbi és ujabbi papistikus legendákat s egyéb irodalmi termékeket ügyesen a történetileg beigazolt tények álarca alá rejti, időrendileg elkülönített tényeket természet- és történetellenes módon egybekovácsol, idézeteit Luther irataiból természetes összefüggésökből kiszakítva használja, legörömestebben i íézi Luther ismeretes »asztali beszédeit*, hivatkozik ma már nem létező vagy apokryph Luther-levelekre, az úgynevezett kényes helyekből meg nem engedhető következményeket von, sokat sejtet a sorok között, míg többet elhallgat és ferdít, legtöbbet pedig maga költ s mégis mindezt elég merész »tárgyilagos történeti tényként« tüntetni fel stb. Janssen e prot. kritikára, mely dogmatikus történeti irmodorát foszlányokra tépte, 1883 és 1884-ben. »Anmeine Kritiker* és »Ein zweites Wort an meine Kritiker« című irataival felelt. Sértődött önérzettel utasítja vissza a »célzatosság* vádját, holott csak abban ügyes, hogy az összefüggésből kiszakított idézetekből mesterileg tud egyöntetű egészet alkotni, úgy hogy a laikus — s igy maga a mi »liberális« magyar sajtónk is —hajlandó irányzatos előadását »objektív* jellegűnek elfogadni. Az ult.ramontanizmus szempontjából kétségtelenül kiváló író s képzett történész, s nem méltatlanul nevezte öt XIII. Leo pápa: »a történeti tudomány világosságának«. Legsúlyosabb csapással sújtotta Janssen ultramontán történetírását Kóstlin tanár: »Luther und Janssen. der cleutsche Reformátor und der ultramontane Historiker« 1883, és ujabban Walther »Luther ím neuesten römischen Gericht« 1887 s köv. című műveivel, a melyekkel szemben való védekezése valóban szánalmasnak mondható. »Objektív értelemben vehető tendenciáját« itt élénk színekkel festették a prot. történetírók, a melynek egyedüli magyarázó alapját — mint mondottuk — a római egyház tanainak és üdvtényeinek mindenekfölött való beigazolása képezi. Ez épen a kulcsa Janssen ultramontán történetírása objektív megértésének. Végtelenül gazdag irodalmi tevékenységét, a melyet erősen markírozott német lelkesedés jellemez, Böhmer »élete és iratainak« megírásával kezdette. Ezt követték: »Frankreichs Rheingelüste und deutschfeindliche Politik in früheren Jahrhunderten« 1861, 2. kiad. 1883. 'Schiller als Historiker« 1863, 2. kiad. 1879. »Gustav Adolf in Deutschland« 1865, »Karl der Grosse« 1867, »Zeit- und Lebensbilder* 1875, 3. kiad. 1879, »Friedrich Leopold. Gráf zu Stolberg« 1876—77, 3. kiad. 1882. stb. követték. Hálás kiadója, a freiburgi Herder-cég temetésén is képviselte magát. Holt tetemeit a frankfurti dómból kisérték örök nyugalomra Frankfurt városa és papságának osztatlan részvéte mellett, mivel Janssen tudományos jellegének igen, de neki mint embernek, a miről személyesen is meggyőződtünk, nem igen volt ellensége. Vele a kath. német tudományosság ez idő szerinti leghatalmasabb oszlopa dőlt ki. S bár műveivel sokat vétkezett ellenünk, azért mégis — részünkről is — áldás emlékezetére! *) Dr. Szlávik Mátyás. NEKROLOG Gönezy Pál. Közművelődésünk és anyaszentegyházunk e nagy halottjának életrajzi adatait és temetésének leírását következőkben ismertetjük. Gönczv egy hajdú család gyermeke, szülőfölde Hajdúszoboszló, a hol 1817. december 26-án született. Atyja városi tisztviselő volt s e mellett köztiszteletben álló gazdaember, ki mérsékelt anyagi helyzetében okos gazdálkodással s tevékeny munkássággal tartá fenn magát és családját. Egész életén át szilárd jellemének s hajthatatlan becsületességének adta tanujeleit. Anyja a több gyermekkel megáldott család központja, derék, egyszerű, de jóságos magyar asszony volt. E családban kapta Gönczy Pál örökségül a régi hajdúk jellemző vasegészségét, a puritán erélyű akaratot s azt a szigorú vallásosságot, mely egész életén át jellemzé. Az ő gyermekkorában Szoboszló tiz osztályból álló úgynevezett partikula volt. Ez az iskola folytatta Gönczv nevelését, melyet már a családi kör megkezdett. Szoboszlóról a debreczeni főiiskolába ment, hol a filozófiai tanulmányokat három évig, a jogot egy évig hallgatta s a tanfolyamot bevégezve, 1838 tavaszán tanítónak ment Köbölkutra, majd nevelőnek Gálospetribe. Itt ismerkedett meg a nagyműveltségű Végh József ref. lelkész leányával, Jozefával, kit svájczi utazása után nőül is vett. Debreczenbe visszatérve Karap Sándor biró s annak sógora, Diószegi Sámuel, bécsi kereskedő ismeretségébe jutott. E háznál egész forradalom ment végbe a fiatal Gönczv fejében. Arról volt szó, hogy Karap zeleméri birtokán egy intézetet állít az árva gyermekek részére s annak vezetését Gönczvre bizzák. Gönczy az ajánlatot elfogadta s hogy a Karap és Diószegi által kivánt föltételeknek *) E helyütt Lapunk nevében is forró köszönetet mondunk Dr. Ehlers frankfurti főegyházi tanácsos úrnak, a »Zeitschrift für praktische Theologíe« egyik tudós szerkesztőjének azért a szives készségért, a melylyel a Janssen életrajzára és irodalmi működésére vonatkozó adatokat felhasználás céljából rendelkezésünkre bocsátotta, így vettük a »Frankfurter Zeitung*. »Journal«, »Bericht« »Volksblatt« és »Kleine Presse« című politikai, protestáns és ultramontán közlönyöknek megfelelő számait. — V. ö. még »Janssinismus a történetírás terén« és »Lutherképek a modern pápás történetírásból« című dolgozataimat a »Prot Szemle« I. és III. évfolyamában. Sz. M.