Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)
1892-06-30 / 30. szám
A Jcisbajomi konfirmándusok Bokor Benő lelkész által 1 frt 90 kr.) Ehhez járultak: Aure József 10 kr., Patak József 10 kr., Tóth Ferencz 10 kr., Kőrös Ferencz 10 kr., Fadgyas József 10 kr., Tamás József 10 kr., Héjas Ferencz 10 kr., Kovács István 10 kr., Mezei Mihály 10 kr., Fodor Gyula 10 kr., Kovács Kata 20 kr., Nagy Kata 10 kr., Tóth Eszter 10 kr., Szabó Kata 10 kr., Baranyák Lidi 10 kr., Baranyák Juli 10 kr., Bombái Kata 10 kr., Tóth Mari 10 kr.) — A 29. számban kimutatott adományok hozzászámításával jelen közlés összege 157 frt 49 kr. Kiadóhivatal. Pályázat. A nagy-kőrösi reform, főgimnázium két tanári állomására pályázat hirdettetik. 1. Az egyik a német nyelv tanszéke, melyhez a német nyelv és irodalom tanításán felül a magyar nyelv és irodalom s esetleg más rokon tantárgyaknak tanítása is a kötelezett órák számáig köttetve van. A szaktanári oklevéllel biró, ha már a gyakorlati tanítás terén is működött és erről megfelelő bizonyítványt mutat fel, megválasztatása esetén azonnal rendes és állandó tanárnak tekintetik; ha pedig még a gyakorlati téren nem működött, csak egy kísérleti év sikeres kiállása után állandósíttathatik. Mindkét esetben évi javadalma 1000 frt és 200 frt lakpénz, ezen felül a többi tanárokkal a mellékjövedelmekben egyenlő osztakozás, s az állandósított tanár az egyházkerületi tanári gyám és nyugdíjintézetnek is jogosult és kötelezett tagja. Ha pedig még szaktanári oklevele nem volna, megválasztatása esetén köteles két év alatt a szaktanári oklevelet megszerezni, s csak annak megszerzése után számíthat sikeres működése mellett állandó s rendes tanári megválasztatásra. Addig évi javadalma 1000 frt, melyből 100 frt lakpénz gyanánt tekintendő, és a többi tanárokkal a mellékjövedelmekben ugyancsak egyenlő osztakozás. 2. A másik egy segédtanári állomás. Javadalma 800 frt évi fizetés, melyben 100 frt lakpénzül szerepel és ugyancsak egyenlő osztakozás a többi tanárokkal a mellékjövedelmekben. Kötve van hozzá a latin és magyar nyelv tanítása s esetleg más rokon tantárgyaknak tanítása is, az alsóbb osztályokban a kötelezett órák számáig; s megválasztatása csupán egy évre szól, további évekre is lehető alkalmaztatással. Szaktanári oklevél hiánya esetén tőle a tanári vizsgálatra eloállhatás kelléke megkívántatik. Pályázhatnak ugy az egyik, mint a másik állomásra protestáns vallásúak; s kérvénvöket keresztelő levéllel, életrajzzal, iskolai tanulmányukról s általában képzettségükről és képesítettségükről szóló bizonyítványokkal, ugy szintén orvosi bizonyítványnyal s katonai kötelezettségük mily mértékben lett teljesítésének igazolásával felszerelve folyó évi július 3-lcáig bezárólag az alulirt elnökséghez küldjék be. Kelt Nagy-Kőrösön, az 1892-dik év május 29-dikén tartott ref. egyháztanács gyűléséből. 2—2 Az elnökség. Pályázat tanári állásra. A karczagi ev. ref. gimnáziumban üresedésbe jött tanári állásra, melylyel a természetrajz s más rokontárgyak tanítása van összekötve heti 18 órán, pályázat, hirdettetik. Javadalmazás 800 frt és 100 frt lakbér, az egyház pénztárából évnegyedenként előre fizetve. Pályázhatnak ev. reform, vallású tanárok és tanárjelöltek. A teljesen felszerelt folyamodványok, melyekhez keresztlevél. oklevél, esetleg index, hadkötelezettséget igazoló okmány csatolandó, az igazgató-tanács elnökéhez /'. évi julius 5-ig beküldendők. Ha okleveles tanár választatik meg, azonnal állandósíttatik, nem okleveles pedig csak akkor, ha az oklevelet megszerzi. A megválasztott tanár a tiszántúli ev. ref. tanári nyűg- és gyámintézetnek jogos és kötelezett tagja. Az állomás 1892. szept. 1-én foglalandó el. Karczag, 1892. junius hó 12-én. Hajnal Elek, 2 —2 az igazgató-tanács elnöke. Pályázat. A szatmárnémeti-i ev. ref. első rendű felsőbb leányiskolában újonnan szervezett helyettes tanári állásra, a magyar nyelv és irodalom s ezzel kapcsolatos tárgyak tanszékérc pályázatot nyit az iskola igazgató-tanácsa. Pályázhatnak a nevezett szakcsoportok bármelyikét végzett protestáns vallású középiskolai tanárok és tanárjelöltek. A megválasztott helyettes tanár fizetése évi 650 frt, az iskola pénztárából évnegyedes részletekben előre fizetve. Heti tanóráinak száma legfeljebb 26. A kik ezen állást elnyerni óhajtják, egyetemet végzettségükről szóló bizonyítványukat, illetve tanári oklevelüket és esetleg működési bizonyítványukat alulirt elnökséghez folyó évi július hó 10-lcéig tartoznak benyújtani. A megválasztott tanár f, é. szeptember hó elsején köteles állását elfoglalni. Szatmártt, 1892. junius hó 10-én. Dr. Farkas Antal, 2—2 ig.- tan. elnök. Pályázat. A h.'böszörményi hat osztályú ev. ref. gimnáziumnál üresedésben levő két tanszékre, u. m. 1) a magyarlatin nyelv s irodalom és 2) a történelem-latin nyelv s irodalom tanszékeire. Javadalom évi 1.000 frt s öt évenként 50 frt korpótlék négy ízben. A megválasztott tanár, ha oklevele van, egy évi sikeres próbaidő, ha pedig oklevele nincs, a törvényben meghatározott határidő alatt megszerzendő oklevél bemutatása után fog állandósíttatni s a tiszántúli ev. reform, középiskolai tanári nyűg- és gyámintézetnek jogosult és kötelezett tagja leend. A kellőleg felszerelt pályázati kérvények f. é. julius 30-ik napjáig küldendők be alulírotthoz. H.-Böszörmény, 1892. junius 20-án. Cseh Béla, gimn. igazgató-tan ács elnöke.