Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-06-30 / 30. szám

vade-inecum gyanánt használható bővebb ismeretekre nem szorult egyének által; röviden, szabatosan felvilágosítást ad minden szervéről, működéséről állami s jogi életünknek. Legközelebb részletesebben is visszatérünk reá. Ára? ** Beköszöntő beszéd, melyet a kolozsvári ev. ref. egyház belső-farkas-utcai templomában, 1891. szeptember 6-kán beiktatása alkalmával elmondott Zoványi Jenő. A jeles készültségi! ifjú lelkész e nagyszabású beszéddel fog­lalta el fényes állását. Mély belátással, erős igaz keresz­tyén felfogással és sok erővel fejtegeti, hogy mit tart ő kötelességének lelkészi állásában; hogy a tudományos is­meretek terjesztésében és gyarapításában közreműködjék ; hogy a hitet, a vallásos érzelmeket ápolgassa; hogy az áldozatkészséget a hívek lelkében éleszteni iparkodjék, és hogy a szeretet gyakorlására buzdítván, élővé tegye ben­nök a Krisztusnak lelkét. Szép csoportosítása a lelkészi munka különböző ágainak, s a kifejtés is erőteljes, meleg, meggyőző. Csak azt kifogásoljuk, hogy szerző mindezt a I. Kor. XIII. 2—3. versek, mint textus alapján fejtegeti, a szeretet ama dicső hymnusából erre a felosztásra jutni csak az eredeti értelem meghamisításával lehet. Ezt pedig sohasem tartjuk megengedhetőnek. A munka megjelent Szilágy-Somlyón, Bölöni S. könyvnyomdájában. Ára? KÜLÖNFÉLÉK. * Egyházi aranykönyv. Baján, egyházkerületi tőke­segélyen, a mult év őszén s a jelen év tavaszán templom és lelkészlak épült. A templom belső berendezése költsé­geire az egyház, illetve a templomépítő bizottság 339 jobb­módu testvér-egyházat két izben is fölhívott segélyezésért esdve. 23 egyház levél utján tudatta, hogy segélyt nem adhat, 47 pedig tényleges segélyezésével mutatta meg a nemes, de küzdelmes ügy iránt való testvéries érdeklő­dését. Adakoztak: Komád 1 frt, Nagy-Kun-Madaras 5 frt, Nagy-Dorog 50 kr., Kassa 1 frt 30 kr., Kaba 2 frt, Mezőtűr 10 frt, Tiszaföldvár 5 frt, Nagykőrös 9frt60ki% O-Morovicza 50 frt, Budapest 30 frt 54 kr., Debreczen tO frt, Dunapataj 2 frt, Kun-Szt.-Miklós 5 frt, Solti ref. egyház­megye 5 frt, Csököly 1 frt, Pelsőcz 2 frt, Nádudvar 1 frt, Mező-Sass 2 frt, Matolcs 3 frt, Torzsa 20 frt, Eszlár 2 frt, Halas 10 frt, Tabajd 1 frt, Császár 5 frt, Bihar-Udvari 50 kr., Bűcs 1 frt, Ács 3 frt, Füzes-Gyarmat 3 frt, N.-kőrösi tanítóképezde 4 frt, Kis-Ujszállás 5 frt, Öcsöd 5 frt, Bojt 1 frt, Sárkeresztűr 50 kr., Nagy-Bánya 2 forint, Paks 6 frt 15 kr., Szoboszló 3 frt 50 kr., Kecskemét 20 frt. Berezel 4 frt, Tass 3 frt, Büd-Szt.-Mihály 2 frt, Szováti 1 fr% Alsó-Nyék 3 frt, Nagy-Dorogh 50 kr., Megyaszó 1 frt 75 kr., Gyula 5 frt, Püspök-Ladány 2 frt, Tisza-Sass 1 forint, összesen 263 frt 84 kr. Midőn a befolyt adományokat a nyilvánosság terén is ezennel hálás köszönettel nyugtázzuk, egyúttal buzgón óhajtjuk, hogy a kiáltó szót meghalló és megértő Nagytiszteletü Lelkész és Előljáró urak jóindula­tukért legyenek áldottak! Baján, 1892. junius 20. A bajai reform, egyház templom-építő bizottsága. Ndnay Lajos elnök, Borsa Nándor jegyző, Mészáros Sándor pénztárnok. * Egyházi sajtóügyünkről vezércikkezik Laptár­sunk, a Beformátusok Lapja, azon apropos-ból, hogy az Erdélyi Prot. Közlöny keservesen panaszkodik előfizetői, helyesebben nem fizetői ellen. Az ügynek teljes ismereté­vel tárja fel azokat a mizériákat, melyek egyházi lap­irodalmunk erőteljes virágzását akadályozzák, legfőbbek ül tüntetve fel a lelkészi szaklapok túlságos nagy számát, az olvasók azon vágyát, hogy ingyen olvassanak s lapjaink ingatag, határozatlan irányát, cikkeiknek tartalmatlanságát. Azt ajánlja, hogy a sok apró lap helyett egy terjedelme­sebb, gyakrabban megjelenő, munkatársait fizetni képes szaklap állíttassék. a többiek helyett pedig két vagy három prot. jellegű hetilapot kellene alapítani a vidéken a világiak számára Ajánlja, hogy a szerkesztők jöjjenek össze érte­kezletre a szünidő alatt s beszéljék meg a javíthatás módjait. Egyetértünk Laptársuk célzataival, mi is érezzük a mizériákat, fájdalomtelt szívvel látjuk lapirodalmunk szín­vonalának alásülyedését s az eszmét, hogy mennyiségbeli túltermelés helyett igyekezzünk kevesebbet, de értékesebbet adni olvasóinknak, tehát hogy intenzíve erősítsük lap­irodalmunkat ; melegen üdvözöljük s annak megvalósítá­sára mind saját lapunkban erősen törekszünk, mind az egész lapirodalomra való kiterjesztésében bárkinek kész­ségesen segédkezet nyujtunk. A szerkesztői konferencia sem volna helyén kivül való, de mi úgy látjuk, hogy ez megvalósíthatlan s eredményre nem vezetne a mai viszo­nyok között. Ha minden Laptársunk teljesen független volna, amint a legtöbb nem az, talán! De az erdélyi, sárospataki, dunántúli, sőt a debreczeni is többé-kevésbbé hivatalos jelleggel birnak, speciális érdekeket szolgálnak; ezeknek alig lehetne önszántukból letenni a tollat, vagy más irányban forgatni azt. Nincs ugyan itthon Lapunk rendes szerkesztője, Szőts Farkas ur, kit egyenesen fel­szólít a Bef. L. a konferencia összehívására, de hiszszük, hogy teljesen megegyezünk az ő felfogásával, ha azt mond­juk: valami más módját kell keresni lapirodalmunk in­tenzivebb fejlesztésének, mert a konferencia célhoz nem vezet a mi viszonyaink közt, s annak összehívására a si­kertelenség biztos tudatában egy szerkesztő sem vállal­kozhatik. * Egyik legszebb s legnagyobb jótékonysági egyesülete Budapestnek, a Stefánia özvegy trónörökösné védnöksége alatt álló szegény-gyermekkórház egylet, mely az alsóbb néposztályok beteg gyermekeinek gondozása, díszes kórházában ápolása által rendkívül sokat tesz arra, hogy az egészségtelen fővárosi viszonyok által is fokozott gyermekhalandóság és elnyomorodás, elcsenevészedés átka minél kisebb mértékben sűjtsa nemzetünket. Az egyesület 53 ik évi évkönyvéből, mely a f. hó 19-kén tartott köz­gyűlés elé terjesztetett, veszszük ki a következő adatokat: az egylet fennállása óta 308,272 bejáró beteg gyermek látogatta az egylet kórházát, míg ez idő alatt 23.976 gyermek nyert ingyenes ellátást a kórház ágyain, a fize­téses osztályokon pedig 5401 gyermek részesült ápolás­ban, összesen tehát 337,649 gyermeknek gondját vette fel az egylet. Az 1891. évben volt 17,217 bejáró, 1081 ingyenes és 314 fizető betege a kórháznak. Bevétele 41,012 frt 53 kr. Kiadása 40,955 frt 97 kr volt. * Sirkő-leleplezés. Török Zsigmond volt budapesti hitoktatónak, ki a mult év nyarán Verőczén a Duna hullámai közt lelte korai halálát, barátai, pályatársai úgy a lelkészi, mint a tanítói oldalról s hálás tanítványai köz­adakozásból csinos sírkövet emeltek, melyet a még Pesten időző segédlelkészek s községi iskolai tanítók, tanítónők s helybeliek egy kis csapatja e hó 20-kán d. u. adott át rendeltetésének. A kő szép fehér márványból készült,

Next

/
Thumbnails
Contents