Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-06-30 / 30. szám

szer és a népies tárgyalás előnyeit egyesíti. Bellarmin csak a kontroverziális dogmatikai kérdésekkel foglalkozik; Pázmány azokkal is, a melyek minden kétséget kizáró egyetemes ker. tanok. 8

) Onnan van az, hogy Bellarmin müve töredékes, a mint hogy a tárgyalt nagyobb hitkérdések címei szerint is idézik, 9

) míg Pázmány munkája szerves egészet képez, melyen a tárgyalt kérdések nagy számát és külön féleségét »az eláradott hamis vélekedések folyásának meggátlása« céljából egy gondolat fonala köti össze. Egyben azonban teljesen önálló Bellarminnal szemben, s ez a személyeskedő kíméletlenség ellenfeleivel szemben, a személyi és alkalmi momentumok tülságos kiemelése. Bizonyára Bellarmin nélkül soha sem készül a Gelei szerint: »visszakiáltó lelkiismerettel« írott Kalauz, ez Zvonaricsék vádjának a 2. mű összehasonlítása alapján kimutatható igazsága. Dr. Szlávik Mátyás. KÖNYVISMERTETÉS. A dunántuli ág. hitv evang. egyház 1598-iki törvénykönyve. Ismerteti Mokos Gyula. Budapest, Hornyánszky Viktor könyvnyomdája. 1892. (Folytatás.) Cratzier — ki »föl kerekedék, elméne« — nem volt szerencsés Horváth szándékát valósítani. E lankadatlan buzgalmu főűr azonban még nem lép le a küzdtérről, még mindig kisért, reményét nem adja föl, s az előttünk ismert utolsó nyilvános mérkőzést, a »controversiarum, quibus ecclesiae reformatae agitabantur maximé gnarus* és ezért erős vitázónak ismert Scultéti által téteti meg Csepregen 1591., mert a colloquium megtörténhetését, kétségtelenül, ő eszközölte ki nagy befolyása által Nádasdinál. Hogy itt személyesen is jelen lehessen, az elválasztott, de még hivatalát el nem foglalt, eddig ordinációban nem részesült lelkészt, Scultétit e célból Gráczba viszi, s az ottan történt felavatás után Csepregre hozza, hogy a vitát, melyről bővebben szólani felesleges, megtartathassa. A csepregi colloquiummal azonban, mint szerzőnk is tanítja, az események könyve még nem záratott be, s az ügy, egyszer s mindenkorra nem lett »ad acta« téve. Sőt Nádasdinak 1598. január 23-ikáról Beythéhez intézett, általam szövegében nem ismert levele után, melynek tartalmára csak Beythe válaszából lehet következtetni, azt kell hinnünk, hogy a colloquium után felszínre került soknemii viszálkodások és kölcsönös bántalmazások nemcsak bántották, de megbánásra indították a hatalmas grófot azért, hogy a colloquium megszakadása alkalmával az általa hangoztatott döntő Ítélet kimondására engedte magát Horváthék befolyása által ragadtatni. Beythe iránt még 1598-ban is tanúsított viselkedése ugyanis kétségtelenné teszi e véleményt. Mert még ekkor is az egyház békéje és egységben megtartása felől szorgoskodik; miért Beythe legmélyebb köszönetre kötelezettnek érezi magát, és a történtek feletti fájdalomérzetből elkeseredettséggel jegyzi meg: »nec huiusque committi debebat ut tanta mala inter ministros verbi coorirentur« — és saját eljárásának igazolására ekként nyilatkozik: si judicem pium aliquem invenissem, certe nunquam ad scripta eorum respondissem; sed cum nemo comparuerit, respondi; etc. 8) Fraknói, i. m 56. 1. 9) P. o. »de Christo, de justificatione« stb. Erősíti továbbá, hogy ő mindig békére, a béke fentartására igyekezett s ebben a szivek legfőbb vizsgálója lehet ő néki bizonysága; és ezen szíves igyekezetének bebizonyíthatására válaszában kijelenti, hogy ő kész a gróf parancsára a kijelölendő helyen megjelenni és minden iratairól bő felvilágosítást adni. És itt szerzőnkkel ellenkezésbe kell jönnöm, ki (a 19. lapon) azt irja, hogy Beythe kijelentette volna, mikép vitázni hozzájok (a formula concordiae pártolóihoz) többé nem megy. Hiszen többször hivatolt, Nádasdihoz irt levelében ez áll: »ad eum locum, quem ex jussu V. S. M. D. illi pastores praeciperent, paratus essem adire, et omnium meorum scriptorum, rationem uberem darem*. De nem késik az ujabban egybehívandó értekezlet sikertelensége fölötti aggodalmát e szavakban adni elő: »sed Domine Benigne! quis judex facturus est ? Causantes et judices non poterunt simul esse et metuo ne ex parvis motibus majores contentiones emergant; malorum enim nunquam, vei raro bonum eventum vidimus*. A nagy harc megvívatott; a támadók céljukat érték; a protestáns egyház két részre szakadt. Kérdhetjük : mi lett a küzdelem eredménye ? Vérvesztés, elgyengülés, sebek és pedig gyógyíthatatlan sebek. Ribini ezt mondja: »optati Lutheranorum progressus, per jurgia ex formula concordiae exorta, nimium impediebantur*. Bod Péter így nyilatkozik: »hodie adhuc vulnus in corde Ecclesiae, sangvine difluens, medicas Christi exspectat manus«. És mindkettőnek ajakáról a történet Ítélete nyilatkozik, a történet azon megvesztegethetlen birói Ítélete, mely a bekövetkező események, ezek milyensége és jelentősége által mondja ki, az előzőleg történtek fölött, helyeslő vagy hibáztató deliberatumát. Szerzőnk is a történet ezen ítélkezésére figyelmeztet, midőn a teljes szétválás után nagyon hamar, 1615-ben bekövetkezett idők eseményéről, Pálházi Göncz Miklós törekvéseiről s a komjáti zsinatról emlékezve eszünkbe juttatja Nyitra vármegye protestáns nagyjainak Klanicza által tolmácsolt azon meggyőződését, hogy a béke biztosítására s a közös védelemre leghatályosabb eszköz a lutheránusoknak a kálvinistákkal való uniója lehetne, és ekként ir: »nem hiányoztak az egyesítési, unió kísérletek sem. Érezte mind a két fél, hogy az egyesülést nemzetiségi és egyházpolitikai okok egyiránt kívánatossá teszik*. És mert e kísérletek és szent törekvések megvalósulást nem nyerhettek, csak bíztató Ígéretek maradtak, eme szavakban sóhajt fel: »vajha sikerült volna befejezni a jól kezdett művet!« Unió — egyesülés .... íme kevés hiján 300 év mult el a nélkül, hogy a nemzeti érdekekért hevülő szivek ezen vágya, az emelkedett gondolkozású fők ezen óhaja teljesülhetett volna! Teljesülend-e valaha? A fogadtatás, melyben a nemes Prónay Dezső bárónak napjainkban a zsinati ülésen tett előterjesztése részesült, arról győzheti meg e magasztos eszme és nemzeti érdek minden őszinte és igaz barátjait, hogy messze távolban, századok sötét hátterében van az idő, mikor e nemes törekvés valósítására siker reményével csak gondolni is lehet, és ha manapság az unió létesítésére az ev. reformált egyház a legmesszebb menő engedményeket tenné, vagy hogy képzelhetlent mondjunk, nemcsak az ágostai hitvallás, de a formula concordiae alapjára helyezkednék is teljesen: az unió létesítéséhez beleegyezését adni még akkor sem lenne hajlandó azon bár kicsiny, de harcos töredék, mely épen a magyar nemzeti érdekek biztosítását nem akarja, sőt ellenzi azt a legmerevebb határozottság, mondhatnók, elkeseredéssel. A kezünk alatti müvecske figyelmes átolvasása képes megtanítani arra is, hogy mily hálátlan és áldástalan